2007. január 26.
péntek
A mi segedelmünk az Úr nevében van, aki teremtett, fenntart és bölcsen igazgat mindeneket. Ámen.
Imádkozzunk!
Kegyelmes Istenünk, Mennyei Édes Atyánk, köszönjük, hogy színed elé
jöhettünk ezen az estén. Hálaadással magasztaljuk szent nevedet azért,
hogy vele vagy a Te népeddel az idei imahét kiváltképpen való
alkalmain. Köszönjük, hogy e gyülekezetet is már megáldottad a már
mögöttünk lévő alkalmakon. Ezen a péntek esti elcsendesedésünkön is
szeretnénk ha megáldanál bennünket Igék áradásával, és hatalmasan
megszólítanál bennünket egyen-egyenként, ahogy oly sokszor megtetted
már. Ez hát a mi alázatos szent óhajtásunk, kérésünk ma estére, Uram.
Nem is kérünk ennél se többet se kevesebbet. Hiszen ez a Te legszentebb
ajándékod nekünk. Jövel Szentlélek Isten. Ámen.
Az a szent Ige, Testvéreim, amely szólott hozzám, és hiszem, hogy Isten
Szent Lelkének világosságában szólni fog Hozzátok is, írva található a
Zsoltárok könyve 46. részének a 11. versében.
A 46. zsoltár 11. versében így szól hozzánk Isten ma esti üzenete:
Csendesedjetek, és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten! Felmagasztaltatom a nemzetek közt, felmagasztaltatom a földön.
Ámen.
Szeretett Testvéreim, a most hallott zsoltárige többszörös különleges
aktualitás alkalmából megszólaló különleges alkalmi üzenet. Igen,
többszörös a különleges aktualitás, mert először is nagyon fontos,
meggyőződésem, hogy létfontosságú bekapcsolódnunk az egész világot
átfogó ökumenikus imahadjáratba, hogy testvéregyházainkba tartozó
atyánkfiaival és atyánklányaival együtt könyörögjünk sokféle nemes
célért, egyházakon belüli és kívüli célokért, és imádkozzunk
sokrendbéli nyomorúságunk enyhüléséért. Merthogy, s itt máris megszólal
legalább két másik aktualitás. Mi egyszerre vagyunk keresztyének,
keresztények, és egyszerre vagyunk magyarok, s e két dolog egyáltalán
nem gyengíti, sőt, erősíti egymást. Mint Krisztusban hívő magyar
keresztyének, keresztények, nem mehetünk el szó nélkül néhány fontos
körülmény mellett. Január ugyanis nemcsak az egyetemes imahét hónapja,
hanem nagyon sok közösség, közöttük keresztyén közösségek számára is
kicsit a számvetés hónapja, amikor a gyorsan múló időben az új esztendő
első napjainak - heteinek vágtató látása közben lassan
kénytelen-kelletlen ráébredünk, hogy semmi sem állandó, semmi sem örök.
Minden elmúlik, minden elenyészik, csak egyedül az Isten örök és
változtathatatlan.
Csak hát persze ehhez a megmentő felismeréshez legelőször is, drága
Testvéreim, csend kell. Ilyen áldott csend, ami itt és most is van. No
meg a szív belső csöndessége is persze. Csöndesedjetek el, és
ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten! Így szól az Úr. Ebben az
elcsendesedésben pedig azonnal előnkbetornyosulnak az aktuális
imatémáink és gondolatainkban őket mindjárt körülöleli a kegyelem
megtapasztalását jelentő múlt, benne mérföldkövekkel és azonnal utána a
jelen és a jövő, amelyek megint csak egyszerűen elképzelhetetlenek
Isten megtartó kegyelme nélkül.
A januári számvetés idején tehát az igazi őszinte elcsendesedés
rávilágít a múlt, a történelem mérföldköveire. S amikor kimondatja
velünk alázatosan a sámueli szót, hogy ében-háézer, azaz magyarul, hogy
"mindeddig megsegített minket az Úr", akkor ebben az "ében-haézer"-ben
egyáltalán nincs szemernyi általános vagy általánosítható vagy
felszínesség sem. Hanem ez a lehető legkonkrétabb ügyeinkkel kapcsol
össze bennünket azonnal, s tölti el a gondolatainkat szent
magasfeszültséggel. És ebben az elcsöndesedésben, ebben az
elcsöndesedős visszapillantásban, ebben a megszentelt számvetésben ott
fluoreszkálnak az egyéni életünk és nemzetünk, történelmünk
mérföldkövei. Ezek nélkül a totális bizonytalanság és a katasztrofális
reménytelenség lenne osztályrészünk. De nem ez a helyzet. Mert a
múltbéli tapasztalás az, hogy van kegyelem, hogy van megtartó kegyelem,
s majd ki kellene imádkozni a jelenre, a jövendőre nézve is.
A keresztyén közösségek számára, az összmagyarság számára, mert -
tessék csak körülnézni - hát a teljes reménytelenség és
kilátástalanság. Miben reménykedhetne ez a szerencsétlen, becsapott,
megalázott, meggyalázott, kisemmizett, lelkileg letiport nemzet?
Egyedül Isten megtartó kegyelmében. Mögöttünk van az esztendőnként
vissza-visszatérően csendben megünnepelt gyászkeretes történelmi nap,
az egykori doni áttörés napja, amikor százezer magyar katonából álló
II. magyar hadsereg odaveszett az orosz télben. A nemzeti tragédiát
követően vajon milyen kilátásai lehettek ennek a szegény nyomorult
nemzetnek? Semmi más, csak az Úrnak kegyelme.
Csendesedjetek, és ismerjétek el, én vagyok az Isten!
Felmagasztaltatom a nemzetek közt, felmagasztaltatom a földön. E hét
hétfőjén ünnepelte az ország - már aki ünnepelte - a magyar kultúra
napját. A magyarországi úgynevezett rendszerváltás óta január 22.-e
minden esztendőben ennek szenteltetik. Miért éppen január 22.-e? Ez a
leglényegesebb eleme számunkra ennek az ünnepnek. Január 22.-e ugyanis
a magyar nemzeti imádság, a Himnusz születésnapja. Kölcsey Ferenc 184
évvel ezelőtt, 1823 január 22.-én Szatmárcsekén fejezte be monumentális
írásművét, amely kétséget kizáró nemzeti imádság. Amikor pedig valaki
ma a keresztyén Magyarországra gondol, mint drága, megbecsülendő és
féltve őrizendő örökségre, akkor szinte majdnem biztos, hogy gondolatai
továbbgyűrűzése során rögvest a magyar Himnuszra gondol: "Isten, áldd
meg a magyart". Ez az imádságos-himnuszos lelkület hatotta át a magyar
kultúra napjának a megálmodóit. Ez az imádságos-himnuszos lelkület
hatja át a ma esti együttlétünket itt, ebben a kedves templomban
megállva a nevezetes dátumnál, mint egy mérföldkőnél, amely kétséget
kizárón azt üzeni, hogy mindig felfelé az Úrra tekintsünk, csendesen,
lélektől lelkesen, beleharangoz a szívünkbe a zsoltári Ige:
"Csendesedjetek, és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!
Felmagasztaltatom a nemzetek közt, felmagasztaltatom a földön." Igen, a
mi nemzeti imádságunk, a Himnusz is ugyanerről énekel, meg arról a
szent bizalomról, amely az imádkozó embert Isten szent színének
magasságába emeli mintegy oda, ahonnan már egészen másként lát, múltat,
jelent és jövendőt is.
Amikor Kölcsey a Himnuszában azt kéri, hogy Isten áldja meg a
magyart, akkor mintegy kijelenti, megmásíthatatlanul proklamálja
univerzális üdvöt hirdetve, hogy Isten van, Isten létezik, Isten áldást
osztó Isten, Istent lehet és kell imádni. "Csendesedjetek, és
ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten", mondja a zsoltár. Tehát a
költő, a Himnusz költője elcsendesedik, alázatosan elcsendesedik,
imádságos elcsendesedésének pedig gyönyörűséges írásos terméke a
Himnusz. Neki nem gond elcsendesedni és elismerni, hogy Isten isten. És
Jézus Krisztus pedig az Ő egyszülött Fia, a Megváltó.
A legtöbben, akik itt vagyunk most a testvérek közösségében, egy-két
kivételtől eltekintve éltünk már a hírhedett Rákosi korszakban. A
diktátor nem tudott mit kezdeni a Himnusszal. Pontosan azért, mert ő
nem tudta, nem tudhatta, vagy talán éppen azért, mert tudta, jól tudta,
mit jelent az, hogy a magyar nemzet Isten szent nevének a
felemlítésével kezdi a népet teljességgel megtestesítő Himnuszát. Aztán
két igazi magyar szellemóriás a XX. század második felében, Illyés
Gyula és Kodály Zoltán nem csak hogy bizton tudta, de vallotta is, hogy
nincs az az ember a földön, aki igazabbat, megfelelőbbet és művészibbet
tudna e műfajban adni a népnek. Ezért nem voltak hajlandók még csak
foglalkozni sem a gondolattal, hogy a hitetlen diktátor kérésére csak
azért, mert annak fülét bántotta az Isten neve, a mi Himnuszunk helyett
esetleg egy másikat írjanak.
A baj csak az, drága Testvéreim, hogy valaki, valakik elveszítették
vagy éppen eldobták azt a kulcsot, amely a Himnuszunk csodálatos
világába táruló ajtót megnyitotta. Fél évszázadnál is több félrenevelés
és ateista, internacionalista törekvés, hogy a múltat végképp el kell
törölni, aztán a kicsit szelídebbnek látszó, de valójában alattomosabb
mindmáig tartó globalista, liberális bolsevik irányzat őrült zavart
kavart a fejekben, és sokak számára érthetetlenné tették a Himnuszt. Az
is lehet, hogy szépnek tartják a dallamát, esetleg a szövegét is, csak
hát nagyon sokan úgy vannak vele, hogy csak az az Isten ne szerepelne
benne. Mi tudjuk, hogy pontosan erről van szó. Pontosan ez a súlyponti
kérdés. És mindezenközben a Himnusz himnusz maradt, s himnusz marad
mindaddig, amíg egyetlen magyar szív dobog a Földgolyón. Mert megáll az
Istennek Igéje, és nem állhat senki ellene, szól, "Csendesedjetek,
ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten! Felmagasztaltatom a nemzetek
közt, felmagasztaltatom a földön."
A magyar keresztyén - keresztény egyházak ökumenikus közösségében az
egyetemes imahét napjaiban a magyar kultúra napja hetében, a keresztyén
Európa közepén, a sok sebből vérző keresztyén Magyarországon korszerűen
Krisztus követő ilyen igei gondolatmenet szerint kell, hogy
imádkozzanak és munkálkodjanak, emlékezzenek és elmélkedjenek. Mert
Isten az örökkévaló, örök időknek előtte felmagasztaltatott mindenek
felé szeretetét irántunk abban mutatta meg legkézenfekvőbben, hogy
elküldte a földre egyetlenegy szerelmes Fiát, hogy a Jézus nevére
minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké, és
minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus úr az Atya Isten dicsőségére.
Mert Isten felmagasztalta Őt, és ajándékozott Neki oly nevet, mely
minden név fölött való. Ez a mindenek felett való név, a Jézus Krisztus
szent neve és Isten szent neve oltalmazza meg ezentúl is, mint ahogy
oltalmazta mind mostanáig a Himnuszát szerető magyar nemzetet, s a
Krisztusát szerető magyar keresztyénséget. De az egész világot átfogó
ökumenikus világegyházat is, benne református, római katolikus,
evangélikus testvéreinket is. Mindazokat, akik segítségül hívják az
Úrnak nevét. Mert megoltalmazta az Úr mindezideig az Ő egyházait úgy,
hogy minden nyomorúságuk ellenére azért mégiscsak hálát adhatunk
Istennek azért, hogy egyáltalán vagyunk, úgy, amint vagyunk.
Mélységesen igazak, amit a zsoltárban a megelőző versekben olvasunk,
a 46. zsoltár elején: "Nemzetek zajongnak, országok mozognak", s tegyük
hozzá, minden-minden mozog. Mindenki zajong, minden változó, minden
elmúlik, de Isten és szent Fia, az Úr Jézus Krisztus örök. Azért hát
válaszoljunk a dícséret szavaival: "országok, népek és nyelvek, az Ő
dicsőségét zengjétek, gyermekek hangja hirdesse: áldott a Jézus szent
neve." Ámen.
Áldott vagy Urunk, Szentháromság Isten, Atya, Fiú, Szentlélek, áldott
vagy, hogy megoltalmaztál, őriztél, mindezideiglen minket. Köszönjük a
ma esti Igét, köszönjük, hogy a lehető legkézenfekvőbb áldanunk Téged,
aki van, és aki volt, és aki eljövendő Mindenható. Áldunk, hogy
csendességre, elcsendesedésre indítottál ma este is bennünk, hogy ebben
a csöndben nyilvánvalóvá váljon, kicsoda vagy, Urunk. Kérünk, áldd meg
nemzetünket, egyházainkat és gyülekezeteinket. Könyörgünk ezért a
kedves gyülekezetért, bármely felekezethez tartozó legyen is mindazok
közössége, akik most együtt imádjuk szent nevedet, környékbeli
településekről érkező testvérek, és a helyben lakók is mindannyian,
áldd meg őket egyen-egyenként, Uram. Könyörgünk lelkipásztor
testvérünkért, presbiterekért, s minden egyes tagjáért a Te keresztyén
- keresztény közösségeidnek. Légy áldott, hogy vagyunk, Uram. Áldásod
nyugodjék meg rajtunk, ezt kérjük az elkövetkezendőre nézve. Légy
velünk a Te kegyelmeddel Jézus Krisztusért. Ámen.
Ti azért így imádkozzatok:
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved,
jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod amint a mennyben, úgy
a földön is. A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma, és bocsásd
meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk
vétkezőknek. És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a
gonosztól, mert Tiéd az ország, a hatalom, és a dicsőség mindörökké.
Ámen.
Szeretteim, a zsoltárige szavaival helyezem a szívetekre az
anyaszentegyház közönséges szükségleteként az adakozás szent
lehetőségét. Hálával áldozzál az Istennek, és teljesítsd a felségesnek
fogadásidat!
Mindezeknek utána, Istennek népe, keressétek az Urat, amíg
megtalálható. Hívjátok segítségül Őt, amíg közel van. Még vár az Úr
kegyelmetesen, még hallgat, hogy irgalmazhasson, mert bár ítélő Isten
az Úr, boldogok mindazok, akik benne reménykednek. Ámen.