1 szazalek
2017. June 27.

Á l d á s ! B é k e s s é g !

Isten hozott a Sólyi Virtuális Református Egyházközség honlapján

istentisztelet
  readKezdőlap arrow Írott prédikációk arrow Hajmáskéri prédikációk arrow Virágvasárnap, Hajmáskér, 2010
 

Akkor Péter odament hozzá, és ezt kérdezte tőle: 'Uram, hányszor vétkezhet ellenem az én atyámfia úgy, hogy én megbocsássak neki? Még hétszer is?'Jézus így válaszolt: 'Nem azt mondom neked, hogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is.' (Mt18 21-22)

Kezdőlap
Hírek
Programajánló
- - - - - - -
Írott prédikációk
Hallgatható prédikációk
- - - - - - -
Hitvallásunk
Gyülekezetünkről
Templomról és Sólyról
Biblia magyarázatok
Bibliai térképek
Eredményeink
- - - - - - -
Magyar Értékeink
Verstár
Értékmérő
Segitség
Irott predikációk --

 

 

 

 

Virágvasárnap, Hajmáskér, 2010 PDF Nyomtatás E-mail
2010. March 28.

Igehirdetés, Hajmáskér, 2010.03.28. Bikádi László

Mennyei Édes Atyánk, köszönjük Néked, hogy részesei lehetünk e világban a Te áldó szeretetednek, s hogy Te elhívtál és elsegítettél bennünk most is a Te szent hajlékodba, Igédnek hallására.

Engedd, Urunk, hogy Virágvasárnap ünnepén a mi szívünkbe is bevonuljon örvendező szívünkbe a Jézus, hogy találkozzunk Vele, hogy teljesedjünk ki az ünnepben, s tudjunk felkészülni lélekben s hitben egyaránt az előttünk álló napokra.

Ó, Urunk, Te taníts minket Igéd nevében járni, s engedd, hogy hűségesek maradjunk a Te megváltó Fiadhoz. Ámen.

Így szól hozzánk Istennek Igéje Lukács evangéliuma 19. részéből, a 39. és a 40. versből:

A sokaságból néhány farizeus ezt mondta neki: "Mester, utasítsd rendre tanítványaidat!" De ő így válaszolt: "Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani."

-- eddig Istennek írott Igéje --

Kedves Testvéreim! A 118. zsoltár és a virágvasárnapi történet tulajdonképpen ugyanarról beszél. Az áldozat megérkezéséről az áldozati oltárhoz, az áldozat helyéhez. Az ószövetségi kultuszban ugye kosokat, birkákat, marhákat vittek az áldozati oltárhoz, megkötötték majd levágták őket. S amíg az áldozat odavonult, ujjongott a gyülekezet, az ünneplés pillanatai voltak ezek, hiszen készültek arra a legnagyobb, legdicsőségesebb pillanatra, hogy meglássák azt, hogy Isten hatalma az áldozat bemutatásának pillanatában kiteljesedik az ő életükben, kiteljesedik azon a helyen, és kiteljesedik az egész világban.

Márpedig az Istennel való találkozásra készülni kell. De nem tudom, hogy Ti végiggondoltátok-e valaha is azt, hogy az a virágvasárnapi történet, amely látszólag nem szól másról, mint arról, hogy van a tömeg, aki királyt akar magának, aki úgy gondolja, hogy Jézus ez jó lesz neki királynak, ő majd elsöpri a római megszállókat, ő majd egy új királyságot alapít meg Jeruzsálemben, és egy nagy, dicsőséges, újra erős és harcias országgá teszi őket, a látszólagos kerettörténet tulajdonképpen nem erről szól.

Van egy történet, ami lejátszódik a történelemben, amit látnak az egyszerű halandók szemei, s van egy másik, egy mennyei istentisztelet, egy mennyei liturgia, amelynek a földön megjelenő része az áldozat vonulása az áldozathozatal helyéhez, az oltárhoz. Ez, ami Virágvasárnap történik.

Mondhatnánk azt, hogy ha emberi szemmel nézzük, akkor egy király bevonul Jeruzsálembe. Az Isten szemével nézve vonul végig az Úr hajlékán az áldozat. Vonul, hogy megérkezzen arra a helyre, ahol kezdődnek a szenvedései, ahol kiköttetik, ahol megaláztatik, levágattatik és föláldoztatik. Tulajdonképpen a Virágvasárnap, amelyben a nép ujjong, a Virágvasárnap, amikor a nép örvendezik, egész másról szól, mint aminek látják azok, akik jelen vannak.

És, legyünk őszinték, a tanítványok s a nép egyaránt abban a tévhitben él, hogy majd egy új királyság, egy földi királyság alapjai lesznek itt lerakva, egy olyan királyságé, amit már nem tud legyőzni sem az Egyiptomi, sem az Asszír, sem a Római Birodalom. Azok az emberek, akik ünnepelnek, azok azt ünneplik, hogy lám, Isten mai fogalmaink szerint politikai tekintetben is megalapítja a földön a saját királyságát.

S az emberek ujjongnak. Miért? Mert az emberek akarják a változást. Egy elnyomott, egy megalázott, egy kisemmizett nép, ahol Jeruzsálem utcáin kereskedők, bankárok, pénzemberek vannak, ami tele van adószedőkkel, ahol az egyszerű emberek már nem látnak sem gazdasági sem jogbiztonságot maguknak, és kívánják, hogy valami új jöjjön. Nem kapnak választ életük kérdéseire a papjaiktól, nem kapnak egyenes választ életük kérdéseire a vezetőiktől. Na majd most jön a Krisztus. Ő majd rendet csinál. Ő majd bevonul. Ezt látja a nép. Erre gondol a nép. Úgy érzik, hogy egy új szakasz kezdődik meg azzal, hogy végre megérkezik a jeruzsálemi király. És ünnepelnek, és tombolnak, és lelkesednek.


Igen ám, de vannak ott néhányan: a farizeusok. És ők mit mondanak Jézusnak? „Utasítsd rendre a tanítványaidat!” Ne lelkesedjenek, ne zajongjanak, mit beszélnek ezek itt megújulásról, mit beszélnek ezek itt valamiféle új rendszerről, egy isteni rend megjelenéséről a földön? Minden egyforma, nem kell itt zajongni.

Kedves Testvéreim, ezt a rendreutasítást én is átéltem egyszer az életem folyamán. Mégpedig úgy történt mindez, hogy én fiatal lelkészként, fiatal diplomásként kint voltam Hollandiában, és ott beszélnem kellett. Beszélnem a hitemről, a gondolataimról, arról, hogy hogyan látom a világot, és az én tőlem megszokott impulzív, energikus stílusomban adtam elő a gondolataimat. S ült ott két már nem tudom, hogy milyen származású fiatalember, akik így nem messzire, talán két méterre lehettek tőlem, s az egyiket észrevettem amikor oldalba lökte a másikat, hogy: Figyeled? Gesztikulál. Figyeled? Kis primitív, hangoskodik. Hát mért nem egyformán beszél? Mi az, hogy érzelmek törnek elő a szavaiből? Mi az, hogy át akarja adni, és nem olyan egyformán mond el mindent?

És akkor én valahogy nagyon megalázottnak éreztem magam. Hogy tényleg rossz, amit én csinálok? Tényleg rossz, hogy beszélünk magasságról és mélységről? Tényleg rossz, hogy Istenről és Sátánról beszélünk?

Aztán megpróbáltam elfelejteni ezt a gondolatot. És hazaérve néhány évvel később egyszer csak találkoztam azzal a közéletben, hogy elkezdtek arról beszélni, hogy tulajdonképpen legyen a fekete meg a fehér egyenértékű. Más előjelűek, de ne akarjunk mi itt nagy dinamikákat. Aztán tegnap is előjött az a mondat, presbiterképzésen, a Pápai Gimnázium igazgatójának szájából, az a kifejezés, amire az én szívem, az én lelkem leginkább megsajdul, amit úgy hívnak, hogy „értéksemlegesség”.

Tudjátok, mit jelent az értéksemlegesség? Azt, hogy a szülőanya és a gyilkos ugyanakkora értéket képviselnek. Pedig az egyik adja a másik veszi az életet. És ugye elhangzott, hogy például ma a magyaroktatásban, gimnáziumban a Himnuszt értéksemlegesen kell tanítani. Lehet semleges érték a Haza, az Isten? Az élet, a szeretet? Vagy éppen a rombolás, a pusztítás, az ördögi jelenlét az életünkben? Lehet azt mondani, hogy az az ember, aki építi az országát, meg az, aki rombolja, az ugyanannyit ér? Lehet azt mondani, hogy aki elvesz egy életet, meg aki ad, az tulajdonképpen egyforma?, egyazon mércével mérendő, két vége ugyanannak a pálcának, tulajdonképpen mindegyik szükséges? Lehet azt mondani, hogy az az ember, aki emberek szájától elveszi az ételt az annyit ér, mint aki enni ad az embereknek? Lehet azt mondani, hogy az, aki tagadja a Krisztus Istenségét, aki rombolja az Istennek munkáját e földön, az ugyanannyit ér, mint aki építi? Lehet azt mondani, hogy aki hazudik reggel, éjjel, meg este, az ugyanolyan jó ember, mint aki szíve szerint, lelke szerint próbál mindig leghűségesebb lenni az Isten törvényéhez, és mindig elmondani, még ha nehéz is, még ha fáj is, az igazságot az embereknek? Mert ez az értéksemlegesség. Ez az, amit Jézustól elvárnak itt a farizeusok. „Nyugi, te se vagy különb nálunk, csak más.”

Kedves Testvéreim, ez, ami a legpusztítóbb erővé kezd válni a 21. század embere számára. Hogy miközben másságról beszélnek, az ördögnek, a diabolosznak az elfogadására tanítanak. Nem véletlenül érzik sokan azt, hogy az elmúlt évek azok az ördög, a diabolosz évei voltak számunkra, amikor egyenlősdit kellett játszani, és egyenlőségjelet akartak a kettő közé tenni. Mondván, hogy egyazon mérlegnek két nyelve, mért különböztetjük meg pozitívan vagy negatívan az egyiket vagy a másikat.

Kedves Testvéreim, ezt a kérdést kapja Jézus ezektől a farizeusoktól. Valószínűleg szépen csendesen kérdeznek. Valószínűleg értéksemlegesen állnak hozzá a dologhoz, és valószínűleg azt próbálják Jézusnak megmagyarázni, hogy nem vagy ám különb nálunk, most mit ünnepelteted magad? Ne akarjál már király lenni. Meg, mit képzelsz, te okosabb lehetsz nálunk? Te kilógsz a tömegből? Majd elmondod, hogy te mivel vagy különb minden embernél? Ne tedd! Maradjanak csak csöndben ezek az emberek.

És megjön Jézus válasza, amely tulajdonképpen meglepő az őt körülvevők számára. Mert míg mindenki a földi istentiszteletben, a földi politikai eseményekben gondolkodik, Jézus a 118. zsoltárban megismert égi istentisztelet pillanatára, az áldozat megérkezésének pillanatára utal, és mit mond? „Ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani”. Ugyanaz a mondat, amit Keresztelő János mond azoknak a zsidóknak, akik megtéretlenül, hitetlenül mennek oda hozzá, és mit mond nekik? Hogy Isten ezekből a kövekből is tud Ábrahámnak gyermekeket támasztani. Ha ezek elhallgatnak, a nem vesz részt a világ az istentiszteleten, akkor majd a kövek fognak üvölteni.

Kedves Testvéreim, mit jelent a kövek kiáltása? Két alapvető jelentést tudunk mondani. Az egyik az egyszerűbb, a mindenki számára nyilvánvaló, amit gyakran emlegetünk is: templomaink. Hitünkből fakadó cselekedeteink nyilvánvaló megnyilvánulásai. A templomok Isten hajlékai, amelyek amikor mi nem vagyunk jelen, akkor is hirdetik az Úr dicsőségét.

Gondoljatok csak bele, a Balaton felvidéknek a nem tudom hány temploma, mely hirdeti az Isten dicsőségét egy ezer éve, hiszen István király idejében építették őket. Megértek tatárdúlást, megértek török dúlást, hányszor újjá lettek építve. Hirdeti az alapító, az építő, a fenntartó, a megújító dicsőségét, hirdeti az Istent, s az Istenbe vetett hit töretlenségét. Kedves Testvéreim, minden egyes templom, legyen bármilyen gyülekezetnek-felekezetnek a temploma, amely a Krisztusról beszél az embernek. Egyfajta néma kiáltás, egyfajta bizonyságtétel, egyfajta őrállás, mely emlékezteti a hitetlent is arra, hogy a nullából kiemelkednek a pozitívumok, fölfelé az ég felé. És miközben egy templomtorony az ég felé irányítja a tekintetünket, arra tanít, hogy a magasabb rendű, a pozitív értékek képviselői legyünk e világban.

A másik válasz, az szó szerint, amit Jézus mond. Hogy a kövek fognak kiáltani. De mért olyan fontos ez? Azért, kedves Testvéreim, mert ez egy új teremtésről beszél. Hogyan teremtette meg Isten az embert? A föld porából. Összegyúrta a porból, s a lelkét lehelte bele. Az Istent megismerő ember ujjong az Isten jelenlétében, ujjong az áldozat megérkezésekor, lássa helyesen vagy helytelenül is az istentisztelet mivoltát. Ez történik Jeruzsálemben. Az emberekben a Lélek túlcsordul. És örvendeznek, talán maguk sem tudják, minek. És zöld ágakat lengetnek, és a ruhájukat dobják, mert érzik, hogy abban az Istenben, abban az emberben, abban a Krisztusban több van, mint bennük. És leborulnak előtte. De akikben nincs benne az Isten Lelke, az tulajdonképpen olyan, mint a kő. És az Isten szemében, legyünk őszinték, annyit is ér. És az Istennek az Ő hatalmában pontosan ugyanannyit jelent a saját lelkét belelehelni egy emberbe, mint a kőbe. Meg tudja tenni. És ha belőlünk kivész a lélek, ha mi nem fogadjuk el Istent, hát beleleheli azokba, akik ottmaradnak. Jeruzsálem köves vidékén a zsidókat arra figyelmezteti, a farizeusokat, hogy mindent elveszthetnek, hogy Istennek nincsen szüksége sem Ábrahámra, sem Jákóbra, sem Izsákra, sem Dávidra, sem senkire, mert a kövekből újra tudja kezdeni, le tud nyúlni a föld porához. Új lelket, új életet adhat neki, ha nem látja el a feladatát az a test, az a lélek, aki erre rendeltetett.

Nem véletlen, hogy a választott nép is elveszti kiválasztottságát abban a pillanatban, hogy nem tér meg a Krisztushoz. Isten választott népe származását tekintve a krisztushívő zsidóság. A keresztyénné, a krisztushordozóvá lett zsidó ember. Az Őt tagadó, nem része a kiválasztottságnak, nem része az Isten országának. Mert nem hordozza az Isten Lelkét, nem képviseli az Isten akaratát többé. Ez a mi feladatunk, akik nem vér szerint, nem asszonytól születve képviseljük Őt, és vehetünk részt immáron nem a földi, a közéleti Krisztus tiszteletében, hanem abban a mennyei istentiszteletben, amit a 118. zsoltár oly szépen leír, és Virágvasárnapban láthatjuk, hogy megérkezett az áldozat, akinek föl kell Nagypénteken kerülnie a keresztre.

Jézus azzal, hogy bemegy Jeruzsálembe, hogy megmutatkozik a tömeg előtt, ugyanazt teszi, mintha megkötözné saját magát. Bemegy egy város méretű csapdába, és hagyja, hogy bezáródjon mögötte az ajtó. Addig vándorolt, addig erre-arra ment, még megváltoztathatta volna a külsejét, eltűnhetett volna a vidékben. Többé nem. Több ezer ember látta őt, ismerte meg az arcát, több ezer ember csapdája zárult be mögötte, mintha csak odakötözte volna magát az oltár szarvaihoz, és megmutatkozott volna, hogy „én vagyok az áldozat”, nem futok el.

Kedves Testvéreim, nem tudom, végiggondoltátok-e valaha így a Virágvasárnapot. Tulajdonképpen az óegyház istentisztelete az, ami lejátszódik a Nagyhéten. Virágvasárnap megjön az áldozat. Aztán eljön a pillanat Nagypéntekben, hogy az áldozat bemutatásakor megtörténjen mindaz a jó, amit Isten nekünk adni akar. Aztán Húsvét Vasárnap megismerhetjük a kegyelmet, és részesei lehetünk annak az örömnek, amit Isten szeretetének áradása jelent. Aztán egy kicsit távolabb, egy ünnep lecsitultával majd negyven nap múlva jön az óegyház istentiszteletének talán legnagyobb formátumú pillanata, amikor a Lélek áradásával átveszi a gyülekezet minden tagja a feladatot, hogy majd bizonyságot tegyen.

Kedves Testvéreim, így kezdődjön el nekünk is az ünnep. Lássuk azt, az áldozat ímé odaköttetett az oltár szarvaihoz. Isten gyermeke nem menekül sehová, Isten gyermeke kész volt arra, hogy mindent odaadjon érettünk, hogy megváltoztassa az életünket, a gondolkodásunkat, hogy többet jelentsen nekünk a világ körülöttünk, mint külsőségeket, hogy elvelejtsünk olyan ostobaságokat és egyenlősdiket, amiket ránk akarnak erőszakolni, s hogy legyen erőnk, mint ahogy az áldozatnak is volt érték mellett, értékekért hűséggel áldozatot hozni, hogy önmaga váljon értékké minden ember számára. Ezt jelenti a krisztushordozás, s erre tanítson bennünk ez a 2010-es Nagyhét. Ámen.

Gyertek, imádkozzunk!

Istenünk, mennyei Édes Atyánk! Köszönjük a Te tanításodat. Hogy Te oly dolgokra nyitod fel szemünk, amire talán rá sem ébrednénk nélküled, s olvashatnánk ezerszer újra meg újra a Bibliát, ha nem Te vonnád meg és kötnéd össze a mi szívünkben, a mi elménkben, a mi lelkünkben az összetartozó dolgokat, talán észre sem vennénk az összefüggéseket. Mennyei Urunk, engedd hogy mi lássuk azt a folyamatosan zajló égi-mennyei istentiszteletet, amelyben a mi lelkünk, a mi életünk is eljátssza a maga szerepét, és add, hogy mi önként tudjuk felvállalni mindezt. Hogy ne azt nézzük, ami itt a hús romlandóságában történik, hanem meglássuk azt a mennyei örömöt, s részesüljünk azokban az áldásokban, melyeket csak a Tehozzád s a Te szent Fiadhoz való tartozás adhat meg minékünk. Urunk és Istenünk, tégy késszé minket az előttünk álló ünnepre. Engedd, hogy ne csupán gyászoljunk, de örvendezzünk majd a Nagypénteken, hogy volt elég szeretet Benned s a Te szent Fiadban, hogy értünk a legnagyobb áldozatot meghozzad. S hogy a Húsvét örömében is legyen egy piciny lelkiismeret-furdalás, hogy mennyit kellett adni Néked azért, hogy nékünk örömünk lehessen. S add, Urunk, hogy ezt a tanítást, amelyet nékünk adtál, mi magunk is tudjuk továbbadni a körülüttünk élőknek. Mennyei Atyánk, őrizz minket, s légy azokkal is, akik most nincsenek közöttünk, akiket talán munkájuk, kötelességük, betegségük, vagy bármi más elszólított e gyülekezetből. Urunk, engedd, hogy ők is lássanak és halljanak Téged a lelki szemeik előtt, a Lélek beszéde által, s hogy az ünnepre térvén lehessenek közöttünk, s hogy részesülhessenek áldásaidban s tanításaidban egyaránt. Mindenség Istene, mi mindezt nem önmagunkért kérjük, hanem a Te szeretett Fiadnak, a mi Megváltó Krisztusunknak nevében, aki így tanított minket imádkozni:

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is; a mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma,és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól; mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.

S az Istennek békessége, mely minden emberi értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveteket, és gondolataitokat az Úr Jézus Krisztusban Ámen.

 
< Előző   Következő >