Kitüntetések, koszorúzások, ünnepi beszédek – mind az 1956-os forradalom felidézésének eseményei. A hagyományokat folytatva, idén sem ünnepeltek együtt a vezető politikai erők, azt hallani, hogy majd jövőre, az 50. évfordulón. Ekképpen legalább hatni fog a jelkép, és a jövő történészei majd megemlíthetik, hogy azon a napon legalábbis béke honolt a politikai elitben. De most még idén van.
Göncz Árpád mondta sok éve, hogy annyiféle volt a forradalom, ahányan részt vettek benne, és annyiféleképpen értékelik, ahányan csak visszaemlékeznek rá. Sokaknak önigazolás, és ugyancsak sokaknak óvatos távolságtartás. De miért? – erre keresi a választ Vágvölgyi B. András és Eörsi László.
56-ból nem lett kultusz, nem kis részben azért, mert torzsalkodások kereszttüzébe került, pedig fontos lenne, hiszen kevés pozitív esemény található a XX. századi magyar történelemben – értett egyet a Tizenhat óra két elemzője rögtön a beszélgetés elején. Pedig ez nem volt törvényszerű, 89-ben még más irány is nyitva állt az ünneppé válás útján, akkor még méltó helyen, pirosbetűs ünnepként szerepelt – bár hivatalosan nem volt az –, a forradalom az emberek gondolataiban. Akkoriban az újságok naponta adtak hírt arról, hogyan halad a 301-es parcella feltárása. A görög tragédiákat idézi fel a 89-es eseménysor, amennyiben a halottakat eltemették, a temetésen ott volt negyedmillió ember, rá egy-két hétre pedig Kádár János meghalt. Nem véletlen, hogy október 23-án lett kikiáltva a Harmadik Magyar Köztársaság.
Talán azért nem válhatott az 56-os forradalom valódi, mindenki által megélt nemzeti ünneppé, mert még túl sokan élnek a részvevők közül, sok az érintett, akik nem mindig merik felvállalni az emlékeiket, ráadásul mindenki másként emlékezik, és sokan kisajátítják az eseményeket. De más okok is közrejátszanak 56 leértékelődésében. Az egyik első lépés 1990-re, az Antall-kormány idejére datálható, amikor az ország jelképévé a koronát és nem a 48-as és 56-os forradalom jelképét, a Kossuth címert szavazta meg a parlament. Ám ezzel együtt a 90-es évek elejéig volt még egyfajta ázsiója a forradalomnak, azóta folyik a leértékelődés. Ezt jól példázza az irodalom is, 1989 óta – pláne ahhoz képest, hogy előtte hány és milyen fantasztikus, áthallásos művek születtek – kevés, és színvonalukban is időnként méltatlan könyvek íródtak.
56 elismertsége ma külföldön nagyobb, mint itthon. Ehhez nyilván hozzájárul az is, hogy Nagy Imre megítélése sem egyértelmű, nehezen helyezhető be a politikai erőtérbe. Mert valóban kommunista is volt, és valóban, annak idején nem volt szó piacgazdaságról, vitatható, vitatják is, hogy ez egy milyen forradalom volt. Sokan nevezik az utolsó szocialista forradalomnak is. Sikertelen forradalom volt, elszalasztott lehetőség – általában így emlegetik az értékelésekben az 56-os magyarországi forradalmat, ami szintén csak részigazság, hiszen a magánélet szférájának érinthetetlenségét igenis kivívták 56-ban. Az biztos, hogy mindenképpen a nemzeti egység valamiféle kegyelmi pillanata volt ez, amire ma már csak irigykedve gondolhatunk. |
Kezdőlap 
