|
Annyi gond és baj között üde színfolt volt a megemlékezés 2010. január 9.-én a Debreceni Kistemplomban a Protestáns Pátens elleni tiltakozás 150. évfordulóján. Protestáns Pátens? Emlékszem tanultuk, de mi is volt ez valójában? Egy véreskezű uralkodócsalád magyarellenes rémtetteinek egyike. Egy próbálkozás, hogy a túlságosan is nemzeti gondolkodású protestáns magyarokat az 1849-es Világosi Fegyverletétel után megtörjék lélekben is. „protestáns pátens, 1859. szept. 11.-1860. máj. 1.: az állam és a protestáns egyházak viszonyát szabályozó császári rendelet. - A IX. 1: kelt és IX. 11: kiadott, 58 szakaszból álló ~ és a 10 részből és 147 §-ból álló min. rendelet átértelmezte az 1791:XXVI. tc-et, s a prot. egyh-ak önigazgatását szinte a megszüntetésig korlátozta. Az egyházakat áll. irányítás alá helyezte azzal, hogy tisztségviselőik, lelkészeik, sőt falusi tanítóik megválasztása utáni hivatalba iktatásukat a kormányhatóságoktól tette függővé (azok azt 30 napon belül kifogásolhatták). 6 évente, minisztériumi összehívással zsinatot tarthattak, határozataik uralkodói jóváhagyást kívántak. - A cs. önkény újabb megnyilvánulását az érdekeltek egyöntetűen visszautasították, a tiltakozás nemz. méreteket öltött.” (M.K.L.) Egyházunk büszkén vallhatja ma is, hogy a zsarnok kormány jogtipró pátensét kihirdettetni csupán 25 lelkész volt hajlandó, de végrehajtatni nem sikerült egyetlen református gyülekezetben sem. Sőt a pátens elleni tiltakozás mely 1960. január 11.-én a Debreceni Kistemplom falai között teljesedett ki május 15.-re elérte, hogy I. Ferenc József császári kéziratában visszavonta. A debreceni eseményekre emlékezve főtiszteletű Bölcskei Gusztáv püspök – igehirdetésében - figyelmeztetett az egyház közéleti felelősségére és a jelenkorban való helytállás szükségességére. ( Az igehirdetés meghallgatható/letölthető a www.istentisztelet.net oldalon.) Dr. Hörcsik Richárd előadásában megvilágította múltunk egy olyan eseményét, mely akár egy vér nélkül megnyert szabadságharcnak is tekinthető egyházunk szempontjából. (Letölthető a www.istentisztelet.net oldalról.) Az ünnepi istentisztelet minden egyes résztvevője hálás szívvel mondhatott köszönetet az eseményt követő állófogadáson Papp Tibor lelkipásztornak és a gyülekezetnek, hogy emlékezve emlékeztettek minket hitvalló őseinkre és az őrálló kötelességére a jelenben: Hisz létezik e komolyabb és tökéletesebb misszió, mint mikor mindent készek vagyunk feláldozni hitünkért, és egyházunkért, szembe fordulva az egész világgal, ha kell? /Bikádi László Károly – missziói előadó/ Az eseményről készült fotók megtekintehetők: http://www.istentisztelet.net/
|