Igehirdetés, Hajmáskér, 2010.03.14. Bikádi László

Mennyei Édes Atyánk, köszönjük Néked, hogy elhívtál minket ismét a Te hajlékodba Igédnek hallására, s hogy mi egyenesnek érezhettük a görbe utat, és simává tette a vágy a göröngyöket, mikor arra gondoltunk, hogy Veled találkozhatunk. S köszönjük, hogy lám, most újra itt vagyunk szent Színed előtt. Urunk, Istenünk, áldj meg minket és töltsön el minket a Te Szent Lelked, tégy késszé és képessé befogadni tanításodat, hogy lehessünk hűséges gyermekeid, s jó képviselői e világban a mi Urunk Jézus Krisztusnak. Ámen.

:Így szól hozzánk Istennek Igéje Lukács evangéliumának 3. részéből, a 7.-14. versekből:

A sokaságnak tehát, amely kiment hozzá, hogy megkeresztelje, ezt mondta: "Viperák fajzata! Ki figyelmeztetett titeket, hogy meneküljetek az eljövendő harag elől? Teremjetek hát megtéréshez méltó gyümölcsöket, és ne kezdjétek azt mondogatni magatokban: Ábrahám a mi atyánk! Mert mondom nektek, hogy az Isten ezekből a kövekből is tud fiakat támasztani Ábrahámnak. A fejsze pedig ott van már a fák gyökerén: ezért minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágatik, és tűzre vettetik." A sokaság pedig megkérdezte tőle: "Akkor hát mit tegyünk?" János így válaszolt nekik: "Akinek két ruhája van, adjon annak, akinek nincs, és akinek van ennivalója, hasonlóan cselekedjék." Vámszedők is mentek hozzá, hogy keresztelje meg őket. Ezek szintén megkérdezték tőle: "Mester, mit tegyünk?" Nekik ezt mondta: "Semmivel se hajtsatok be többet, mint amennyi meg van szabva." Megkérdezték tőle a katonák is: "Mi pedig mit tegyünk?" Nekik viszont ezt felelte: "Senkit ne bántalmazzatok, meg ne zsaroljatok, és elégedjetek meg a zsoldotokkal."

Kedves Testvéreim, nem is olyan régen egyszer már hallhattatok egy igehirdetést erről a textusról. Azért vettem most mégis elő, mert a Dunántúli Református Egyházkerület szeretne egy prédikációs kötetet készíteni, amelyben a lelkészek végigprédikálják a teljes Lukács evangéliumát. S mindannyian megkaptuk azt az Igeszakaszt, amelyikről prédikálnunk kell. Azzal a kéréssel, hogy ez egy valóban új, valóban ebben az évben elhangzott prédikáció legyen. S amikor én újraolvastam ezt az Igét, akkor én úgy gondoltam, hogy milyen könnyű dolgom van. Hiszen annyira aktuális, annyira jó, annyira hihetetlenül a mai napról, erről az időről szól, ami itt van közöttünk, hogy talán keveset lehetne a mai vasárnapra akár választva, keresve is találni jobbat, mint ez a mostani.

Mert miről is van szó? Valamennyien ismerjük a történetet, Keresztelő János hirdeti a megtérés keresztségét a bűnök bocsánatára. Hirdeti azt, hogy az emberek bűnösök, ezekből a bűnökből meg kell térniük, tehát be kell látni a bűnüket, és bocsánatot kell kérniük, majd meg kell tisztulniuk belőle. És a tömeg megy hozzá.

Kedves Testvéreim, azonban János prédikációja meglehetősen érdekes. És János egy bátor ember. Hiszen gondoljatok csak bele, hogy ha ma egy református templomban a lelkész így fordulna a templomba jövő gyülekezethez, hogy „Viperák fajzata”, hát lehet, hogy következő vasárnap nem lenne kinek beszélnie. Ha így szólítanálak meg én Titeket, vagy bármely más szószéken így közelítene Hozzátok Isten Igéjének hirdetője, lehet, hogy sokan azt mondanák, hogy na, akkor innét mi megyünk. Még akkor is, hogyha szívünk mélyén azért valamennyien tudjuk, hogy az Istennel szemben azért sok-sok számadásunk van még. Az Istennel szemben talán, ha nem is ilyen durván, ha nem is ilyen határozottan a képünkbe mondva, de azért bizony talán még jogos is lehet, hogy így nevezzenek minket.

Egy férfi éveken keresztül gyűjtött egy új Mercedesre. Végül a sok munka és félre tett pénz meghozta a várva várt pillanatot. Nagy örömmel és izgalommal hajtott hazafelé, hogy családjának és barátainak is megmutathassa az új "álomautót". Útközben megállt, hogy betérjen az egyik barátjához. Könnyedén talált egy helyet ahova beparkolhat, és rükvercbe tette az autót. Nagy lendülettel elkezdett tolatni, mire halotta, hogy egy kő koppan az új autóján. Hirtelen lefékezett és kiszállt. Látta, hogy egy kisfiú dobta meg a kocsiját, ezzel máris megsérült a gyönyörű fényezés.

A férfi kikelve önmagából, így kezdett el üvöltözni:

"Te normális vagy kölyök? Nincs neked eszed? Ha majd jól elverlek, el fog menni a kedved az ilyen őrültségektől, hogy mások kocsiját kővel dobáld!"

"Bácsi kérem, ne haragudjon!" - válaszolta a fiú.

A férfit annyira elöntötte a düh, hogy nem is figyelte mi van körülötte. De a fiúcska így folytatta:

"Elnézést, nem tehettem mást! Túl messze voltam öntől, hogy meghallja a hangomat. Csak így állíthattam meg, hogy ne tolasson tovább."

És ekkor látta meg a férfi, hogy a kocsija mögött egy tolószékkel felborult gyerek van.

"Ő a testvérem és egyedül előre ment a tolószékkel. De túl gyorsan gurult és a járda szélén felborult, pont az ön kocsija mögé. Muszáj voltam megdobni, hogy megállítsam magát."

Ekkor a férfi nagyon elszégyellte magát, és segített visszatenni a fiút a tolókocsiba.

Az eset után a kocsin soha nem csináltatta meg a fényezést. Az megmaradt emlékeztetőnek, hogy ha megdobnak kővel, talán azért van, hogy a figyelmünket felkeltsék, nehogy valami nagy bajt csináljunk.

Jézus halk szelíd hangon szól a mi szívünkhöz és lelkünkhöz. Néha nincs időnk meghallani, vagy túl elfoglaltak vagyunk, hogy figyeljünk Őrá. Néha meg kell, hogy dobjanak kővel ahhoz, hogy körülnézzünk, mi is folyik az életünk körül, kik vesznek körül minket, milyen döntéseket hozunk, mi az amit éppen véghez akarunk vinni, stb.

Ez a te döntésed: figyelsz a halk szelíd hangra vagy …