1 szazalek
2017. October 17.

Á l d á s ! B é k e s s é g !

Isten hozott a Sólyi Virtuális Református Egyházközség honlapján

istentisztelet
  readKezdőlap arrow Hírek arrow Hirek archivum
 

Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! (Jn13 34)

Kezdőlap
Hírek
Hírolvasó
Programajánló
- - - - - - -
Írott prédikációk
Hallgatható prédikációk
- - - - - - -
Hitvallásunk
Gyülekezetünkről
Templomról és Sólyról
Biblia magyarázatok
Bibliai térképek
Eredményeink
- - - - - - -
Magyar Értékeink
Verstár
Értékmérő
Segitség
Irott predikációk --

 

 

 

 

"Viperák fajzata!" - 2010.03.14 PDF Nyomtatás E-mail
2010. March 30.

Igehirdetés, Hajmáskér, 2010.03.14. Bikádi László

Mennyei Édes Atyánk, köszönjük Néked, hogy elhívtál minket ismét a Te hajlékodba Igédnek hallására, s hogy mi egyenesnek érezhettük a görbe utat, és simává tette a vágy a göröngyöket, mikor arra gondoltunk, hogy Veled találkozhatunk. S köszönjük, hogy lám, most újra itt vagyunk szent Színed előtt. Urunk, Istenünk, áldj meg minket és töltsön el minket a Te Szent Lelked, tégy késszé és képessé befogadni tanításodat, hogy lehessünk hűséges gyermekeid, s jó képviselői e világban a mi Urunk Jézus Krisztusnak. Ámen.

:Így szól hozzánk Istennek Igéje Lukács evangéliumának 3. részéből, a 7.-14. versekből:

A sokaságnak tehát, amely kiment hozzá, hogy megkeresztelje, ezt mondta: "Viperák fajzata! Ki figyelmeztetett titeket, hogy meneküljetek az eljövendő harag elől? Teremjetek hát megtéréshez méltó gyümölcsöket, és ne kezdjétek azt mondogatni magatokban: Ábrahám a mi atyánk! Mert mondom nektek, hogy az Isten ezekből a kövekből is tud fiakat támasztani Ábrahámnak. A fejsze pedig ott van már a fák gyökerén: ezért minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágatik, és tűzre vettetik." A sokaság pedig megkérdezte tőle: "Akkor hát mit tegyünk?" János így válaszolt nekik: "Akinek két ruhája van, adjon annak, akinek nincs, és akinek van ennivalója, hasonlóan cselekedjék." Vámszedők is mentek hozzá, hogy keresztelje meg őket. Ezek szintén megkérdezték tőle: "Mester, mit tegyünk?" Nekik ezt mondta: "Semmivel se hajtsatok be többet, mint amennyi meg van szabva." Megkérdezték tőle a katonák is: "Mi pedig mit tegyünk?" Nekik viszont ezt felelte: "Senkit ne bántalmazzatok, meg ne zsaroljatok, és elégedjetek meg a zsoldotokkal."

Kedves Testvéreim, nem is olyan régen egyszer már hallhattatok egy igehirdetést erről a textusról. Azért vettem most mégis elő, mert a Dunántúli Református Egyházkerület szeretne egy prédikációs kötetet készíteni, amelyben a lelkészek végigprédikálják a teljes Lukács evangéliumát. S mindannyian megkaptuk azt az Igeszakaszt, amelyikről prédikálnunk kell. Azzal a kéréssel, hogy ez egy valóban új, valóban ebben az évben elhangzott prédikáció legyen. S amikor én újraolvastam ezt az Igét, akkor én úgy gondoltam, hogy milyen könnyű dolgom van. Hiszen annyira aktuális, annyira jó, annyira hihetetlenül a mai napról, erről az időről szól, ami itt van közöttünk, hogy talán keveset lehetne a mai vasárnapra akár választva, keresve is találni jobbat, mint ez a mostani.

Mert miről is van szó? Valamennyien ismerjük a történetet, Keresztelő János hirdeti a megtérés keresztségét a bűnök bocsánatára. Hirdeti azt, hogy az emberek bűnösök, ezekből a bűnökből meg kell térniük, tehát be kell látni a bűnüket, és bocsánatot kell kérniük, majd meg kell tisztulniuk belőle. És a tömeg megy hozzá.

Kedves Testvéreim, azonban János prédikációja meglehetősen érdekes. És János egy bátor ember. Hiszen gondoljatok csak bele, hogy ha ma egy református templomban a lelkész így fordulna a templomba jövő gyülekezethez, hogy „Viperák fajzata”, hát lehet, hogy következő vasárnap nem lenne kinek beszélnie. Ha így szólítanálak meg én Titeket, vagy bármely más szószéken így közelítene Hozzátok Isten Igéjének hirdetője, lehet, hogy sokan azt mondanák, hogy na, akkor innét mi megyünk. Még akkor is, hogyha szívünk mélyén azért valamennyien tudjuk, hogy az Istennel szemben azért sok-sok számadásunk van még. Az Istennel szemben talán, ha nem is ilyen durván, ha nem is ilyen határozottan a képünkbe mondva, de azért bizony talán még jogos is lehet, hogy így nevezzenek minket.

Mert, gondoljunk csak bele, mit jelent ez a kifejezés: „viperák fajzata”? Az Ószövetségben a Teremtés könyvében vajon hol jelenik meg a vipera, a kígyó? A bűnesetnél. A Sátánt jeleníti meg, a kísértőt, azt, aki az embert a rosszra, a gonoszra viszi. Tulajdonképpen amikor Keresztelő János megszólítja őket, akkor azt mondja, hogy „Bűn gyermekei, Sátán gyermekei, viperák fajzatai, szólt nektek valaki? Érzitek azt, hogy nem lehet tovább úgy élni, mint eddig? Rájöttetek arra, hogy változtatnotok kell? Figyelmeztetést kaptatok róla?”

Kedves Testvéreim, látnunk kell azt, hogy igen, ez történt. Izráel népe figyelmeztetést kapott prófétái által, és figyelmeztetés volt számukra Keresztelő János megjelenése és az ő igehirdetése arra, hogy igenis vissza kell, meg kell térni a bűnökből. Igen ám, de a megtérés az számukra, és minden ember számára nem lehet annyi csupán, hogy vizet öntenek a fejükre, vagy belemerülnek a Jordánba. A megtérés mindig egy lelki folyamat, amely lelki folyamatban benne van a bűn felismerése, a bűn megvallása, a bűntől való elszakadás, a bocsánatkérés, és az új élet kezdete.

Ugye, milyen furcsa ez a mai világ. Hányszor beszélünk bűnökről, s mégis, a bűn megvallása után mintha elmaradna a többi. Vajon belegondoltatok-e már abba, hogy néhány évvel ezelőtt egy politikus elhangzott beszédét az évszázad legbátrabb beszédeként próbálja beállítani. Amikor azt mondta, hogy „hazudtunk reggel, éjjel meg este”. De, kedves Testvéreim, ez még csak a bűn megvallása. Hol van a bocsánatkérés? Hol van a bűntől való eltávolodás? És hol vannak a megtérés jó gyümölcsei? Mert ezeket az ismérveket állítja elénk Isten, és ezeket az ismérveket tesszük fel a mi életünkkel kapcsolatban is. Ráébredtünk, hogy rosszat tettünk, ráébredtünk, hogy ideje Isten előtt megvallani, ráébredtünk, hogy meg kéne tisztulni. Rendben. De hogyan?

Igénk második fele erről beszél, de azért még ne rohanjunk annyira előre. Azokat a képeket használja Keresztelő János, amit az a gyülekezet, ami őt körülveszi, nagyon jól ismer. Mit mond? Menekültök az eljövendő harag elől? Érzitek, hogy ezt már nem lehet így tovább folytatni és most bűnbocsánatért könyörögtök az Istenhez? Hát vigyázzatok, mert az Isten olyan, mint a szőlősgazda, vagy olyan, mint egy kert gazdája. És a nemtermő fáknál az Isten fejszéje fák gyökerére vettetett.

Nem tudom, kedves Testvéreim, hogy valaha elgondolkoztatok-e azon, hogy Keresztelő János képe milyennek mutatja be ezt a világot. Mintha lenne egy külön kert, az Isten népe, ami mondjuk fallal körül van véve. És lenne a világ többi része. Mindenütt vannak fák, de ez a külön kert, ami hogyha egyik oldalról nézzük, az Isten választottainak közössége, ha átmegyünk a túloldalra, akkor tulajdonképpen egy gettó, ebben ott vannak az emberek. És akik belül vannak, azt hiszik, hogy csupán az, hogy ők a falon belülre kerültek, ez már az üdvösséget is elhozza nekik. S Keresztelő János azt mondja, hogy „Nem. Ti benn vagytok az Istennek a kertjében, ti az Isten népe vagytok, de ha egyen-egyenként nézzük, ha ti nem teremtek jó gyümölcsöt az Úristennek, akkor ki lesztek vágva. Akkor ugyanúgy a tűzre kerültök, mint azok a fák, amelyek a kert falain kívül vannak, és ott nem hoznak termést.

S Keresztelő János utal egy nagyon fontos dologra: hogy Istennek minden termő fára szüksége van, függetlenül attól, hogy kertfalon kívül vagy belül van. Ez a pogányok evangéliuma majd, ami a Krisztusnál megjelenik és nyilván hirdettetik, és amit Pál apostol és a többiek elvisznek az egész világba, hogy nem csak Isten zárt kertjébe, nem csak a kőfallal körülvett városban van üdvösség, hanem az egész világban mindenhol. És, kedves Testvéreim, meg merem kockáztatni, hogy ha léteznek földönkívüliek - mért ne lennének -, akkor számukra is az az üdvösség, ami a Krisztusban megjelent, adatik, amennyiben az Isten számára gyümölcsöt tudnak teremni.

A gyümölcstermésre való felhívás, a jó termékeny fává való létel az Isten ügyének szolgálatára való elküldés Keresztelő János egyetemes parancsa, amit mindenkinek tudomásul kell venni, mert Keresztelő János a törvény oldaláról közelíti meg. Ő nem Jézus, ő nem szeretetet hirdet. Ő azt mondja, hogy amit nem tud használni az Isten, azt kidobja. Amelyik fa nem terem jó gyümölcsöt, legyen bárhol, ki lesz vágva. És lesz másik. Keresztelő János fenyegetése oly erős, hogy azt mondja, hogy az Úr ezekből a kövekből is tud gyermekeket Ábrahámnak támasztani. A köveknek nincs vére, a köveknek nincs származása, csupán anyaga, ami egyenértékű és egyenlő idős az univerzummal, de mégis kő. Nem lélektől áthatott anyag. S abból is lehet gyermeke Ábrahámnak.

Ti pedig, akik vér szerinti rokonok vagytok akár, kivágattok, eldobattok, megsemmisíttettek. Ha nem teszitek a feladatotokat, ha saját zárt közösségeteket építitek csupán, és arra hivatkoztok, hogy „mi Ábrahám gyermekei vagyunk, külön törvény igaz ránk”, azt hiába mondjátok, az Isten akkor is kivág titeket. Mert nincs rátok sem más törvény, mint a világra. Mindenütt egyformán az igaz, amit Isten meghirdetett a Tízparancsolatban, a törvényekben, és ami megjelenik János után a Krisztusban.

De menjünk tovább. Miután elhangzik a fenyegetés, az emberek – mondjuk így – megindulva azon, amit hallanak, félve egy kicsit az ítélettől, kérdeznek. „Mit tegyünk?” Gondoljatok csak bele, egy olyan erkölcstelen, gonosz világ, egy olyan erkölcstelen és gonosz nép, ami nem is tudja, hogy mit kell csinálni. Fogalma nincs arról, hogy mi az, hogy megtérés. Fogalma nincs, hogy mi az a jó cselekedet. És akkor János mint a kisgyereknek, mint a dedósnak az oviban, elkezdi magyarázni. Hát akinek van két ruhája, az adjon annak, akinek nincs.

Kedves Testvéreim, a szeretetszolgálat, a diakónia megjelenése. Persze, még szó sincs szeretetről. Még mindig csak arról van szó, hogy ha menteni akarod a saját bőrödet, ha nem akarsz Isten igazságszolgáltatásával találkozni, akkor oszd meg embertársaiddal azt, amid van. Akkor tégy jót velük.

A sokaság hallgat, de előkerülnek a vámszedők. Kedves Testvéreim, hogy a vámszedőknek ki a 21. századi megfelelője, az talán valamiféle átmenet lenne az adóhivatal és a jegyszedő, vagy éppen a színházba, vagy ha létezne hídvám, vagy, mondjuk így, - nagyon jó -, amíg voltak kapuk az autópályákon, és talán emlékeztek arra, hogy volt egy idő, amikor Budapest és Kecskemét között volt egy autópálya-szakasz, ahol annyit kért az építtető, amennyit akart, nem volt meghatározva. Na az ott lévő emberek, ezek a tulajdonosok lehetnek a mai megfelelői, vagy pedig az energiaszolgáltatók, akik saját hasukra ütve állapítják meg, hogy mennyiért vegyük mi az energiát. Ezek is odamennek, s megkérdezik, hogy mit tegyünk? Mit tegyünk ahhoz, hogy jó embernek számítsunk, hogy az Isten ne rója föl bűnünkül azt, hogy bizony erre a szolgálatra szükség van?

Amíg vannak kapuk, addig lesz, aki a kapupénzt szedje. Amíg van adó, addig valakinek ezt be kell szednie. És János nem is tiltakozik ellene, azt mondja, hogy persze, a világ rendje ez. De ne szedjetek többet, mint amennyi meg van adva. Ne szedjetek többet, mint amennyi haszon jogos, megengedhető, amennyi egészséges. Ne akarjatok nyerészkedni, ne kizsigereljétek az embereket.

Tudjátok, abban az időben Jeruzsálemnek több kapuja is volt, és a bejövő emberek mindegyike vámot kellett, hogy fizessen. És ez a vám nyilván kapunként változott, attól függően, hogy ezek a kapuk milyen távolságra voltak egymástól, lehetett nagyobb vagy kisebb. Ha egy vámos tudta azt, hogy az ő kapujától jó messze van a többi, akkor kérhetett sokat, mert azt mondta, hogy hát úgyse fognak elmenni, mert megkerülni, lemenni a hegyen, visszajönni a másik oldalon az többe kerül neki, mint a relatíve magas vámot kifizetni.

Hallottunk már ilyen gondolkodást? Ismerjük, csak talán nem kapupénznek hívjuk. Ha élni akartok, ha nem akarjátok azt, hogy az Isten a tűzre vessen titeket, ne kérjetek többet – mondja János, - csak annyit, amennyi meg van adva, amennyi szükséges, csak annyit, amennyi elfogadható.

És, kedves Testvéreim, a pénzügyi szféra után jön a harmadik, a katona, az erőszakszervezet. A mai rendőrségnek, a mai katonaságnak, a mai mindenféle fegyveres testületnek a megfelelői. Akiknek a kezében bizony hatalom van. Akkor kard és lándzsa, ma gumibot, puska, ki tudja, hány féle dolog, sokkolók és skorpiók, amiket a televízióból megismerhetünk. Ezek is tudják azt, hogy hát bizony-bizony az ő munkájuk az egy kegyetlen munka. Ők tudják azt, hogy ha a hazát védeni kell, vagy akár ha azt a parancsot kapják, hogy támadjanak, azt végre kell hajtani.

És, kedves Testvéreim, lássuk be őszintén, mi sokat beszélünk arról, hogy gyenge érv az, hogy paarancsra cselekedtem, de vajon amikor ott áll valaki mögött a parancsnoka, előszedett pisztollyal, és azt mondja, hogy ha nem lősz, akkor én lőlek, hány olyan ember tud lenni, hányan lesznek olyan bátrak, hogy azt mondják, hogy inkább én haljak meg? A katona teszi a dolgát. A katona harcol, s bizony-bizony a Tízparancsolatot megszegve öl, amikor muszáj. S lássatok csodát, Keresztelő János nem ítéli el érte. Kicsit úgy viselkedik, mintha azt mondaná, szakma-szakma, valakinek ezt is el kell végeznie, én nem mondok ítéletet feletted.

Igen ám, de már abban az időben is a katonák zsoldja úgy volt kitalálva, hogy a zsákmányból is részesedtek. És amit harácsoltak, amit elvettek az egyszerű embertől, az őket gazdagította. És János azt mondja, hogy na, erről mondjatok le. Mondjatok le arról, hogy akit megöltök, megvertek, akit megaláztok, mert ez a munkátok, azt még ki is raboljátok. Mondjatok le arról, hogy amikor elfoglaltok egy területet, amikor legyőztétek a veletek szemben álló katonát, akkor még a családján is erőszakot tesztek, még azt is megzsaroljátok és kiraboljátok.

Vagy, kicsit viccesen mondva, kedves rendőrök, mondjatok le arról, hogy csak azért vegzáltok embereket, és addig figyeltek egy autóst, amíg úgyis nem találtok nála valami hibát, pusztán a pénzbeszedés céljából. Ne tegyétek ezt.

Kedves Testvéreim, de minden „ne tegyétek” mögött idáig a félelem állt. A félelem attól, hogy van egy földi igazságszolgáltatás, és van egy isteni igazságszolgáltatás. És ezek az emberek, akik mélyen hittek abban, hogy Isten létezik, akik biztosak voltak abban, hogy az Isten mindenható, tudták azt, hogy az Isten törvényeinek ők nem feleltek meg, rettegtek az Isten törvényétől.S megkérdezték, hogy miért?

Igen ám, kedves Testvéreim de ezek az emberek még előtte voltak annak, hogy találkozzanak a Krisztussal. A Krisztussal, aki tulajdonképpen ugyanezeket a kritériumokat állította fel. A Krisztussal, aki azonban azt mondta, hogy ezt ne félelemből tegyétek, ne azért, mert jön az isteni igazságszolgáltatás, és leveri rajtatok. Ne is azért, mert rettegtek attól, hogy jön egy másik politikai rend, vagy jön egy másik nagyobb hatalmas király és majd legyőz titeket itt, és veletek is ugyanezt teszi. Nem egyszerűen az Ószövetség bölcsességét mondja, hogy amit szeretnétek, hogy mások tegyenek veletek, azt tegyétek ti is, hanem egy új kritériumot állít: a szeretet kritériumát. Hogy ezt ti azért ne tegyétek meg, mert fontos nektek a másik ember. Lássátok meg, hogy az az Isten, aki szeretett titeket, aki megkegyelmezett nektek, akinek a képét viselitek magatokon, annak a képét hordja a másik ember is. Akinek a Szent Lelke át tud hatni titeket újra meg újra, az képes ezzel a másikkal is megtenni.

S nem arra születtünk, hogy Isten országát lebontsuk, hanem arra, hogy építsük. Nem arra, hogy áldozatot várjunk el a másiktól, hanem ha kell, áldozatot hozzunk a másikért. És, kedves Testvéreim, amíg Keresztelő János fenyeget, addig a mi hitünk, a mi Krisztusunk arra tanít minket, hogy nekünk már nem kell a fenyegetéstől félni, mi olyan korszakban élünk, amikor az Úristen ahelyett, hogy kivágna minket, a saját Fiának gyökerére tette oda azt a fejszét, és csapott. Az Isten bizonyította a szeretetét. Az Isten bizonyította azt, hogy fontosak vagyunk Neki. Annyira, hogy nem kímélte a Fiát. Hát akkor mért ne lennénk annyira fontosak, hogy mi is oda merjük adni egyik ruhánkat ha van kettő. Mért ne lenne annyi bátorságunk, hogy csak annyi adót szedjünk be ha mi kerülünk ebbe a helyzetbe, ami éppen szükséges? És mért ne lennénk elég bátrak ahhoz, és mért ne lehetnének ma elég bátrak ahhoz a katonák, hogy ne raboljanak, ne gyilkoljanak, ne zsaroljanak feleslegesen embereket, mért ne lehetnének olyan bátrak a rendőrök, hogy akár plexi pajzs nélkül is, puska, gumibot nélkül is odaálljanak és azt mondják, hogy gyerekek, hát mi szeretünk titeket, hát mi egyet akarunk, menjünk egy irányba!

Ja persze, mert a Krisztus hiányzik. Ja persze, mert a szeretet nem hatja át az életünket, a társadalmunkat. Ja persze, mert egy kicsit olyanok vagyunk, vagy talán sokkal inkább, mint akikhez így fordult Keresztelő János: „viperák fajzatjai”, a bűnnek, a Sátánnak a gyermekei, a félelem gyermekei. Mert ilyen a világ körülöttünk, és mi hasonulni kezdünk, ahelyett, hogy azt alakítanánk magunkhoz.

Kedves Testvéreim, meddig terjed a szeretetünk? Kérdezheti tőlünk Krisztus, miközben az Őt hirdető, az Őt előkészítő Keresztelő Jánosról beszéltünk. Meddig terjed a hitünk, és mennyire tartjuk valószínűnek, hogy Isten ereje meg tud tartani minket? Ezekre a súlyos kérdésekre kell egyen-egyenként, naponta, néha óránként választ adnunk. Mert ezekre a kérdésekre adott válaszunk nem más, mint a megtérés gyümölcse. Az ezekre a kérdésekre adott válasz nem más, mint amit elvárt Keresztelő János, amire hív a Krisztus, és ami a bizonysága a mi életünknek afelől, hogy mennyire hisszük, mennyire szeretjük a mi Urunkat Istenünket, teljes szívünkből, teljes erőnkből, teljes hitünkből, teljes elménkből, s mennyire tudjuk szeretni önmagunkat és felebarátainkat. Ámen.


Mennyei Édesatyánk! Köszönjük a Te tanításodat, hogy Te megszólítasz minket, s aki meghallja a Te megszólító szavad, azt tanítod, majd elküldöd e világba, hiszen Te a mi cselekedeteink, a mi hitvallásunk, a mi erőnk és erőtelenségünk által végzed el a megváltás és tanítás munkáját e földön. Urunk, engedd, hogy mi tudjunk tanulni Tőled, hogy mi tudjunk elfogadni, s tudjunk szeretni. Szeretni úgy, hogy ha kell, föláldozzuk önmagunkat, szeretni úgy, ahogyan Te szerettél, vagy ahogy éppen, több mint 150 éve azon a márciuson ifjak és öregek egyaránt szerették Hazájukat és népüket, hogy Európával keltek birokra azért, hogy szabadságot, de még inkább hitet, erőt és hitvallást hagyjanak maguk mögött. Engedd, Urunk, hogy mi legyünk méltók a Te Szent Fiadhoz, a mi őseinkhez, s tudjuk továbbvinni azt a képzeletbeli zászlót, amelyet mindig is magasan lengetett a mi Magyar Református Egyházunk e világban. Mennyei Urunk, őrizz minket, s légy azokkal is, akik most nincsenek közöttünk, akiket munkájuk, kötelességük, betegségük, vagy bármi más elszólított e gyülekezetből. Adj békét a háborúságot szenvedőnek, adj hitet a kételkedőnek, gyógyulást a betegnek, mindenkinek azt, amire szüksége van, vagy amire leginkább Te úgy gondolod, hogy meg kell kapnia. Mennyei Atyánk, mi mindezt nem önmagunkért kérjük, hanem a Te szent Fiadnak érdeméért, aki így tanított minket imádkozni:

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is; a mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma,és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól; mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.

S az Istennek békessége, mely minden emberi értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveteket, és gondolataitokat az Úr Jézus Krisztusban Ámen.

 
Következő >