Isten hozott a Sólyi Virtuális Református Egyházközség honlapján

Tömény undor – ez az egyetlen emlékem a városról. Nem mintha részleteiben nem láttam volna meg a szépséget az összkép mégis egy összedobált szemétdombra emlékeztetett. Egy értékekbõl, válogatás és önálló stílus nélkül összedobált épülethalmazra.

Komoly elvárásokkal utaztam oda, remélve, hogy több száz év történelmi emlékeire és egy  Hrabal derûjét és Európa egyik leghíresebb turisztikai értékét képviselõ városra akadok. Szerettem volna pihenni és kikapcsolódni jó sört inni és elfelejteni a hétköznapok kicsinyes, bosszantó nyûgjeit. Amit találtam mégis elborzasztott. Akinek vannak elvei, ne menjen oda. Aki tiszteli a keresztyén hagyományokat, más várost válasszon. Aki a lélek nyugalmát többre tartja az emberi nyerészkedésnél ne menjen oda. Ez a város nem tiszteli az erkölcsöt, fogalma sincs arról mit jelent a stílus és a tisztelet.

Egy homlokzaton szerepelteti Máriát a kisdeddel és az egyiptomi kurtizánt.

Giccses porcelán Jézusokat árulnak, Szûz  Mária matrjoskát vehet a turista - természetesen a történelmi zsidó városrész Löw rabbiból csinál árucikket. Senkinek sem szent semmi. Nem is tudják miért helytelen a Sztarov - kolostor altemplomából „Pokol-kocsmát” csinálni. Egy város 65%-nyi ateistával. Egy szentségtelen hely amely a Habsburg család alkimistáinak gyûjtõhelye volt. Turista központ ahol az emberektõl nem látni a házakat és ahol a mûveletlenség és álszentség, az urhátnámság és a nyereségvágy adja egymásnak a stafétabotot.

Egy útikönyv így fogalmaz „ Prágában kétféle ember van: turista, és aki a turistákból akar megélni”. Sajnos igaza van.

Ez a tény gyakorlatilag minden részére igaz az életnek, csak a pénz erkölcse, azaz erkölcstelensége uralkodik. Mindenhová belépõjegy kell és minden – még a gyerekpelenkázó hely is pénzbe kerül.

Dvorák Stabat Mater –ének plakátja és a szereplõk ruhája, karakterei inkább a Csillagok háborúja vagy a Gyûrûk Ura plakátjához és szereplõihez hasonlítottak, mint a 2000 évvel ezelõtti Izraeléhez. El sem tudtam volna dönteni, a mû elõzetes ismerete nélkül, hogy mire árulnak jegyet.

A Magyar étterem cégérérõl, jobb, ha nem is nyilatkozom…

Nagy kísértést éreztem arra is, hogy megszálljak abban a hotelben, melynek külsõ homlokzata jól mutatja, valaha katolikus templom volt.  Edvard Benes egészalakos szobrán már meg sem lepõdtem, de a várral szembeni T.G.M. szobor egy pillanatra csalfa reménnyel töltött el… hátha… közben… itthon… amirõl nem hallottam….

A Vencel téren turista-csalogatónak szánt kiállítás: fejjel a „földbe fúródott Superman” és a „meztelen nõi akt a tankakadályokon” nekem a megmosolyogtató és a nem oda illõ kifejezéseket juttatta eszembe. De jó, hogy nálunk (még?!) nincs ilyen!!!!

A várost legjobban a Szent Vitus Székesegyház vízköpõi jellemzik számomra: Távolról, míg a részletek nem kivehetõk – gyönyörû az épület; közelebbrõl jópofi, hogy a korabeli építészek figurákat faragtattak az „ereszcsatornák” kifolyóira. Ha már jól látjuk a figurákat elgondolkoztat: Nem a több száz évvel ezelõtt Prágában élõk álszentségét esetleg egy birodalom kétszínûségét akarta kifejezni a mester azzal, hogy szerzetes és kecskebak köpi egymás mellett a vizet – egyformán üres (üreges) fejébõl az alant haladókra, ha esik az esõ….

A fej üres – a király meztelen.

Tanuljunk Prágától és óvakodjunk attól, nehogy Budapest is ilyenné legyen!

BLK

A cikk képeit a galéria Prágai képek menüje alatt találhatjuk.