Isten hozott a Sólyi Virtuális Református Egyházközség honlapján

Igehirdetés, Bikádi László, Sóly 2009.11.8.

Urunk és Istenünk! Legyen áldott a Te imádság meghallgató, és emberekre odafigyelő akaratod, amelyben újra meg újra megtapasztalhatjuk azt, hogy nem vagyunk egyedül a világban, nem maradunk gondviselő nélkül élethelyzeteinkben, mert Te újra meg újra jelen vagy közöttünk, Te oda figyelsz a legelesettebbre, s a leggyámoltalanabbra is, és gondoljunk mi bármit az életnek dolgairól, érezzük bárhogy is magunkat, minden egyes pillanatban szemed előtt zajlik minden, amit átélünk, s a Te kegyelmes és könyörülő akaratod hűséges azokhoz, akik bíznak szent nevedben. Ámen.

Így szól hozzánk Istennek igéje Jakab leveléből, annak 5. részéből, a 13.-tól a 20.-ig terjedő versekből:

Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék! Öröme van-e valakinek? Énekeljen dicséretet! Beteg-e valaki közöttetek? Hívassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte, és kenjék meg olajjal az Úr nevében. És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer. Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének. Illés ugyanolyan ember volt, mint mi, és amikor buzgón imádkozott azért, hogy ne legyen eső, nem is volt eső a földön három évig és hat hónapig. Aztán ismét imádkozott, és az ég esőt adott, és a föld meghozta termését. Testvéreim, ha valaki közöttetek eltévelyedik az igazságtól, és megtéríti valaki, tudja meg, hogy aki megtérített egy bűnöst a tévelygés útjáról, megmenti annak a lelkét a haláltól, és sok bűnt elfedez. (Jak 5,13-20)

Kedves Testvéreim! A lekcióban Annának a hitéről és imádságáról olvashattunk, hiszen az Ószövetség is bizonyságot tesz arról, amit Jakab úgy fogalmaz meg, hogy az igaz ember imádsága nagy erővel bír, nagy hatalommal bír.

Mégis, nagyon gyakran, kedves Testvéreim, valljuk meg őszintén, amikor bármely dolgunkba belevágunk az élet területén, csináljuk úgy, hogy eszünkbe sem jut az Isten. Csináljuk úgy, hogy eszünkbe sem jut, hogy hozzá fohászkodjunk.

Kedves Testvéreim! Nem egyszer kerültem olyan helyzetbe, hogy lelkész társaságban beszélgettünk egy-egy probléma megoldásáról. Olyan problémáról, ami gyakorlati érzéket, gyakorlati feladatok megoldását igényelte, amelyhez talán sokunknak az együttes erejére volt szükség, mégis olyan furcsa volt, hogy nagyon sok beszélgetésnél, - talán azért mert annyira magától érthetőnek tartjuk, talán azért mert néha annyira elfelejtkezünk róla,- elfelejtettük oda tenni, hogy először is imádkozni kéne érte. Imádkozni, azaz beszélgetni Istennel. Megkérdezni tőle, hogy Uram, vajon mire van szükségem? Mit tegyek? Imádkozni, és megkérdezni Istentől, azt hogy vajon, amit én akarok, az egybeesik az Ő tervével, vagy nem? Vajon bele tudja az én emberi akaratomat illeszteni abba az összefüggésrendszerbe, amelyben Ő elhelyezett minket, vagy én olyat szeretnék, ami homlokegyenest ellentétes az Ő akaratával?

Kedves Testvéreim! Nagyon nagyon-nagyon elgondolkoztató, mert nagyon-nagyon hiányzik ebből a világból az imádság, az Istennel folytatott beszélgetés.

Anna, amikor letérdelt az oltár elé, amikor saját hite szerint fohászkodott az Istennel, Istenhez, komolyan vette, hogy valaki meghallgatja őt. Komolyan vette azt, hogy létezik egy nagyobb erő, egy nagyobb hatalom, aki gondoskodó módon odafigyel ránk, emberekre.

Én úgy érzem, hogy ez a tudás, ez a bizonyosság kiveszett belőlünk.

És újra meg újra eszembe jut, amikor imádságról van szó, az a történet is, amelyben két gazda esőért imádkozik a történet szerint. Mindegyik a templomban azért könyörög, hogy Uram, adj végre esőt, különben a nyári hőségben tönkre mennek a növényeink, tönkre megy a kert, tönkre megy a vetemény. De a két gazdából a történet folytatása szerint csak egynek volt hite. Amelyik hétfőn reggel, istentisztelet után kiment, és elkezdte kitakarítani a vízelvezető árkokat. Tette a dolgát, mert hitte, hogy ha ő kér valamit az Istentől, akkor azt meg fogja adni. Ha pedig meg fogja adni, takarítsuk már ki a vízelvezető árkokat, akkor tegyük már meg mi is a magunk részét, hiszen az Istennek nem szándéka az, hogy olyan dolgot adjon nekünk, amire mi nem vagyunk felkészülve.

És az sem lehet neki szándéka, hogy abba a helyzetbe kerüljünk, amit szintén egy prédikátor egyszer mondott, hogy az Úristen két dologgal hozhat minket nagyon kellemetlen helyzetbe embereket, az egyik az, hogy nem adja meg amit kérünk, a másik az, hogy megadja.

Igen! Mert mi emberek nagyon gyakran kérünk felelőtlenül, nagyon gyakran kérünk úgy, hogy nem próbáljuk a saját kérésünket beleilleszteni az Isten tervébe.

Mit mondott Anna? Uram, adj nekem egy gyermeket, és én visszaadom neked. Uram, adj nekem egy gyermeket, és ő a Te dicsőségedre fog élni.

És mit mondunk mi az életünk kéréseiben? Uram, adj örömet, adj egészséget! Uram, szükségem lenne egy autóra, vagy egy kis pénzre! És mellé tesszük azt, hogy miért kérjük? Oda tesszük azt, hogy Uram, és amit adsz, azt úgy fogom felhasználni, hogy dicsőítsék a Te szent nevedet általa.

Fontos ez a kérdés, és fontos ezzel szembenézni. Jakab levele nem véletlenül a elolvasott részben mindjárt azzal kezdi, szenved-e köztetek valaki? Imádkozzon! Öröme van-e valakinek? Énekeljen dicséretet!

Kedves Testvéreim! Az imádságnak egyik formája a dicséret. Amikor nem kérek az Istentől, hanem hálát adok neki. Amikor kimenekültem a gondokból bajokból, vagy amikor minden bajon túl érzem azt, hogy az Isten jelenléte az örömmel, erővel tölt el, és hogy nem tud letörni, bármi is történik körülöttem. Akkor mi a legfontosabb feladatunk? Dicséretet énekelni. A "kérem" után hangozzon el a "köszönöm".

Mert csak így kerülhet egyensúlyba az a világ, amelyben élünk. Mert itt mindennek, ami történik, az kell, vagy az kellene, hogy legyen a feladata, hogy az Isten nevét dicsőítsék érte, az Isten nevét dicsőítsék általa.

Mit mond Jakab? Beteg-e valaki közületek? Biztos, hogy volt az ő gyülekezetében is beteg ember. Hívja meg magához a véneket. Hívja meg azokat, akinek sok tapasztalatuk van az Istenről, s akiknek elég bölcsessége van ahhoz, hogy jól imádkozzanak. És imádkozzon ezekkel a vénekkel együtt.

Kedves Testvéreim! Ebben a gondolatmenetben nagyon fontos helye van annak, hogy jól imádkozni. Jól kérni. Mert mi emberek nagyon gyakran elfelejtkezünk arról, hogy amikor teljesülnek a mi kéréseink, akkor néha sokkal nagyobb bajt okozunk vele, mint hogyha esetleg nekünk kéne szenvedni attól, hogy nem jött létre az álmunk, a vágyunk, de legalább nem okoztunk vele kárt másoknak.

Azt valljuk be őszintén, az emberi kérések nagy része önzésből fakad. Abból az önzésből, hogy nekem legyen egy kicsit jobb. Nézzünk körül a világban. Mi a mozgató rugója, mire gondolnak embertársaink? Találkozzanak egymással egy hivatalban, vagy két vállalkozó, akik ugyanazon a területen próbálkoznak, miről szól nagyon sok esetben a politikusok négyévenkénti ígérgetése, s miről szól a választók hozzáállása, mi alapján döntenek? Legyen egy kicsit több a zsebemben! Aki többet ígér, az kerüljön hatalomra! És néha az Isten megadja. Ugye, a nagyobbat ígérő kerül felülre. Aztán, hogy tud-e nagyobb jót tenni, az nagyon sok mindentől függ az életben.

Kedves Testvéreim! Nekünk is így kellene a saját életünket, a saját kéréseinket kritikus szemmel nézni. Vajon, miért akarok valamit elérni? Azért, hogy amit elértem, azáltal dicsőíthessem az Isten nevét? Előre vigyem az Isten ügyét? Vagy legalább van olyan része az én kívánságomnak, ha csak egy pici is?

De van-e egy olyan pont, ahol azt mondhatom, hogy amit kértem, az ezen a ponton találkozik az Isten ügyének érdekével is, arra visz, előre, amerre az Isten engem elhívott?

Tudják-e kedves Testvéreim, nagyon fontos dolog lenne. Nagyon fontos, mert mi emberek elvesztettük az értékrendünket, a józan értékelésünket, elvesztettük azt a tudást, hogy hol van a helyünk a világban. Kapkodunk össze-vissza, milliók sodródnak, és valljuk be, sodornak néha minket is magukkal. És újra meg újra szükségünk van, hogy vagy értékrendek mentén szerveződjön, vagy arra, hogy megtaláljuk a legfőbb értéket, magát az Istent a saját életünknek, és ezáltal meg tudjunk menekülni az evilági kétségbe eséstől, és attól, amit úgy hívnak, hogy túlvilági kárhozat.

Gondoljatok csak bele, az imádság a vágyakozás afelé, hogy találjunk egy biztos pontot az életben. Az imádság nem más, mint a cselekvés azért, hogy kapcsolódjunk valakihez, akiről vagy hisszük és valljuk, vagy reméljük, hogy létezik. És aki képes kimenteni minket nemcsak ebből a világból, hanem néha a saját vágyaink, a saját akaratunk, a saját rossz döntéseink csapdájából is.

Igen ám, de valljuk meg őszintén, ez egyedül nagyon nehéz, sőt egyedül szinte lehetetlen. Ezért mondja azt Jakab, hogy ha valaki beteg közületek, hivassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte. Tudjátok, a gyülekezet vénei a harmadik, a negyedik, az ötödik személy, azon túl, hogy a közös imádságban együtt érez a szenvedővel, együtt érez a beteggel, megerősítheti abban a hitében, hogy a betegségben is lehet dicsőíteni az Istent, hogy a betegséggel magával is sok ajándékot adhat nekünk az élet, hiszen körülvesznek minket azok, akik szeretnek, akiknek fontosak vagyunk. És tanulhatunk önmagunkról, a másik ember szemszögéből látva, illetve a mi szemszögünkből nézve a körülöttünk élőt. És egy bölcsen imádkozó csoport, aki igenis ki tudja mondani azt, hogy gyógyuljak meg, de ha nem, akkor is Uram a Te akaratod, hogy a Te kezedben maradjak, születéstől a halálon át az újra feltámadásig, ez mind mind olyan dolog, amelyre mindnyájunknak szüksége van.

Mert egyedül nézve a végletes és végzetes dolgok kétségbeejtőek. De ha közösségben vagyunk, akkor néha nem is ijesztőek azok a dolgok, amelyekről egyébként tudjuk, hogy hozzátartoznak az élet természetes rendjéhez.

S ugyan így mit mond (Jakab15,22): valljátok meg egymásnak bűneiteket, s imádkozzatok egymásért.

Kedves Testvéreim! Nem más ez mint kölcsönös lelkigondozás. Ha az egyik odamegy a másikhoz, és azt mondja, hogy tévedtem ebben, abban vagy amabban. Rossz döntést hoztam, és nem tudom, hogy mit csináljak.

Kedves Testvéreim! Hányszor fordul elő velünk, hogy az, amit megtettünk, amiről tudjuk, hogy rossz, szorongat minket belülről. S olyan jó lenne elmondani valakinek, olyan jó lenne könnyíteni a lelkünkön, de félünk. Mert ha elmondjuk a másiknak, akkor majd visszaél vele. Mert ha elmondjuk a másiknak, akkor majd ellenünk fordítja a tudást.

Milyen érdekes, az ókeresztyén gyülekezetben nem olyan jellegű gyóntatás volt, hogy egy ember hallgatott meg mindenkit, mint a katolikus egyházban, hanem a felek igazságra igazsággal válaszolt. Én elmondom egy bűnömet neked, te elmondod egy bűnödet nekem, imádkozunk együtt, és az Istennél keresünk feloldozást. A közösség minden tagja őszintén kitárulkozik, lehetőség szerint a közösség minden tagja előtt. Mindenki tud mindent a másikról, mindenki tudja, hogy őróla is tud mindent az a csapat, aki befogadta, akivel közösségben, akivel egységben él.

És kedves Testvéreim, ez felszabadítja őket arra, hogy valóban őszintén tudjanak egymás előtt vallást tenni a hitükről. Hogy el tudják mondani, hogy ti tudjátok, hogy én mennyire nem érdemlem meg az Isten szeretetét, s mégis lám, megmutatkozott rajtam. S a többiek, akik tényleg tudják, tényleg tudják dicsőíteni az Urat általa. De mivel szembenéztek önmagukkal, a saját hibáikkal, a saját tévedéseikkel, így aki megvallotta bűnét, az is őszintén tud imádkozni az őt körülvevőkért.

És kedves Testvéreim, miután elmondja a konkrét tennivalót, Jakab egy példát is állít eléjük. Az igaz ember példáját. Illését, aki pontosan ugyanolyan ember volt, mint mi. Pontosan ugyanúgy hibázott, tévedett. Isten kiválasztottjaként nem volt feltétlenül feddhetetlen, mégis, amikor imádkozott, hogy ne legyen eső, akkor nem volt. És amikor újra azért imádkozott, hogy legyen, akkor volt.

Az ókor embere számára, és valljuk meg, számunkra is a legnagyobb dolog az, amikor valaki a természet erőit tudja befolyásolni. Pontosan ezért hagyta az Isten, és pontosan ezért választotta ki Isten Illést arra, hogy rajta keresztül demonstrálja, hogy akár ez is megtörténhet. Nem kell feltétlenül megtörténnie. És nem mindenkinek, sőt az emberiség nagyobb felének nem az a feladata, hogy Isten akaratát felülbírálva imádkozzon szárazságért vagy éppen esőért. Sőt, látnunk kell, hogy Illés is azért kérte a szárazságot, mert bele volt véve Isten tervébe, hogy ennek így kell történnie. Pedig az ember, az a megigazított embert jelenti.

És kedves Testvéreim, talán ezért olyan fontos, hogy miközben dicsőítjük az Istent, hálát adunk az új borért és az Úr Asztalához készülünk, ha végiggondoljuk azt, hogy mi nem vagyunk igaz emberek. Nekünk vannak bűneink, amiket meg kell bánni. És van sok sok dolog, amiért igenis dicsőíteni kell a mi Mennyei Atyánkat és az Ő Szent Fiát, a Krisztust. Ezer dolog, de mind között az első az Úrnak Asztala, a megigazítás helye. Aki mást mond, az tévelyeg. Aki mást mond, azt kézen kell fogni, azt tanácsainkkal, dicséreteinkkel, bizonyságtételeinkkel ide kell hívni, hogy találkozzon az Istennel, legyen része közösségeinknek, fogadja el Isten megigazító kegyelmét.

Miközben hálát adunk az új borért november 8-án, a társadalmi misszió vasárnapján, látnunk kell azt, hogy minden cselekedetünk, minden pillanata életünknek része kell hogy legyen annak a küldetésnek, amelyben nem az egyháznak, nem egy gyülekezetnek, nem egy papnak, vagy a gyülekezeti tagoknak a javát, hanem az Isten országát kell szolgálnunk hittel, imádsággal, alázattal, elfogadva a nagyobb erőt, és hálát adva a megigazító kegyelemért. Ámen!

Gyertek, imádkozzunk!

Istenünk, Mennyei Édes Atyánk! Köszönjük néked, hogy mint annyiszor, most is megállhatunk szent színed előtt, s közös hittel, egy akarattal imádkozhatunk, hogy viselj gondot ránk. Áldd meg a mi hitünket, s a mi kétségeinket is. Tégy késszé és képessé arra, hogy felkészüljünk a szent sákramentumban a Te isteni kegyelmeddel való találkozásra. S engedd, hogy hűségesek maradjunk egymáshoz, s a Te ügyedhez az Úr Jézus Krisztusban, aki így tanított minket imádkozni.

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is; a mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma,és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól; mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.

S az Istennek békessége, mely minden emberi értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveteket, és gondolataitokat az Úr Jézus Krisztusban. Ámen.