|
Nincs pénz a feltárás folytatására |
|
|
|
|
2008. December 02. |
Padlófelújítás
közben találtak különleges gyereksírokat a Veszprém megyei Sóly
református templomában. A régészek eddig nyolc sírt tártak fel,
melyekben néhány éves gyerekeket temettek el valószínűleg még a XVII.
században. A munkát azonban abba kellett hagyniuk, mert az arra szánt
pénz elfogyott.
2008-11-30, 16:07
A
gyerekeket az 1600–as években temették el a templom alá. Hogy miért
éppen ide, az egyelőre rejtély. Mint ahogy azt is csak az antropológiai
vizsgálatok után lehet megmondani, hogy hány évesek lehettek a
gyerekek, és miben haltak meg.
„A sírok azok középkori de
lehet, hogy újkori sírok. Lehet, hogy már a reformátusok temették ide
valamiért a gyerekeiket. De megint jön a kérdés, hogy miért, hiszen a
falunak akkor már volt saját temetője" – mondta Bikádi László
református lelkész.
A meglepően ép csontvázakat a Kulturális
Örökségvédelmi Hivatal munkatársai most vizsgálják. A kutatás
eredményeit a jövő év elején hozzák nyilvánosságra. A mostani feltárás
azt is bebizonyíthatja, hogy a román kori templom helyén már a XI.
században kápolna állt, amit maga a király építtetett 1009–ben. A
történészek szerint ugyanis a gyerekkorú Istvánt a környéken bújtatták,
amikor apja Koppánnyal csatázott.
A régészek szerint a templom
alatt még rengeteg érdekes lelet rejtőzhet. A református gyülekezet
pénze azonban elfogyott, ezért a feltárást most szüneteltetik.
http://www.rtlhirek.hu/dock/videogallery/15:35412
|