Isten hozott a Sólyi Virtuális Református Egyházközség honlapján

Így szól Istennek igéje hozzánk, Lukács evangéliumának első részéből, az első résznek a 30-32-ig terjedő, valamint a 38. verseiből.

„Az angyal ezt mondta neki: "Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél

Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak.

Nagy lesz ő, és a Magasságos Fiának mondják majd; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak a trónját,

…

Ekkor így szólt Mária: "Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint!" S ekkor eltávozott tőle az angyal.”

Kedves Testvéreim! Advent negyedik vasárnapján, az ünnepnek szinte a küszöbén, az ember elgondolkodik azon, vajon hogyan tudnám a lelkemet még inkább ünneplőbe öltöztetni, hogyan tudnánk még inkább felkészülni, még tökéletesebben a karácsonyra. Hogy legalább számunkra, maroknyi keresztyén közösségek számára azt jelentse a karácsony, amit igazán az első jelentett, Isten szeretetének megnyilvánulását az életünkben.

Vajon, mit tegyünk? Talán túl vagyunk már a vásárlási rohamon, talán még van néhány ajándék, amit meg kell vennünk nekünk is, de mindenképpen remélem, hogy keresztyén emberek, szerte az országban sokkal inkább lélek szerint készülnek, és elfogadni készülnek karácsonykor, mint sem adni. Mert, Kedves Testvéreim, lássuk be őszintén, a karácsonyban az ember ugyan cselekvésre, a szeretetének kimutatására van indítva, de ez az ünnep mégis leginkább az elfogadásról kell, hogy szóljon. Nem véletlen, hogy Mária és az angyal találkozását olvastam fel Néktek, hogy egy kicsit például állítsam. S vizsgálgatva egy kicsit az igét, magunk is rájöjjünk, milyen fontos karácsonyra felkészülni arra, hogy a szeretetet ne csak adni, de elfogadni is tudjuk.

Mi is történik? Az angyal meglátogatja Máriát, s azt mondja, hogy kegyelmet találtál az Istennél, fogansz méhedben, szülsz fiút, akit Jézusnak neveznek, és csináld ezt, ezt, ezt. Tulajdonképpen, Máriával ezek a dolgok történnek. Egy fiatal szűz, egy názáreti gyereklány, aki egyszer csak megtudja, hogy az fog történni vele, hogy várandós lesz egy kisfiúval. Az fog történni vele, ő, aki aktívan, mondjuk így, szexuális életet soha nem élt, gyermeke fog születni. És azzal, amit az Isten vele tesz, vagy abból következően neki majd egyetlenegy cselekvést kell végrehajtani, Jézusnak nevezni. Utána a dolgok már megint csak történni fognak vele. Hiszen az a gyermek, aki megszületett, és akit majd Jézusnak kell neveznie, az átveszi a dolgok irányítását, az ő életének az irányítását is. És majd az a gyermek naggyá lesz, majd az a gyermek felül atyjának, Dávidnak trónjára, és uralkodni fog örökkön örökké.

Kedves Testvéreim! Gondoljunk csak bele, ha ma odamennek egy emberhez, és azt mondják neki, hogy – figyelj, ez, meg ez, meg ez fog történni, neked annyi a feladatod, hogy egy lépést megtegyél, nevezd el a gyereked ennek, vagy annak, és utána megint csak történni fognak veled a dolgok – mit mondanak az emberek? Hát nem jó ez így! Hát mi cselekedni szeretünk. Mi aktív részesei akarunk lenni mindannak, ami a világban történik.

Ennek a legjobb példája az, ha mindannyian belegondolunk, hogy a saját életünkben az egyik legnehezebben gyakorolható keresztyén erény, az a türelem. Amikor csak úgy várni kell. Amikor nem mi dolgozunk, amikor nincs megadva annak a lehetősége, hogy aktívan cselekedjünk, és azzal is egy kicsit eltereljük a figyelmünket arról, hogy nálunk nagyobb hatalom, nagyobb erő, az Isten dolgozik ebben a világban. Amikor egy kicsit abba az illúzióba ringatjuk magunkat, hogy mi vagyunk az igazi hatalom, az igazán cselekvő erő a világban, abban a pillanatban rosszul kezdjük érezni magunkat. Abban a pillanatban elveszik tőlünk az aktív cselekvés lehetőségét, akkor az ember bizonytalanná válik. Vajon tényleg úgy lesz? Vajon meg lesz? Vajon nem kellene nekem mégis csak valamit csinálni? Vajon hozzá tenni egy kicsit? Vajon nem tudnám én jobbá tenni akár az Isten tervét is?

Gondoljunk csak bele, hányszor elgondolkodik egy kisgyerek, aki mondjuk hittanra jár, és gondolkodtam én is, hogy óh, ha én ott lehettem volna Jézus születésénél, ha én szereztem volna egy kis fát, hogy be tudjak gyújtani, hogy melegbe legyenek. Ugyan már, valahogy csak bekönyörögtem volna őket egy családhoz! Hú, azt a gaz Heródest de lefejeztem volna, hogy nem tudja üldözni a kis Jézust!

Mi, emberek, hányszor beleszóltunk volna gyermeki aggyal, gyermeki fejjel az Istennek a tervébe. Nem rossz szándékból, hanem abban a hihetetlen nagy segíteni akarásunkban, attól a gondolattól indíttatva, hogy mi jobban tudjuk, hogy minek kell történnie. Van nekünk önálló véleményünk a dolgokról.

És nem véletlen, Kedves Testvéreim, hogy a karácsony ünnepet is annyi mindennek szeretik nevezni az emberek, nevezik család ünnepnek, nevezik ajándékozási ünnepnek, nevezik fenyőfaünnepnek, mert mindegyik elnevezésben megjelenik az, hogy mi, emberek cselekszünk. Mi adunk ajándékot a másiknak. Mi összegyűlünk egymással. Mi kivágjuk azt a fenyőfát és feldíszítjük. Cselekszünk, cselekszünk, cselekszünk.

Gondoljatok csak bele, a legtöbb családnál karácsonyra készülve micsoda sürgés-forgás van. És milyen felháborodás lenne belőle, hogyha haza érve, férjek és feleségek kivennék a háziasszonynak, vagy a háziúrnak a kezéből a portörlő rongyot, és azt mondanák, hogy ülj le. Azzal tudsz legjobban készülni az ünnepre, hogy ha az Istenre figyelsz. Azzal tudsz legjobban készülni az ünnepre, ha a szívedben, ha a lelkedben békére találsz és békét teremtesz. Azzal tudsz legjobban készülni az ünnepre, ha visszagondolsz, hogy az elmúlt évben mennyi csodálatos dolgot tett veled az Isten. Hányszor voltál olyan helyzetben, amikor a viszmajor, a nagyobb erő, a nagyobb hatalom határozta meg a sorsodat, s nem a saját aktív tettre készséged. Az ember akkor tudná igazán megérteni, illetve az az ember tudja igazán megérteni a karácsony lényegét, aki tud nem cselekedni. Aki úgy tud viselkedni, mint ez a Mária, aki magára néz, és azt mondja: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint!"

Kedves Testvéreim! Kimondani ezt a mondatot könnyű, de milyen nehéz elviselni, amikor azt érezzük, hogy csak úgy történnek velünk a dolgok, amikor nem vagyunk ura a saját sorsunknak, a saját jövőnk alakulásának. Milyen nehéz nem felemelni a telefont és azt mondani, hogy uram, legyen úgy, ahogy Te akarod, hogyha még azt érezzük, jaj, hát még valamit hozzá tudnánk tenni, hogy ez, vagy az, vagy amaz, amire mi vágyunk, amit szeretnénk, megvalósuljon. S milyen nehéz szembenézni azzal, hogy néha-néha a dolgok pontosan azon csúsznak el, hogy mi cselekszünk. Ha nem szóltunk volna, talán bölcsebbek lettünk volna. Ha nem cselekedtünk volna, talán meg is történik mindaz, amire vágytunk. De a saját türelmetlenségünk, a saját mindenek feletti cselekvési vágyunk, csak megnehezítette az életünk.

Kedves Testvéreim! Mindannyian, ti is, én is, ezer példát tudnánk erre hozni az életünkből, amikor nem bírtunk nem cselekedni. Amikor nem bírtunk elcsendesedni és az Istenre figyelni. Amikor nem vettük észre, hogy ő ott van mellettünk, s nem hagytuk, hogy történjenek velünk a dolgok.

Márpedig, Kedves Testvéreim, ha belegondoltok, a keresztyén létnek, a keresztyén életnek ez kellene, hogy legyen az egyik alap gondolata, a folyamatos elfogadása Isten impulzusainak. A folyamatos odafigyelés a Teremtőre, a Gondviselőre, és annak a meg cselekvése, amit Ő mond. Abban kiteljesedni, ami az Ő szándéka a mi életünkben. És amikor mi cselekszünk, amikor a saját akaratunkat valósítjuk meg, amikor arra koncentrálunk, hogy mik a mi szándékaink, akkor pontosan arra leszünk képtelenek, hogy így, ahogy Mária, megálljunk az Isten küldötte, az Isten követe előtt, és azt mondjuk:” történjék velem a te beszéded szerint!”

Kedves Testvéreim! Nehéz szembenézni, de azért lássuk be őszintén, Máriának nagyon más lehetősége nem is volt. Mit mondhatott volna erre? Találkozik Isten küldöttével, találkozik egy angyallal, akiről korának zsidósága azt hitte, hogy aki Isten követét meglátja, az utána meg is fog rövid időn belül halni. Hall egy isteni szózatot, megtudja, hogy ő kiválasztott, mondhatta volna ő azt, hogy kösz, de nem kérem! Nem lehetne inkább, hogy a szomszéd lánya legyen kiválasztva erre a célra? Ugyan már, Uram! Keressél valaki másik bolondot! Megtehette volna.

Valljuk be őszintén, a saját mi életünkben néha-néha meg is tesszük. Sőt! Ha a XXI. század keresztyén egyházát nézem, akkor alapvetően a keresztyén emberek élete erről szól. Hiszen vagy egy missziói parancsunk, hogy tegyetek tanítvánnyá minden népeket. Aztán, amikor jön szembe a szomszéd: áh, most tegyek bizonyságot? Ne már! Most elmondjam neki, hogy mit is tesz velem az Isten? Hát mit fog szólni akkor, ha én most azt mondom neki, hogy: hát én ma reggel a Bibliában ezt olvastam… vasárnap a lelkész arról prédikált, hogy… Ugyan már! Mit szólnak a gyerekeim, mit szól a párom, mit szólnak a rokonaim, ha azt mondom, hogy karácsonyra készülve, tegyétek le asszonyok azt a fakanalat! Ugyan már! Hagyjátok abba azt a fene nagy takarítást! Gyújtsatok meg egy gyertyát, és énekeljetek együtt. Figyeljetek arra, hogy mit szeretne a belsőtökbe költöztetni az Isten, és ha majd belül minden rendben lesz, akkor a belső békesség, a belső szeretet, a belső harmónia meg fogja találni annak külső megjelenési formáját.

Éppen ezért, Kedves Testvéreim, én azt hiszem, Advent negyedik vasárnapján, az ünnepre készülés finisében, a legnagyobb bevásárlási láz kellős közepén, nekünk meg kell állni egy pillanatra. Haza menve le kell ülni, s az Istenre figyelni. Lehet, hogy csak egy lépéssel kell kevesebbet tenni, mint tegnap, lehet, hogy csak öt percünk lesz arra, hogy elcsendesedjünk, de higgyétek el, nem a tiszta nappali, nem a fortyogó ebéd, vagy vacsora, nem is egy tökéletesen feldíszített fa, hanem az Isten szeretetének megnyilvánulása rajtunk keresztül tudja és fogja megszentelni az előttünk álló ünnepet. Ámen!

Gyertek, emelkedjünk fel helyünkről, imádkozzunk!

Istenünk, Mennyei Édes Atyánk! Köszönjük, hogy újra, meg újra megszólítasz bennünk, és köszönjük azt, hogy olykor szinte ránk töröd életünknek ajtaját, és ránk dörögsz, hogy mit csináljunk. Máskor szelíden csak megsimítasz, elénk raksz egy példát, és arról beszélsz, lehet ezt másként is. Jobb ez, ha csendesebben, ha lassabban, ha nem önmagunkra és egymásra, hanem Terád figyelve készülünk. Urunk, engedd, hogy valóban, mire eljő a szenteste, mire itt lesz az ünnep, mi testben és lélekben egyaránt felkészültek legyünk. Adj kiegyensúlyozottságot, harmóniát az életünkbe, adj erőt és hitet, hogy tudjunk nem cselekedni. S engedd, hogy miközben lemondunk arról, hogy magunkért, a magunk ügyét cselekedjük, tudjuk engedni, bíztatni a körülöttünk élőket, hogy Istenre figyelve csodálkozzanak rá, mily hatalmas csodákat tettél az elmúlt évben is rajtunk, bennünk, és általunk.

Mindenség Ura! Őrizz minket és erősíts minket. Légy azokkal is, akik most nincsenek közöttünk. Add, hogy minden gyermeked tiszta hittel és őszinte szívvel imádkozhasson úgy, ahogy a Te szeretett Fiad, a mi Megváltó Krisztusunk tanított, ekképpen.

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,

Szenteltessék meg a Te neved,

Jöjjön el a Te országod,

Legyen meg a Te akaratod,

Amint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma,

És bocsásd meg a mi vétkeinket,

Miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.

És ne vígy minket kísértésbe,

De szabadíts meg a gonosztól.

Mert Tiéd az ország, a hatalom, és a dicsőség, mindörökké.

Ámen!

Istennek, a mi Atyánknak szeretete, az Ő Szent Fiának, a Krisztusnak a kegyelme, s a Szent Lélek gondviselő közössége légyen, és maradjon mindenkor mivélünk. Ámen!