|
Ökumenikus istentisztelet, Sóly 2009.05.23 Ezer éves megyék Steinbach József: .... Mert ezer esztendő előtted annyi, mint a tegnapi nap, amely elmúlt, mint egy őrváltásnyi idő éjjel. Elragadod őket, olyanok lesznek, mint reggelre az álom, mint a növekvő fű: reggel virágzik és növekszik, estére megfonnyad és elszárad. Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük hiábavaló fáradság, olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk. Ezért taníts, Urunk, úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk! Fordulj hozzánk, URam! Meddig késel? Könyörülj szolgáidon! Adj bőségesen szeretetedből reggelenként, hogy vígadjunk és örüljünk egész életünkben! Legyenek láthatóvá tetteid szolgáidon, és méltóságod fiaikon! Legyen velünk Istenünknek, az Úrnak jóindulata! Kezeink munkáját tedd maradandóvá, kezeink munkáját tedd maradandóvá! A minden kegyelemnek Istene tegye áldottá az Ő Igéjének hallgatását, szívünkbe fogadását és megtartását. Imádkozzunk, Testvéreim! Örökkévaló Istenünk, magasztalunk Téged, mint uraknak Urát, és királyoknak Királyát. Hálát adunk azért, hogy Te kiléptél elérhetetlen világosságodból, és Jézus Krisztus által közel hajoltál hozzánk, Őbenne bebizonyítottad, hogy Te vagy, megmutattad, hogy milyen vagy, és megváltottál bennünket. Áldunk Téged a megváltás, a bűnbocsánat, az új élet, az örök élet egyetemes ajándékáért, és itt a Te színed előtt mindezek mellett hálát adunk Neked múltunkért, az ezer esztendőért és esztendőkért. S köszönjük Neked, hogy a múltra visszatekintve itt a Te színed előtt remélhetjük, hogy adatik nekünk jövő. Kérünk, ezen az istentiszteleten hangold élő reménységre a mi szívünket, és szólíts meg bennünket a Te szavad által, hogy átérezzük, megtapasztaljuk a Te mindenre elégséges jelenlétedet. Légy itt közöttünk, áldd és szenteld meg istentiszteletünket mindannyiunk épülésére és a Te nagy neved dicsőségére kérünk, hallgass meg. Ámen. Isten Igéjének hallgatására készülve kérjük a Szentlélek erejét énekmondással is, énekeljük a 151. dicséretünke: „Uram Isten, siess minket megsegíteni...” Bikádi László: Kedves Testvéreim, Istennek Igéje, melynek alapján az Ő üzenetét hirdetni kívánom köztetek, írva található Mózes első könyvében, annak 12. részében, a 7. versben. Így szól hozzánk Istennek Igéje Mózes első könyve 12. részének 7. verséből: Az Úr megjelent Abrámnak, és ezt mondta: A te utódaidnak fogom adni ezt a földet! Ő pedig oltárt épített ott az Úrnak, aki megjelent neki. -- Eddig Istennek írott Igéje --
Kedves Testvéreim, ünneplő Gyülekezet! Abrám egy többezer évvel ezelőtt élt embere az emberiség történelmének, aki nagy dolgokra tanított minket, már csak azért is, mert egy nagyra hivatott nép ősatyjának számítják. Ugyanakkor fontos dolog megjegyeznünk vele kapcsolatban azt, hogy ő valószínűleg egy akkád, egy sumer vagy egy asszír ember volt, hiszen a város, ahonnét indult az ő vándorlására, ez az Ur-Kaszdim, ez nem más volt, mint az Ókori Kelet termékeny félholdjának egy városa, és ez az Abrám, ez amikor az Isten azt mondta neki, hogy, figyelj, én egy nagy nép ősatyjává teszlek téged, de egy kicsit szenvedned kell, egy kicsit tűrnöd kell, akkor elindult. Keresztülvágott a sivatagon, sok-sok akadályt legyőzött, és ímé a történelem és a Biblia egyaránt bizonyságot tett, hogy nagy nép ősatyja lett. Igen ám, de fontos tanulság számunkra az, ahogyan ő kezdte a szolgálatát, kezdte az Úrral való közös munkálkodását. Egy oltárt épített az Istennek. Egy oltárt ott, ahol megszólította őt, egy oltárt ott, ahol elhívta őt, és azt mondta, hogy ez az a pont, ahonnét számítom a közös munkánkat az Istennel, és ez az, ahonnét az én utódaim is majd számíthatják ezt. Hogy mért olyan fontos erről beszélni? Azért, kedves Testvéreim, mert az emberiség történelmét akárhogy is nézzük, folyamatosan, azt mondhatjuk, hogy mint mérföldkövekkel, oltárokkal rakták körbe az emberek, oltárok jelzik nekünk azt, hogy mely fontos pillanatai voltak a magyar történelemnek, s valahol itt, ahol most az első sorok vannak, itt állt az a Szent István által emeltetett kápolna, annak az oltára, amelyet fogadalmi kápolnaként, fogadalmi oltárként emeltetett, amikor nagybátyja, Koppány felett győzelmet arathatott, és mondjuk úgy, az ifjú Vajk herceg biztos lehetett abban, hogy az Isten valami közöset akar vele, hogy népet akar adni neki, amelynek ő első uralkodója, amelynek ha nem is ősatyja, de örök példaképévé kell válnia. István király oltárt emeltetett ott, ahol őt megszólította az Isten. Ha belegondolunk ebbe, még ha nincs is meg ez az oltár, még ha nincs is meg az eredeti fa kápolna, de mi tudjuk, hogy ez hol volt, és az ő utódai is egyre bővítették, és a 12.-13. században elnyerte ezt a mai formáját, ami még mindig pici, de hát mégiscsak azt mondhatjuk, hogy összességében ez a szent hely Sólyban ezer éve hirdeti az Úr dicsőségét, ezer éve tesz bizonységot akkor is, ha az emberi nyelvek éppen hallgatnak. Amikor nem nyitjuk ki a szánkat, és nem mondunk semmit, mert úgy érezzük, hogy le kell sütni a szemünket, mert gyengék, mert bátortalanok vagyunk keresztyénnek, vagy gyengék és bátortalanok vagyunk magyarnak lenni, akkor elég arra gondolnunk, hogy Sóly beszél helyettünk. Abrámnak, ennek a sumer-akkád embernek amikor kiszáradt a sivatagban a szája, elég volt arra gondolni, hogy azon a helyen, ahonnét elindult, az az oltár beszél helyette is. És életének minden fontos fordulópontjánál, az Istennel való találkozások színhelyén ő mindig oltárt épített. Mindig hálát adott Annak, Akitől kapta az életet, Akitől kapta az elhívást, Aki végigkísérte az útján, és Akitől remélte, hogy a folytatásban is hűséges marad hozzá. Kedves Testvéreim, a mi magyar népünk történelmének is a nagyobb részének részét képezik az oltárok. Részét képezik azok a momentumok, ahol Istentől hálával elfogadtuk a jót vagy a rosszat, és erről megemlékeztünk, és erről megemlékezhetünk ma is Nem olyan régen elhangzott ugyan, néhány képviselőtársam hallotta, hogy „mi nem keresztyén Magyarországot építünk, hanem szabad Magyarországot”. Hát, kedves Testvéreim, én keresztyén Magyarországért küzdök. Kedves megjelent vendégeink, ez a templom egy keresztyén Magyarországot próbál felétek közvetíteni. Azt, amit megálmodott a honalapító. Istennel, aki nélkül nem tudta volna elképzelni sem Ábrahám, sem hitünk egyetlen nagyja az életét. És azért sorolhatnánk, hogy milyen a mi magyar történelmünk, hogy hányszor fordultak oda akár a mi református őseink is, nyitották ki a Bibliát, és meséltek Ábrahámról, hirdették az Igét, hogy az Isten megtartja az Őbenne bízót, és akinek van hite, annak számára semmi sem lehetetlen. Itt ennek a piciny gyülekezetnek, ennek a 45 főnek hite az, hitvallása, hogy keresztyén lesz egyszer ez az ország. Nem azért, mert akarjuk, nem azért, mert erőszakosak vagyunk, hanem azért, mert az Isten világában az Isten akaratának érvényre kell jutni. Tetszik vagy nem tetszik. Abrámnak is voltak pillanatai, ami nehéz lehetett. Amikor úgy gondolta, hogy jobb lenne abbahagyni a vándorlást, amikor úgy gondolta, hogy talán veszélyben forog az élete, és bárcsak el se kezdte volna azt a hitvalló munkát, azt az odaszánt életet, amelyre az Úr elhívta őt. De nem adta fel, de ment tovább, vitte a hite. És Isten tőlünk is ezt várja el. Akik megemlékezünk az ezer esztendőről, hogy legyen hitünk, hogy ragaszkodjunk az ősök oltáraihoz, szenteljük meg őket, és őrizzük meg őket. Hogy a jövő fiataljainak legyen hely, ahova elmehetnek, és fejet hajthatnak az Istennek. Tudjátok, amikor erre a mai napra készültem, és arra gondoltam, hogy vajon miről beszéljek Nektek, akkor elővettem sok-sok könyvet, s véletlenül kezembe akadt egy e-mail, amelyben az ókori világ hét csodáját sorolta fel a levél küldője. Tudjátok, hogy csak a piramisok vannak meg belőlük? Ezek a félig szakrális, félig temetkezési célt szolgáló építmények? És ha végignézünk az emberiség történelmének a jelentékeny megmaradt műemlékein, ezek majdnem mind templomok, majdnem mind az Istennek felszentelt helyek, ahova az emberek, a szívük, a lelkük, a munkájuk, az erejük legjavát adták bele, és amit úgy építettek, hogy ne saját maguknak, egy emberöltőre szolgáljon, hanem arra gondoltak, hogy ez majd az utódoknak is hirdetheti az Isten dicsőségét. Ez a piciny templom csoda, hogy megmaradt ezer évig. Csoda, hogy van még, és nem tűnt el a történelem színpadáról, hiszen - mondjuk azt - 400 fős falu, jelentéktelen bakonyaljai település, amit a 70-es években halálra ítéltek? Vajon miért kéne most megmenteni? Vajon kinek fontos ez? és kinek volt fontos a török időkben, kinek volt fontos akkor, amikor a Habsburgok tették tönkre ezt az országot, vajon kit érdekelt ez a tatárjárás alatt? És mindig itt volt. Belegondoltatok? Minden olyan vihar, ami végigsöpört ezen az országon, végigsöpört a templomunk felett. Végigsöpört az itt nem látható, materiálisan nem létező oltár felett, de az az oltár, ami lélek szerint, az istváni szándék szerint itt van, az áldozati hely megvan. És épp ezért fontos, hogy megemlékezzünk arról, hogy bármennyire is fontos, hogy oltárt emelt Ábrahám, bármennyire is fontos, hogy állnak a kőfalak, azért az igazi erő az a hitben, a lélekben van. Engedjétek meg, hogy Wass Albertnek egy versét felolvassam Nektek, mintegy zárszóúl, mintegy búcsúzóul. Előhang Volt egyszer egy ember, az ő háza udvarán oszlopot épített az ő Istenének. De az oszlopot nem márványból faragta, nem kőből építette, hanem ezer meg ezer apró csillámló homokszemcséből, és a homokszemcséket köddel kötötte össze. És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta és azt mondták: bolond. De az oszlop csak épült, egyre épült, mert az ember hittel a szívében építette az ő Istenének. És amikor az oszlop készen állott, az emberek még mindig nevettek és azt mondták: majd a legelső szél összedönti. És jött az első szél: és nem döntötte össze. És jött a második szél: és az sem döntötte össze. És akárhány szél jött, egyik sem döntötte össze, hanem mindegyik szépen kikerülte az oszlopot, amely hittel épült. És az emberek, akik ezt látták, csodálkozva összesúgtak és azt mondták: varázsló. És egy napon berohantak az udvarára, és ledöntötték az ő oszlopát. És az ember nem szitkozódott és nem sírt, hanem kiment megint az ő udvarára és hittel a szívében kezdett új oszlopot építeni az ő Istenének. És az oszlopot most sem faragta márványból, sem nem építette kőből, hanem megint sok-sok apró homokszemcséből, és a homokszemcséket köddel kötötte össze. Kedves Testvéreim, ez a köd a mi hitünk, amely összetartja a homokszemcséket, amely összehozott nem tudom, hány száz embert most ebbe a kis faluba, hogy együtt mondjunk hálát a mi Urunknak, Istenünknek, az elmúlt évezredért, s ha úgy érezzük, ledöntik az oszlopunkat, összehozzon újra, hit által, köddel kötve minket össze, s tanítson új emlékhelyet, új oltárt, új szent oszlopot építeni. Ámen. Vető Tibor: Imádkozzunk! Teremtő Mennyei Atyánk, Gondviselőnk és Megtartónk! Hálát adunk, Urunk, végtelen kegyelmedért, hogy e mai ünnepen ezer esztendőre emlékezhetünk. Emlékezhetünk a keresztyénség győzelmére a pogány vallás felett, emlékezhetünk magyar hőseink győzelmére idegen hadak felett, és reménységgel tekinthetünk egy sokszor megtört, megfogyatkozó nemzet újjáéledése felé. Ünnepségünk színhelye, ez a tenyérnyi község ősi templomával, évezredes történelmével magyarságunk platinás foglalata, amelyben ott csillog a szenvedések igazgyöngye. Jó emlékezni a dicső múltra, jó megőrizni páratlan kincseinket, jó büszkének lenni értékeinkre. Mindazonáltal emlékeztess minket arra, hogy mindaz, amit felmutathatunk egymásnak és környezetünknek a Te kegyes adományod szeretett néped számára. Ezért most ezer éves kegyelmedért adunk hálát, azért a gondviselő szeretetért, amellyel elkísértél minket a történelem viharos évszázadain át a mai napig. Kérünk, ne engedd, hogy múlandó földi javainkra és ideig-óráig tartó dicsőségünkre legyünk büszkék, hanem arra a maradandó kincsre, amit csak Tenálad találhatunk meg. Kérünk, őrizz meg bennünket jóságodban az előttünk álló évezredben is. Ne engedd, hogy a körülöttünk felcsapó hullámokra tekintsünk, és kétségbeesett kiáltással kapaszkodjunk beléd: „Urunk, nem látod, hogy elveszünk?”, hanem csakis Benned bízva, szent Fiadra tekintve járjunk biztos lábbal a háborgó tengeren. Add, hogy az Ő szavai erősítsék hitünket és reménységünket, „keressétek először az Ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek”. Ámen.
Dr. Márfi Gyula: Fogadd el, Urunk, mindazok áldozatát, akik ezer éve hazánk szabadságáért küzdöttek és harcoltak. Jutalmazd meg bőkezűen azokat, akik életüket adták Magyarországért. Hallgass meg, Urunk! - Kérünk Téged, hallgass meg minket - Add, hogy a Jeruzsálemet sirató Jézus a zsoltárosok és a próféták hazaszeretete töltse a mi szívünket is. Oktató és nevelő munkát is hassa át ez a szeretet. Hallgass meg, Urunk! - Kérünk Téged, hallgass meg minket - Add, hogy miközben jogainkért küzdünk, ne feledkezzünk meg közelességeinkről sem, a tevékeny szeretet tegyen minket méltóvá azokhoz a hősökhöz, akikről ma megemlékezünk e templom ősi falai között, akik megszentelték hazaszeretetükkel. Hallgass meg, Urunk! - Kérünk Téged, hallgass meg minket - Adj erőt, hogy őszintén sirassuk népünk hibáit, igyekezzünk azokat magunkban és tanítványainkban leküzdeni. Ugyanakkor tudjunk örülni sikereinknek, és mi magunk is növeljük hazánk megbecsülését a világban. Hallgass meg, Urunk! - Kérünk Téged, hallgass meg minket - Segíts, hogy bölcsen és okosan tudjunk élni a szabadsággal, ne engedd, hogy miközben külső szabadságunkat elnyerjük, belső káros szenvedélyek rabjaivá váljunk. Hallgass meg, Urunk! - Kérünk Téged, hallgass meg minket - Úgy nevelj minket, hogy mindig tiszteletben tartsuk mások szabadságát, s amikor a szeretet megkívánja, képesek legyünk saját szabadságunkat is feláldozni. Hallgass meg, Urunk! - Kérünk Téged, hallgass meg minket - ... Steinbach József: Mennyei Atyánk, add meg nekünk, hogy hős lelkű őseink példájából erőt merítve hadd legyünk mindnyájan jó keresztények és jó magyarok szeretett Fiad, Jézus Krisztus által. Ámen. Isten szeretete kiárad szívünkre a Szentlélek által, ezért mondjuk bizalommal: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is; a mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma,és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól; mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen. Dr. Márfi Gyula Most, Testvéreim, valljuk meg közös hitünket az Apostoli Hitvallás szavai szerint: Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében. És Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt, megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat. Hiszek Szentlélekben. Hiszem az egyetemes keresztyén anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet. Ámen. |
Kezdőlap 
