Isten hozott a Sólyi Virtuális Református Egyházközség honlapján

Igehirdetés, Bikádi László, Hajmáskér, 2009.11.22.

Istenünk, Mennyei Édes Atyánk, az Úr Jézus Krisztus által!

Hisszük és valljuk, hogy Te vagy az Ura az egész teremtett világnak. Tőled kapják a hatalmat a királyok, s Te veszed vissza tőlük, ha méltatlanná válnak arra. Te adsz nekünk erőt és hitet, Te erősítesz meg minket napról napra. S Te vagy az, aki könyörülő Istenként újra, meg újra visszavezérelsz minket szent hajlékodba.

Engedd Urunk, hogy mind tudjunk Reád figyelni. Tőled várjuk a hitet, az erőt, s a Te áldásodat hordozzuk egész életünkön. Ámen!

Így szól hozzánk Istennek igéje, Pál Galatákhoz írott leveléből, annak 4. részéből, az első 11 versből.

„Azt mondom pedig, hogy ameddig az örökös kiskorú, addig semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet ura mindennek, hanem gyámok és gondozók fennhatósága alatt áll az apa által megszabott ideig. Így mi is, amikor kiskorúak voltunk, a világ elemei alá voltunk vetve szolgaságra. De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk. Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldötte Fiának Lelkét a mi szívünkbe, aki ezt kiáltja: "Abbá, Atya!" Úgyhogy már nem vagy szolga, hanem fiú, ha pedig fiú, akkor Isten akaratából örökös is. Amikor pedig még nem ismertétek az Istent, olyan isteneknek szolgáltatok, amelyek lényegüket tekintve nem azok. Most azonban, miután megismertétek Istent, vagy még inkább: Isten ismert meg titeket, hogyan térhettek vissza ismét az erőtlen és szegény elemekhez, és hogyan akartok újból szolgájukká lenni? Aggódva figyeltek a napokra, hónapokra, az évszakokra és az esztendőkre. Attól féltelek titeket, hogy talán hiába fáradoztam értetek.”

Kedves Testvéreim! Az Ige által felvetett kérdés az emberiség évezredes kérdése. Feltehetnénk így is: meg van-e írva a sorsunk a csillagokban? Vajon mi befolyásolja az ember életét? Vajon a jóslatok, a bölcsességek befolyásolják, vagy mondják meg, hogy mi történik velünk? Vagy Isten akaratából lehetünk a magunk urai is?

Ahogyan óriási kérdés volt ez a galatáknál, akik egy olyan világban éltek, ahol a többistenhit volt az elfogadott, ahol újdonságnak számított a megváltó Krisztusnak az Evangéliuma, ahol az emberek azt gondolták, hogy egyértelműen, a csillagokra figyelve mindent megtudhatnak a jövőjükről, hogy különböző jóslatok befolyásolják az életüket, akkor valaki azt mondja, hogy dehát ezen felül lehet emelkedni.

Dehát a világ törvényszerűségein, a világ szabályain, az Alkotó, és az Alkotó örökösei felülemelkedhetnek.

Az a tanítás, amelyet Pál adott a galatáknak, arról szólt, hogy Isten Fia megváltotta őket, és többé nem kell rettegniük a holnaptól, többé nem kell félniük sem a babonáktól, sem a tényleges jóslatoktól, mert át lehet lépni rajtuk az Isten erejéből, az Isten akaratából.

Hogy nem kell a májból jósolni, nem kell a csillagokra tekinteni, nem kell horoszkópot készíteni, mert mindezeknek Ura az Isten.

De a galaták, mivel olyan tömegben éltek, ahol a többség hite más volt, vissza akartak fordulni, és úgy gondolták, hogy újra meg újra, mintegy próbaképpen, mintegy kicsit incselkedve a sorssal, Istennek erejével, azért biztos, ami biztos alapon megkérdezik a jósokat, megcsináltatják azért a horoszkópjukat, mert hát sosem árt, ha tudjuk, mi történik.

Hogy mennyire vagyunk a természetnek és a csillagoknak uralma alatt, erre ad egy nagyon jó példát aztán nekik Pál. Mégpedig a gyermek felnövekedésének példáját.

Azt mondja, hogy igen, amikor az ember gyermeket nevel, akkor bizonyos törvényszerűségek közé bekényszeríti az életét. Mit jelent ez? Mindannyian tudjuk, hogy a gyermek, miután megszületik, van egy megszokott rendje az életnek, amire megpróbáljuk rászoktatni. A kisbabának mindegy lenne, hogy reggel, vagy délben, vagy este, vagy éppen ezek közötti időpontokban kap enni, inni. Ha úgy szoktatnánk, hogy reggel kell lefeküdni, és este kell ébren lenni, minden bizonnyal rá lehetne szoktatni egy kisgyereket erre is. Mi kialakítjuk azt a rendet, azt a törvényszerűséget, amik között élnie kell. Megtanítjuk ennek a világnak a törvényeire.

Pál azt mondja, hogy a Krisztusig, annak születéséig, haláláig és feltámadásáig eltelt idő nem más volt, mint a gyermek felnövekedésének, a tanulásnak és a tanításnak az ideje. Csak hát Isten nem azokkal a módszerekkel tanított, ahogyan mi, nem egy iskolai padba ültette be az emberiséget és mondta neki, hogy mit szabad és mit nem szabad, hanem kiválasztott erre egy népet. Mintha az iskolában egy tanárnő kiválasztana egy diákot, oda állítaná a többi közé, és azt mondaná, hogy az ő életén folyamatosan megmutatom az ő cselekedetein, hogy ez nekem tetszik, vagy nem tetszik. Neki megsúgom, hogy mit kell tennie, és ha engedelmeskedik, akkor megdicsérem, ha nem engedelmeskedik, megbüntetem. És ti, többiek figyeljétek, mert rátok is ugyanezek a szabályok érvényesek.

Izrael kiválasztottsága, s az egész Ószövetség nyugodtan tekinthető éppen ezért egy olyan történelemkönyvnek, egy olyan oktató könyvnek, amelyben nem egyszerűen szabályokat ír le az Isten, hanem példát is mutat, példát is ad mindannyiunknak arra, hogy mit is vár el az embertől. Mik ennek a földi életnek, az Istennek tetsző életnek a szabályai.

Igen ám, de mindannyian tudjuk, hogy a tanuló éveknek egyszer vége szakad. Az évek múlásával a mi gyermekeink is, és minden gyermek eljut arra a pontra, hogy azt mondjuk neki, hogy felnőtté váltál.

Nálam az érettségi ideje volt az, amikor ezt úgy deklarálták. „Tizennyolc éves lettél, leérettségiztél, mostantól felnőtt vagy.” De nagyon nehéz ugye meghatározni azt, hogy tényleg egy dátum elmúltával, tényleg egy bizonyos vizsga letételével az ember felnőtté válik-e.

A Galáciabeli gyülekezet, és a galaták is papíron felnőtté váltak, hiszen Krisztus után élnek, hitük mégis gyermeki. És újra, meg újra tanításra van szükségük.

Az egyház, a ma egyháza is, Krisztus után élő egyházként, mondhatnánk azt, hogy egy felnőtt módon élő, felnőtt módon gondolkodó egyház kell, hogy legyen, benne felnőtt módon gondolkodó gyülekezeti tagokkal.

Ugyanakkor, valljuk be őszintén, a kétségeink, és a körülöttünk lévő világ pontosan ugyan olyan helyzetbe hoz minket újra, meg újra, mint a galatákat hozta a saját életük.

Ha már egyszer a Nők Lapja hátulján ott van a horoszkóp, az ember elolvassa. Ha már egyszer a Naplóban ott van, persze azt mondjuk, nem hiszünk neki, de azért csak-csak belepillantunk.

De vajon, tudjuk-e azt, hogy mi a különbség az örökös, és a gyermek, az örökös és a szolga között, attól a pillanattól kezdve, hogy a gyermek felnő, és örökössé válik? Az, Kedves Testvéreim, hogy onnét már maga ad szabályokat. Onnét már átléphetővé válnak bizonyos lehetőségek számára.

Gondoljunk csak bele abba az egyszerű tanításba, amit én is tanultam: kés, villa, olló, gyerek kezébe nem való! De a felnőtt ember nap, mint nap használja a kést, a villát, az ollót. Hol jóra, de azért hallunk híreket, hogy kést, meg ollót egymásba is döfnek az emberek. Vagy gyerekes módon történnek balesetek, mert felnőtt ember is gyerekesen viselkedik a kezébe adott eszközökkel, a kezébe adott szerszámokkal él, vagy visszaél velük.

Éppen ezért, azt látnunk kell, hogy amíg a kisgyermeket bizonyos dolgoktól egyértelműen eltiltjuk: „te nem!” Addig a felnőtt számára kinyílnak a lehetőségek. Őneki már nincs, aki megfogja a kezét. És nem is akarja talán már senki megfogni a kezét. Az ő számára is irányt mutatnak azok a törvények, azok a szabályok, amelyeket gyermekfejjel megtanult, és amihez tartania kellene magát. De azt is meg kell tapasztalnia, hogy ezeket a szabályokat, ezeket a törvényeket át is lehet lépni.

Ennek gyönyörű példái voltak azok a csodák, amelyeket Jézus tett, és – amelyeket leírnak, hogy – az utána következő apostolok is tettek. És amelyeket, valljuk be, azóta is hallunk, olvasunk, talán néha úgy gondoljuk, hogy látunk is a világban. Megmagyarázhatatlan eseményeket, mikor a hitnek, az imádságnak az ereje legyőzi a természetnek, a logikának, vagy az általunk ismert világnak a törvényszerűségeit, és valami olyan történik, ami nem lenne logikus. És akkor megértjük azt, hogy az Isten számára azok a törvények, amelyek nekünk adattak, azok azért nem olyanok, mint egy betonfal, amin nem lehet átjutni. Hanem csupán olyanok, mint a jelzőkarók, amelyek mutatják a helyes irányt, de mindig van köztük egy kis hézag is. És az Isten akarata, vagy éppen az ember akarata, amit mi úgy hívunk, hogy szabad akarat, ez át tud rajta lépni.

Kedves Testvéreim! Éppen ezért, a felnőtt egyház, az Istenben bízó, a Krisztust ismerő egyháznak van egy olyan ismérve, hogy eltelve Isten Szent Lelkével valóban képes arra, hogy csodák történjenek benne. A legnagyobb csoda mindenek között nem más, mint amikor kiáltja azt, a mi szívünkbe, lelkünkbe ivódott isteni lélek: „Abbá Atyám!” Igen, Atyám!

Amikor nem a magunk akaratát tudjuk megvalósítani, akarjuk mindenáron erőltetni, hanem engedelmeskedni tudunk az Istennek. Amikor a törvény szabályai szerint élő ember, amikor a büntetéstől félő, és a jutalom reménységében élő ember egyszer csak azt mondja: többé nem számít a jutalom és a büntetés, nem azért teszem amit teszek, hanem azért, hogy általam az Isten megjelenhessen a világban.

Mert, Kedves Testvéreim, mi jellemző egy felnőtt emberre? Az, hogy önálló akarata van, önálló gondolatai vannak, önálló elvei vannak. Mi jellemző egy felnőtt örökösére, bármilyen vagyonnak, vagy bármilyen örökségnek? Önálló elképzelései vannak, s azt meg is tudja, meg is akarja valósítani vele, de leginkább úgy, hogy azzal az örökhagyó akaratát képviselje a világban. Az Isten örököseinek van annyi erejük, hogy az Isten akaratát képviseljék a világban, függetlenül attól, hogy mit mondanak erre mások.

Tudjátok, ilyen egyszerű dolgokról beszélek, mint hogy szavainkhoz, a kimondott és leírt, de még csak gondolatban elrebegett szavakhoz is hozzátesszük azt, hogy „Isten segítségével”. Isten Szent Lelkének segítségül hívásával. „Ha az Isten is úgy akarja.” A felnőtt hitű egyház, és a felnőtt hitű egyháztag mindennapjaiban, és legegyszerűbb cselekedeteiben is bátran megnyilvánul, hogy mi tudjuk, hogy minden napot, minden pillanatot, minden örömet és minden bánatot egyaránt az Isten kezéből vesszünk át.

Egyszerű dolog ez. Amikor kinyilvánítom, hogy mit szeretnék, akkor mögé teszem, hogy ha az Isten is úgy akarja. De nem csak szóban, hanem cselekedeteiben is. Tudomásul veszem, ha az Isten mást akar. Miért? Mert nem az én akaratomnak kell teljesülnie, hanem annak, Aki adta nekem ezt az örökséget. Akinek célja van ezzel a világgal, amit nekünk adott. Akinek hatalma volt arra, hogy nekünk ajándékba adja a hitet, és Aki képes volt arra, hogy mindannyiunk számára elkészítse a megváltást.

Tudjátok Testvéreim, óriási dolog az, amikor valaki felnőttnek érezheti magát. Óriási dolog az, amikor valakit felnőttként kezelnek. De még nagyobb dolog az, amikor valakire a saját apja, aki ráhagyja az örökségét, néz úgy, hogy: „Elkészültél! Valóban méltó vagy és kész vagy mindarra, amire neveltelek, amire rendeltelek.”

Nekünk, keresztyén embereknek nem földi apáinkra és anyáinkra kell tekinteni, hanem a mi Mennyei Urunkra, Aki elkészítette a Krisztust, Aki felnevelte azért, hogy áldozatot hozzon érettünk, és Akinek legfontosabb célja az a figyelmeztetés volt, hogy nem herdálhatjuk el az apai örökségünket. Hogy a mi Mennyei Atyánktól kapott sok-sok áldásnak meg kell mutatkoznia az életünkön. Ő, hogy hitéről bizonyságot tegyen, az életét, a vérét adta.

Tőlünk az Isten nem a vérünket, a szolgálatunkat kéri, a hűségünket, az odaszánásunkat. Azt, hogy vállaljuk fel, hogy ne szolgaként kapaszkodjunk a szolgáknak adott törvényekbe, a horoszkópokba és jóslatokba, hanem mint e világnak igazi urai, vállaljuk fel azt, hogy a világ törvényei szerint meg van írva egy sors, ami akár a miénk is lehetne. De mindezen túl lehet lépni hittel, imádsággal. Mindezen felül lehet emelkedni, akarattal és erővel. De ez az erő és akarat nem az emberé, hanem egyedül és csakis a mi Mennyei Atyánké, aki azért küldte el a Krisztust, hogy nekünk lehetőségünk legyen kitörni azokból a béklyókból és szabályokból amelyeket mások kényszerítenek ránk, s tudjunk hittel, őszintén élni. Felnőttként használva a tudást s az erőt, melyet megad mindannyiunknak a mi Mennyei Atyánk. Ámen!

Gyertek, imádkozzunk!

Istenünk, Mennyei Édes Atyánk, Te elküldted a Fiadat, hogy példát mutasson nekünk. Egy tökéletest, egy utolérhetetlent, olyant, aki évezredeken keresztül iránytűként mutatja nékünk a Hozzád vezető utat. Engedd, hogy mi magunk az Ő lángjából, az Ő fényéből apró világosságokat szerezzünk, s a mi lelkünk is világítani kezdjen általa.

…