Igehirdetés, Sóly, 2010.04.02. Nagypéntek, Bikádi László

A mi segítségünk, nagypénteki istentiszteletünk megszentelése és megáldása jöjjön az Úrtól, aki teremtett, megtart és bölcsen igazgat mindeneket. Ámen.

Gyertek, imádkozzunk!

Istenünk, mennyei Édesatyánk! Örömteli szívvel állunk előtted. Örvendezünk, mert a világ a tragédiát látja Nagypéntekben, de számunkra minden örömünknek és boldogságunknak forrása az, hogy a Te szent Fiad föláldozta magát érettünk. Engedd meg nekünk, hogy tudjunk vígadozni szent színed előtt. Tudjunk örvendezni annak, hogy nem sajnálta saját magát, és hogy kész volt és képes volt feláldozni mindent azért, hogy nékünk örök életünk legyen. Engedd, hogy lássuk Őt mint hőst, mint győztest, mint rettenthetetlen harcosát a Te ügyednek, aki még ha el is bizonytalanodott a Gecsemáné kertjében, de az utolsó pillanatig hűséges tudott maradni Hozzád. S engedd, hogy a mi hitünk is az Ő hűségén, az Ő kitartásán megerősödjön, s ne riadjunk a bajtól, a gondtól, hanem tudjunk őrállóid maradni, a Te szent néped, a Krisztushordozók. Ámen.

Így szól hozzánk Istennek Igéje János evangéliuma 19. részének 30. verséből:

Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: "Elvégeztetett!" És fejét lehajtva, kilehelte lelkét.

-- eddig Istennek írott Igéje --

Kedves Testvéreim, meg kell hogy mondjam Nektek, hogy az az általam nagyon gyakran álszentnek érzett szenvelgés, vagy nem is tudom, minek nevezzem, amit nagyon sok keresztyén ének és keresztyén ember viselkedése is Nagypénteken kifejez, számomra roppant ellenszenves. Kicsit úgy érzem, hogy a 21. század embere és talán néha a korábbi századok emberei is szerettek úgy a másik ember szenvedésén elmélázni. Mintha valami torz, mintha valami hihetetlen gyönyör szállná meg az embert attól, hogy a másikat szenvedni látja.

Igehirdetés, Hajmáskér, 2010.03.14. Bikádi László

Mennyei Édes Atyánk, köszönjük Néked, hogy elhívtál minket ismét a Te hajlékodba Igédnek hallására, s hogy mi egyenesnek érezhettük a görbe utat, és simává tette a vágy a göröngyöket, mikor arra gondoltunk, hogy Veled találkozhatunk. S köszönjük, hogy lám, most újra itt vagyunk szent Színed előtt. Urunk, Istenünk, áldj meg minket és töltsön el minket a Te Szent Lelked, tégy késszé és képessé befogadni tanításodat, hogy lehessünk hűséges gyermekeid, s jó képviselői e világban a mi Urunk Jézus Krisztusnak. Ámen.

:Így szól hozzánk Istennek Igéje Lukács evangéliumának 3. részéből, a 7.-14. versekből:

A sokaságnak tehát, amely kiment hozzá, hogy megkeresztelje, ezt mondta: "Viperák fajzata! Ki figyelmeztetett titeket, hogy meneküljetek az eljövendő harag elől? Teremjetek hát megtéréshez méltó gyümölcsöket, és ne kezdjétek azt mondogatni magatokban: Ábrahám a mi atyánk! Mert mondom nektek, hogy az Isten ezekből a kövekből is tud fiakat támasztani Ábrahámnak. A fejsze pedig ott van már a fák gyökerén: ezért minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágatik, és tűzre vettetik." A sokaság pedig megkérdezte tőle: "Akkor hát mit tegyünk?" János így válaszolt nekik: "Akinek két ruhája van, adjon annak, akinek nincs, és akinek van ennivalója, hasonlóan cselekedjék." Vámszedők is mentek hozzá, hogy keresztelje meg őket. Ezek szintén megkérdezték tőle: "Mester, mit tegyünk?" Nekik ezt mondta: "Semmivel se hajtsatok be többet, mint amennyi meg van szabva." Megkérdezték tőle a katonák is: "Mi pedig mit tegyünk?" Nekik viszont ezt felelte: "Senkit ne bántalmazzatok, meg ne zsaroljatok, és elégedjetek meg a zsoldotokkal."

Kedves Testvéreim, nem is olyan régen egyszer már hallhattatok egy igehirdetést erről a textusról. Azért vettem most mégis elő, mert a Dunántúli Református Egyházkerület szeretne egy prédikációs kötetet készíteni, amelyben a lelkészek végigprédikálják a teljes Lukács evangéliumát. S mindannyian megkaptuk azt az Igeszakaszt, amelyikről prédikálnunk kell. Azzal a kéréssel, hogy ez egy valóban új, valóban ebben az évben elhangzott prédikáció legyen. S amikor én újraolvastam ezt az Igét, akkor én úgy gondoltam, hogy milyen könnyű dolgom van. Hiszen annyira aktuális, annyira jó, annyira hihetetlenül a mai napról, erről az időről szól, ami itt van közöttünk, hogy talán keveset lehetne a mai vasárnapra akár választva, keresve is találni jobbat, mint ez a mostani.

Mert miről is van szó? Valamennyien ismerjük a történetet, Keresztelő János hirdeti a megtérés keresztségét a bűnök bocsánatára. Hirdeti azt, hogy az emberek bűnösök, ezekből a bűnökből meg kell térniük, tehát be kell látni a bűnüket, és bocsánatot kell kérniük, majd meg kell tisztulniuk belőle. És a tömeg megy hozzá.

Kedves Testvéreim, azonban János prédikációja meglehetősen érdekes. És János egy bátor ember. Hiszen gondoljatok csak bele, hogy ha ma egy református templomban a lelkész így fordulna a templomba jövő gyülekezethez, hogy „Viperák fajzata”, hát lehet, hogy következő vasárnap nem lenne kinek beszélnie. Ha így szólítanálak meg én Titeket, vagy bármely más szószéken így közelítene Hozzátok Isten Igéjének hirdetője, lehet, hogy sokan azt mondanák, hogy na, akkor innét mi megyünk. Még akkor is, hogyha szívünk mélyén azért valamennyien tudjuk, hogy az Istennel szemben azért sok-sok számadásunk van még. Az Istennel szemben talán, ha nem is ilyen durván, ha nem is ilyen határozottan a képünkbe mondva, de azért bizony talán még jogos is lehet, hogy így nevezzenek minket.