Isten hozott a Sólyi Virtuális Református Egyházközség honlapján

Igehirdetés Hajmáskér 2007. május 27. Pünkösd vasárnapja

Így szól hozzánk Istennek Igéje az Apostolok cselekedeteiről írott könyvből, annak a 2. részéből, a 37-től a 47-ig terjedő versekből:

Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: "Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak?"
Péter így válaszolt: "Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.
Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk."
Még más szavakkal is lelkükre beszélt, és így kérlelte őket: "Szabaduljatok meg végre ettől az elfajult nemzedéktől!"
Akik pedig hittek a beszédének, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk.
Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.
Félelem támadt minden lélekben, és az apostolok által sok csoda és jel történt.
Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt.
Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá.
Napról napra állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben;
dicsérték az Istent, és kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.

Kedves Testvéreim! Ha kimondjuk azt a szót, hogy Pünkösd, az embereknek két dolog jut eszébe: a Szentlélek kitöltetése, s az egyház születésnapja. Hiszen, nyugodtan mondhatjuk a mai napon, hogy az egyház születésnapját ünnepeljük, hiszen a jeruzsálemi gyülekezet a Szentlélek kitöltetése után, az apostolok – főként Péter – prédikációjának hatására közel kétezer esztendővel ezelőtt megalakult. Mi erre emlékezünk újra meg újra.

Ugyanakkor, pontosan mikor a pünkösdi prédikációmra készültem, eszembe jutott, hogy sokat beszélünk arról, hogy így az egyház, úgy az egyház, de tudjuk-e, hogy mi is ez valójában. Próbáltam utána nézni, hogy mit mondanak erről a törvénykönyvek, hogy hova sorolnak minket, keresztyéneket, és hová sorolják az egyházat. A 20-21. század fordulóján megpróbálták besorolni az egyházat a civilszervezetek közé, nagyon sokan úgy is néznek ránk, mint egy egyesületre, mint egy klubra, mint valamiféle csoportosulásra, egy gyülekezetre, akik a maguk különleges gondolkodása szerint időről-időre összegyűlnek. S valóban a törvényi szabályozásnál is mindenki úgy kezel bennünket. De vajon mi, minek látjuk önmagunkat, vajon mi, hogyan határozzuk meg önmagunkat? Egy keresztyén gyülekezet, egy keresztyén egyház, a mi református anyaszentegyházunk vajon mit mond magáról? Elfogadhatjuk azt, hogy pusztán egy egyesület vagyunk, hogy semmiben nem különbözünk az eb-tartók egyesületétől, csak hogy más a tagságunk? Úgy gondolom, nem. Éppen ezért vissza kell térnünk azokhoz az alapokhoz, amit a mi reformátor őseink is elgondoltak arról, hogy mitől egyház az egyház. Négy alapvető dolgot határoztak meg. Az első, hogy az egyházban hirdettetik az Isten Igéje, a prédikáció, a Biblia felolvasása és annak magyarázása nagyon fontos ismérve annak, hogy egy közösség azt mondhassa magáról, hogy kérem én egy egyház, egy vallás vagyok. A másik a sákramentumok, a szentségek kiszolgáltatása, nálunk keresztyéneknél, és főként a református egyházban már csak kettő, mégis kettő nagyon fontos szentség van: a keresztség és az úrvacsora. Aztán még egy nagyon fontos dolog: az egyházfegyelem. Ez az, amiről legkevesebbet beszélünk, talán legkevésbé van jelen gyülekezeteinkben. S a negyedik alapvető ismérv a diakónia, a szeretetszolgálat. Tudjátok, miért pont ezt a négy ismérvet határozták meg őseink, és miért ezt fogadták el? Azért, mert az első gyülekezet megalakulásakor, a már fent felolvasott részben ez a négy legfontosabb momentum jelent meg a pünkösdi gyülekezetben.

Mert mi történt? Az apostolok hirdették az Isten Igéjét, Isten akaratát, beszéltek a Krisztusról, a feltámadásról, arról, hogy minek, miért kellett történnie. Nem úgy általában, nem a levegőbe beszéltek, Péter prédikációja utal az előzményekre, Dávidra, beleilleszkedik annak a népnek a tudásába és logikájába, amelyből származnak, és magyarázza a jelen helyzetet, mármint korának helyzetét. Sőt, mit mond? Nagyon gyakorlati felszólítása van a gyülekezet számára: Szabaduljatok már meg ettől az elfajult nemzedéktől! Határoljátok már el magatokat azoktól, akik idegen utakon, idegen istenek, idegen parancsolatainak, idegen erkölcsiségének engedelmeskednek! Legyetek hűségesek, legyetek fegyelmezettek, ragaszkodjatok ahhoz, amit a Krisztus példájából megtanultatok! Az első gyülekezet nagyon fegyelmezetten, nagyon következetesen végre is hajtja ezt. Hiszen elkülönülnek a zsidó és római kultúrától. Nem a családjukat dobják el maguktól, hanem mindazokat a tanításokat, mindazokat az Isten akaratával ellentétes dolgokat, amelyek addig meghatározták az életüket. Nagyon határozottan és következetesen, sőt ők odáig elmennek, hogy eladják mindenüket, beadják a közösbe, és mindenki annyit vesz ki ebből, amennyire szüksége van. Egy ideális társadalmat hoznak létre apró és pici modell formában. Mert legfontosabb számukra az Istennek való feltétlen engedelmeskedés. És hogyan lehet csatlakozni ehhez a gyülekezethez? Nem ám akárhogyan, hiszen meg kellett keresztelkedni, meg kellett vallani a hitét annak, aki csatlakozni akart ehhez az első jeruzsálemi gyülekezethez. Magára kötelezőnek kellett vállalnia az összes szabályt, amit az apostolok a Krisztus tanításából levezettek. És élnie kellett napról napra a gyülekezet minden tagjának – a keresztség után – a másik sákramentummal, az úrvacsora szentségével. Szolgáltak a szegényeknek, dolgoztak, és megpróbálták megvalósítani Isten országát ezen a földön. Mi lett ennek a következménye? „Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözölőkkel, és kedvelte, szerette őket az egész nép.” Kedves Testvéreim! De jó ezt olvasni! De elgondolkozok rajta, hogy milyen jó lehetett ezt megélni! Milyen jó lehetett azoknak, kiknek már nem volt ugyan saját vagyonuk, és akik nem a saját akaratukat valósították meg ebben a világban, akik Jeruzsálemben megpróbálták Isten országát megvalósítani, és ezáltal elnyerték az emberek szeretetét is, mert mindenki csak jót mondott róluk.

De messze vagyunk ettől. Kedves Testvéreim, én úgy gondolom, ha ma végignézek a keresztyén egyházakon, gyülekezeteken, végignézek azokon a dolgokon, amit mi keresztyén emberek – vagy magunkat keresztyéneknek vallók – teszünk, hát akkor meg kell hajtanom a fejemet és azt kell mondanom, sokkal inkább civilszervezet vagyunk, mint az Isten választott népe. Legalábbis megnyilvánulásainkban. Hiszen én nem kételkedem abban, senki felől, hogy ő meghallotta az Isten szavát, hogy azért jött el ma is ide közénk, a gyülekezet közösségébe, hogy együtt örvendezzen annak, hogy az Isten kegyelme nagyobb a mi bűneiknél. Csak hát, pontosan egy ilyen születésnapon, pontosan egy ilyen évfordulón, amikor Szentlélek kitöltetésén, Isten harmadik személyének e világban való megjelenésén túl, a saját egyházunknak, a saját szervezetünknek a létrejöttét is ünnepeljük, igenis kell, hogy az Isten hitét magunk elé tartsuk. Kell, hogy a Szentírásba, Isten Igéjébe őszintén beletekintve végiggondoljuk azt, vajon jól képviseljük mi ezt a Krisztust, aki e világban elhívott minket, aki elküld minket? Vajon tanítványokká tudunk mi tenni minden népeket? Vajon minden lehetőséget megragadtunk azért, hogy jobb emberek legyünk? Vajon nem lenne-e még mit javítani önmagunkon? Én magamról tudom, hogy sok mindenben lehet, sőt kell változnom. Én tudom, hogy engem napról napra csiszol az Isten. Nektek magatokba kell néznetek, nem az én szavamra, hanem Isten Igéjéből adódóan, hogy vajon egyen egyenként, és mint Hajmáskéri Református Egyházközség, mint Hajmáskér-Sóly Református Társegyházközség, mint Dunántúli Egyházkerülete a Magyarországi Református Egyháznak, nem tudnánk-e jobban képviselni a Krisztust? Nem tudnánk-e méltóbban ünnepelni az egyház születésnapját? Tudjátok, elnézve most a templomot gyönyörű, virágokkal van díszítve – tegnap esküvő volt. De vajon a lelkünk is így ünneplőbe van öltözve? Vajon, amikor ezek a virágok elhervadnak, elhervad-e a mi pünkösdi lelkesedésünk? S vajon lesz-e erőnk újra meg újra ünneplőbe öltöztetni a templomainkat? Vajon lesz-e erőnk újra meg újra ünneplőbe öltöztetni a lelkünket? Vajon minden nap van-e erőnk percről percre ünneplőbe öltöztetni a szánkat, hogy a szavak, amelyek kijönnek rajta, ne tisztátalanná tegyék, hanem megszenteljék a mi életünket, s a körülöttünk lévő világot?

Merthogy kedves Testvéreim, az egyház négy ismérvében az igehirdetés, az egyházfegyelem, a diakónia mellett ott van a sákramentumok kiszolgáltatása. Ilyenkor, amikor az Úr asztalához készülünk, végig kell gondolnunk ezt is: mit is jelent az, hogy sákramentum? Mit is jelent az, hogy valami szent? Hogy valami minőségileg más, magasabb rendű, valami megkérdőjelezhetetlen, valami felülbírálhatatlan? S vajon vannak-e még ilyen dolgok az életünkben? Mert én úgy látom, hogy a világ, amelyben élünk, megpróbálja kiölni ezt a mi szívünkből, hogy ne legyen semmi se szent nekünk. Hogyha valami tiszta, ha valami különb, ha valami istenibb, mint ami e világban körülvesz minket, rögtön lesznek emberek, akik besározzák, akik megpróbálják lehúzni a maguk alantas, pitiáner szintjére, valljuk be, néha még mi is eszközévé válunk ezeknek az erőknek úgy, hogy észre sem vesszük. Hány olyan keresztelő van Magyarországon egy évben, amikor elhangzik az eskü szülők és keresztszülők szájából, hogy hitben felnevelik a gyermeke? Hány elmondott Apostoli Hitvallás és Úri imádság hangzik el egy évben úgy a világon, hogy nincs mögötte tartalom? S ha mi engedjük, hogy sákramentumaink, szentségeink, azok bárkinek, bármikor, bárhol, bármennyiért kiszolgáltatva legyenek, akkor mennyire becsüljük mi azokat? Újra meg újra elgondolkodom rajta, régi fájó pont az életemben egy kérdés, amire nem tudok válaszolni: vajon miért tűnt el az a szokás a mi református egyházunkból, hogy a sákramentumok vételekor elmondjuk azt is, ha valaki nem hittel, szívben és lélekben megtisztulva veszi magához a kenyeret és a bort, nem örök életet, örök kárhozatot eszik a saját fejére? Vajon hol van belőlünk az a tartás, hogy igenis ki merjük mondani, háborog a lelkem, félek az Úr asztalához menni, háborog a lelkem, nem merem, mert tisztelem, mert félem az Urat, mert szentnek tartom, amit Ő hagyott reánk. Testvérek, az egyház születésnapján nekem csak kérdéseket van feltenni bátorságom, de adjon nektek, és mindannyiunknak erőt az Isten, hogy legalább magunkban, lelkünk mélyén, ha nem is itt a templomban, de szobánk magányában tudjunk válaszolni Istennek s önmagunknak, s tudjuk hagyni az Igének, hogy átformálja az életünket, gyülekezetünket, egyházunkat, nem csak Pünkösdkor, de a hétköznapokon is. Ámen.

Mennyei édes Atyánk! Köszönjük, hogy szólsz hozzánk, s hogy emlékeztetsz, a Te műved, amely kétezer éve áll e világban felelősséget is jelent minden keresztyén számára e földön. S nekünk magunknak kell gondot viselni a Te teremtett világodra, a műved, amely elkészült, amely reánk bízatott. Mindenség Istene segíts nekünk, segíts válaszolni a kérdésekre, és segíts jó választ adni, ha hívó szavadat halljuk. Ó Urunk add, hisz azért vagyunk egyház, hogy egy test egy lélekként segítsük az erőtleneket, hogy belekapaszkodjunk a nálunk erősebbe, hogy befogadjuk a bölcsebbnek a tanítását, hogy hallgassunk a Te szent Igédre, hogy higgyük, örök életet és feltámadást adsz minékünk, akik nálad vannak, boldogságban és békességben őriztetnek meg az utolsó napig. Ó Urunk add, hogy a reformátorok hite a mi hitünk, az ő hitvallásuk a mi kimondott szavunk lehessen. Mindenség Istene add, hogy egyház, gyülekezet, a Krisztus földi teste legyünk. Vigyázz azokra, akik most nincsenek közöttünk, akiket munkájuk, kötelességük, betegségük vagy bármi más az ünnepen is elszólított a gyülekezet közösségéből. Urunk, adj nekik békességet, gyógyulást, hitet, s vigyázz rájuk, vezéreld vissza őket a Te egyházad kebelébe, hiszen itt a helyük, hogy Te dicsőségedre, a Te szent Fiad nevében ők is békességet, boldogságot találjanak Tenálad. Mindenség Istene mi mindezt nem önmagukért kérjük, hanem a Te szeretett Fiadért, a mi hűséges Megváltónkért, a Krisztusért, aki így tanított minket imádkozni:

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy! Szenteltessék meg a Te neved. Jöjjön el a Te országod. Legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma. És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek És ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól. Mert Tiéd az ország, és a hatalom, és a dicsőség, mindörökké. Ámen.

Az Istennek békessége, amely minden emberi értelmet felülhalad, meg fogja őrizni a ti szíveiteket és gondolataitokat az Úr Jézus Krisztusban. Ámen.