Isten hozott a Sólyi Virtuális Református Egyházközség honlapján

Igehirdetés, Sóly, 2009.06.14.

Istenünk, mennyei Édes Atyánk! Köszönjük Néked, hogy ismét itt lehetünk szent Színed előtt. Köszönjük Néked azt, hogy ránkvirrasztottad e mai napot is, s engeded azt, hogy gyönyörködjünk a teremtett világ dicsőségében, mely a Te bölcsességedről és szeretetedről dalol. Urunk, Istenünk, áldj meg minket és taníts minket, hogy helyes úton járva megérthessük azt, ami körülöttünk történik, s teremjük a Te Igédnek méltó gyümölcsét, Szent Fiad nevében. Ámen.

Így szól ma hozzánk Istennek Igéje az apostolok cselekedeteiről írott könyvből, annak 5. részéből, a 33-42. versekből:

Amikor ezt meghallották, dühükben a fogukat csikorgatták, és arról tanácskoztak, hogy végeznek velük. De felállt a nagytanácsban egy farizeus, név szerint Gamáliél, az egész nép előtt tiszteletben álló törvénytudó, és egy kis időre kivezettette az embereket. Azután így szólt a nagytanácshoz: "Izráelita férfiak! Jól gondoljátok meg, hogy mit akartok tenni ezekkel az emberekkel. Mert nem is olyan régen felkelt Teudás, és azt állította magáról, hogy ő valaki, csatlakozott is hozzá mintegy négyszáz ember, de végeztek vele akik pedig bíztak benne, azok mind elszéledtek, és megsemmisültek. Azután az összeírás idején felkelt a galileai Júdás is. Sok népet állított a maga pártjára, de elpusztult ő is akik pedig bíztak benne, azok is mind szétszóródtak. A mostani esetre is azt mondom: hagyjátok békén ezeket az embereket, és bocsássátok el őket. Mert ha emberektől való ez a szándék vagy ez a mozgalom, akkor megsemmisül, ha pedig Istentől való, akkor úgy sem tudjátok megsemmisíteni őket, és még úgy tűnhettek fel, mint akik Isten ellen harcoltok." Azok hallgattak rá, előhívták az apostolokat, megverették őket, azután megparancsolták nekik, hogy ne szóljanak Jézus nevében, és azzal elbocsátották őket. Ők pedig örömmel távoztak a nagytanács színe elől, mert méltónak bizonyultak arra, hogy gyalázatot szenvedjenek az ő nevéért és nem hagytak fel a naponkénti tanítással, és hirdették a Krisztus Jézust a templomban és házanként. (ApCsel 5,33-42)

Kedves Testvéreim! Mi hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy a mi időnk embere ilyen vagy olyan. Mi gyakran mondjuk, hogy felgyorsult körülöttünk a világ, és azonnal reagálni kell minden eseményre, ami körülöttünk van. Gondoljatok csak bele, az emberek milyen gyorsan szeretik félreverni a vészharangokat, milyen gyorsan szeretik azt mondani, hogy bizonyos dolgoknak ez vagy az azonnali következménye lesz. Hogy megijednek a történelmi egyházak néha, hogyha valamelyik szekta felüti a fejét. Megalakul egy kisegyház, van benne tíz ember, és mi elkezdünk rettegni. Azt látjuk, hogy valaki megerősödik, azt látjuk, hogy valahol valamilyen tendencia a társadalomban előretör, és mi azonnal fölkapjuk a fejünket, és már mondjuk is, hogy mit kéne azonnal és rögtön cselekedni.

Előszeretettel mondjuk, hogy ez a 21. század sajátja. De ha elolvassuk az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvből a mostani részt, az 5. résznek a 33-42.-ig terjedő verseit, akkor láthatjuk, hogy tulajdonképpen az ember mindig úgy érezte, hogy neki azonnal kell reagálni mindenre. Így volt ezzel a zsidó nagytanács is. Meglátták, hogy Pünkösdkor kitöltetett a Szentlélek, észrevették, hogy az apostolok tanítanak, észrevették, hogy az emberek hallgatnak rájuk, azonnal elfogatták őket, és azonnal ítéletet akartak hozni róluk.

Mégpedig olyan ítéletet, amelynek nem titkolt célja volt, meg akarták ölni ezeket az embereket. Valamilyen módon eltenni láb alól, megsemmisíteni, és azt mondani, hogy kérem szépen, nem is volt Jézus. Ugyan már, mit foglalkoztok velük annyit, kész, tüntessük el, töröljük még a történelemből is a nevét. És volt ott egy bölcs Gamáliel, aki azonban emlékeztette őket valamire, a közelmúltjukra.

Ő maga mondja, hogy nem is ilyen régen volt egy Teudás nevezetű ember. Azt állította magáról, hogy ő valaki. Kedves Testvéreim, mi is ismerjük ezt a kifejezést, hogy na, már megint valakinek hiszi magát az az ember, már megint azt hiszi magáról, hogy ő egy nagy ember, már megint azt hirdeti magáról, hogy ő egyik pillanatról a másikra a senkiből valakivé vált. Ilyen volt ez a Teudás is. Maga mellé állított sok embert, biztos jó volt a programja, biztos szépen tudott beszélni, biztos arról beszélt az embereknek, amit hallani akartak.

Igen ám, de az időnek van egy ilyen tulajdonsága, az Isten által nekünk ajándékozott világnak van egy olyan tulajdonsága, hogy az emberek szavait próbára teszi. Mégpedig a következetesség próbájára, az idő próbájára, és ezen a próbán ennek a Teudásnak megbukott a programja, megbukott a személye, és megbuktak a követői is. Hiszen őt magát megölték, aztán azok az emberek, akik körülvették, végeztek vele, és a végén szétszéledt a nép. Az a mondás érvényesült, amit mi is gyakran szoktunk mondani, hogy „vesszen a király, éljen a király”. Egyik pillanatban magasra emelte a tömeg Teudást, aztán néhány nap múlva már nem is emlékeztek rá. Úgy gondolták, nem váltja valóra az ő álmaikat, akkor mennie kell.

Aztán mondja, hogy az összeírás idején volt egy galileai Júdás nevezetű ember. Ő is azt állította magáról, hogy szintén valaki, az Isten embere. Majd ő megoldja a római problémát. Ő a Messiás, majd valamit hoz nekik, ő tudja a helyes válaszokat. Aztán amikor kiderült, hogy ő sem tudta a helyes válaszokat, akkor őt is elhagyták, elpusztították, és a végén az a tömeg, aki őt követte, az semmivé lett.

Ugyanerre az analógiára próbálja az apostolokat és a velük való foglalkozást is, mondjuk így, ráhúzni ez a bölcs Gamáliel. Idefigyeljetek, emberek, ha amit ők csinálnak az pusztán emberi kitalálás, akkor mint minden emberi dolog, ami emberektől való ebben a világban, az ideig-óráig tart. Születik, felvirágzik, hanyatlik, majd eltűnik. Ki emlékezik Teudásra a népből? Ki emlékezik a galileai Júdásra? Ugyan már, már azt is elfelejtettük, amit okoznak - mondja ez a bölcs.

Igen ám, de folytatja azt, amit mond. Ha embertől való, elhal. De ha nem, akkor még úgy fog látszani, mintha Isten ellen akarnátok harcolni, ráadásul úgyse tudjátok megsemmisíteni.

Kedves Testvéreim, az egyház kétezer éves történelme Gamáliel mondatairól szól. A mi bizonyságtételünk, az, amikor visszagondolunk, hogy vajon szükség van-e egyházra a 21. században, szükség van-e gyülekezetre Sólyban, mindig erre kell gondolnotok. Ha mi egy emberi szándék által kitalált olyan szervezet lennénk, mint amilyennek beállították az egyházat, beállították a gyülekezeteket az én gyerek koromban, amikor én tanultam, hogy ugyan már, az egyház emberi találmány, az egyházat a papok találták ki, hogy ők zsírosra hízzanak az embereknek a vagyonából, meg megadóztatják őket - és biztos, történtek ilyenek - akkor rég eltűnt volna.

Mert ha mindenről csak a rosszat, csak a negatívat hozzuk, akkor ki akarná ezt az egészet? Vagy ha csak az ideig-óráig való jót szolgálnánk, ha olyanok lennénk, akik tudunk egy jó programot mondani az embereknek, az életüknek egy bizonyos részére, hát akkor úgy járnánk, mint a politikai pártok. Azokat találták ki arra, hogy az életnek, az időnek bizonyos kihívásaira bizonyos válaszokat adjanak. Aztán egyszer egyik nagyobb, másszor másik nagyobb.

Amikor kiderül, hogy valaki hazudik reggel, délben meg este, akkor kimegy mögüle a tömeg. Rövid idő múlva el is felejtjük. Miért? Mert nem az Istentől való dolgokat képviseli. Aztán ha a másodikról, harmadikról, ötödikről derül ki ugyanez, ugyanígy elfelejti őket a történelem. Igen ám, de mind a mai napig Gamáliel analógiájára, amit ő mond, az ő szavainak a továbbgondolására a legjobb példa az, hogy a keresztyénség itt van. Nem pusztították el őket a főpapok. Megverették, megalázták őket, aztán visszazavarták a tömeghez, hogy hát hogyha ilyen megalázottakat akarnak követni, hogyha nevetségessé tett embereket akarnak követni, hát akkor beszéljetek nekik. Ha olyan bolondok, akkor mi visszaadunk.

Mert, kedves Testvéreim, azért gondoljatok bele, ha a mi vezetőinket megalázzák, ha nevetségessé tesznek bárkit közülünk nyilvánosan, hát nem örülünk neki. Sőt, ki akar egy nyilvánosan megszégyenített emberrel egy társaságban lenni, pláne elfogadni az ő tanítását. Talán senki. Ugyanakkor a keresztyén egyháznak és a keresztyén egyházat megszégyenítő, megalázni akaró mindenkori hatalomnak a legnagyobb problémája az, hogy mi mindig olyankor erősödünk meg, amikor a legjobban tönkre akarnak tenni minket. Amikor minket megaláznak, akkor mi rá tudunk mutatni a mi Urunkra a Krisztusra, és azt mondani, hogy érte szenvedjük el.

És, kedves Testvéreim, amit nagyon sokan nem értenek meg, és amije nem volt Teudásnak és amije nem volt a galileai Júdásnak, mert önmagukat hirdették, önmagukról prédikálták, az itt van nekünk. Akik ha minket megaláznak, ha a hibáinkra rávilágítanak, ha erővel próbálnak tönkretenni minket, akkor azt tudjuk mondani, hogy Urunk Krisztus, mi ezt érted viseljük el. És a helytállásnak, a bizonyságtételnek, az Istenhez való ragaszkodásnak példáivá tudunk válni embertársaink előtt.

Tudjátok, elgondolkodtató az, hogy az Isten úgy alkotta meg az emberiséget, vagy legalábbis engedi, hogy a mi gondolkodásunk mindig az erőt, mindig a csillogást, mindig a fényt próbálja magának megszerezni, és oda szeret vonzódni, és a lelkünkbe ültette azt a tudást, hogy de csak az az igazi érték, csak azok az igazán fontos dolgok az életben, amiért képesek vagyunk lemondani az erőnkről, képesek vagyunk lemondani a csillogásról, a vagyonról, és amiért azt mondjuk, hogy hát ez fontosabb nekünk, mint bármi más az életben.

Mert, kedves Testvéreim, az egyházat kétezer éve ez hitelesíti. Hogy minket képletesen és ténylegesen is meg lehet botozni, minket képletesen és ténylegesen is lehet bolondnak nevezni, le lehet járatni, és akkor is azt mondjuk, hogy van értelme folytatni, akkor is úgy érezzük, hogy nem szabad megállni, hiszen nem önmagunkért, a saját céljainkért, hanem a Krisztusért szenvedjük el mindazt, amit a világ ránkmért.

Éppen ezért, és talán éppen ez az, ami valóban megkülönbözteti az emberi és az isteni szándékot. Amikor túlmutat rajtunk mindaz, amit hirdetünk. És, kedves Testvéreim, hogyha eljutunk eddig a gondolkodásig, akkor a világban körülnézve a saját szemléletünket is meg kell egy kicsit változtatni.

Engedjétek meg, talán profán példa lesz, de mégiscsak olyan példa, amiről beszélnünk kell. Az elmúlt vasárnap és hétfőn, de azóta is nem hallok semmi mást, csak azt, hogy egy kicsi politikai párt hogy megerősödött, és hogy itt, Sólyban ráadásul 19 szavazatot ért el, míg a jelenleg kormányzó párt csak 17-et, hogy ez micsoda radikális jobboldali előretörés, mi lesz ennek a következménye. Kedves Testvéreim, nem tudjuk. Egy dolog azonban biztos. Hogy ők igazat hirdetnek magukról, vagy csak csalók, hogy ők valóban azt képviselik, amit hirdetnek, az idő fogja megmondani. És az, hogy mennyit hajlandók önmagukból föláldozni azért, amit úgy gondolnak, hogy náluk nagyobb cél, vajon képesek lennének-e akár semmivé lenni azért, hogy az általuk hirdetett ideológia, az általuk hirdetett nagynak és magasztosnak tartott cél megvalósuljon.

Kedves Testvéreim, amikor kapkodni akarunk, amikor gyors döntésekre akarnak minket rávenni, amikor azt akarják, hogy nyilatkozzunk, akkor gondoljunk erre a bölcs Gamálielre, aki azt mondja a saját embertársainak, hogy nyugi, nyugi, ne ugráljatok. Ha nem Istentől valók, el fognak tűnni a történelem süllyesztőjében, ugyanúgy, mint előttük sok száz. Ha viszont az Isten akarata, hogy ők legyenek, akkor ne küzdjünk ellenük, mert még olyanná tűnik, mintha mi nem akarnánk hogy beteljesüljön a világban a mi mennyei Atyánk akarata.

És, kedves Testvéreim, értsük meg azt, hogy amit Gamáliel mond, ezt az életünk minden területére kell alkalmaznunk. Alkalmazni olyan szinten, hogy ha úgy gondoljuk, hogy valamit, a baráti körünkben egy ismeretlen ember befurakszik és ő lesz hirtelen a népszerű, akkor engedni kell neki, hogy hadd mondja el, hogy mit képvisel. Aztán ha tényleg képviseli, akkor azt lehet mondani, hogy kérem szépen, talán még igaza is van. Ha meg nem, akkor ki fog derülni. Az idő rostáján - ismerjük, használjuk ezt a kifejezést - kihullik az, ami nem Istentől való.

És, kedves Testvéreim, itt azért van egy apró dolog, amiről azért nekünk is meg kell emlékeznünk. És végig kell gondolnunk a saját életünkkel, a saját gondolatunkkal, a saját közösségeinkkel együtt, hogy vajon Istentől valók vagyunk-e mi. A szavaink, a cselekedeteink, az az üzenet, amit át akarunk embertársainknak adni, az az ideológia, amit keresztyén gyülekezetként, vagy egyénben gondolkodó, otthoni polgárként, vagy akár közéleti személyként képviselni próbálunk. Ha túlmutat önmagunkon, ha az Isten felé mutat, nem lehet ledönteni. Nem lehet vele mit csinálni, mert újra meg újra elő fog jönni, újra meg újra fel fogja ütni a fejét, épp úgy, ahogy az elmúlt kétezer évben, hol erősebb, hol gyengébb, az Istenhez hol hűségesebb, hol talán tévelygőbb volt az egyház, amelyet ezek az apostolok indítottak el, s amely mindig a Krisztusra mutat, ha megkérdezik tőle, hogy mért vagy bolond, mért hagyod, hogy megalázzanak, mért van az, hogy te csak nem tűnsz el, bár nem szabadna létezni, hiszen vannak közöttetek nagyravágyók, vannak közöttetek árulók, vannak közöttetek olyanok, akik talán nem méltók arra - legalábbis gondolják mások -, hogy veletek egy csoportban legyenek.

Ezt kell mondanom, azért, mert mi kétezer esztendeje bizonyítottan az Isten akaratából létezünk. Nem a saját erőnkből, nem a saját jóságunknak köszönhetően, nem azért, mert van egy olyan mindig aktuális programunk, ami az emberiségnek nagy globális kérdéseire, vagy a piciny helyi közösségi kérdéseire választ tud adni. Hiszen az emberek hol elfogadják, hol nem fogadják el az Isten által adott parancsolatokat, törvényeket, javaslatokat. Hanem azért, mert az Isten akarata, hogy mi megmaradjunk. És az Isten adja nekünk az erőt ahhoz, hogy mi újra meg újra akár amikor fölemel minket, akár amikor földre sújt, de újra tudjunk indulni, és újra meg újra meg tudjunk jelenni embertársaink között, mint a Krisztusnak a képviselői.

Kedves Testvéreim, higgyétek el, a világ, amelyben élünk, arra próbál minket rászorítani, hogy gyors, azonnali döntésekkel, gyorsan és azonnal mindig reagáljunk mindenre, ami körülöttünk történik. Gamáliel kétezer éves tanácsa viszont azt mondja, nyugalom, nézzetek körül a világban, amelyben éltek. Nézzétek meg, hogy hogy emelkedtek és hogy tűntek el ideológiák, hogy születtek és hogy lettek semmivé vallásos szekták. Ne kapkodjunk. Ami Istentől való, mindörökre megmarad. Amit azonban nem az Isten hozott létre, az eltűnik, s még a porát is elhordja az évezredek vihara. Ámen.

Mennyei Édes Atyánk! Köszönjük a Te tanításodat. S azt, hogy Te megtanítasz arra, hogy úgy mérlegeljünk e világban, ahogy mérlegre tették valamikor az első követőidet. Akik nem önmagukért éltek, nem önmagukat hirdették, s akik készek voltak bármit elviselni a Te szent Fiadnak, a Krisztusnak nevéért, s az ügyért, mely Tőled kapott ajándék, mely küldetés és misszió, hogy tanítványokká tegyünk minden embert e földön. Urunk, adj nekünk erőt, és adj hitet. Hogy tudjunk erőt meríteni abból a tudásból, amit úgy hívnak, történelem, s hogy legyen hitünk kitartani, s legyen erőnk megvallani mindenki előtt, embertársaink között, hogy egyedül a Krisztusban, és mindent a Krisztus nevében cselekszünk, s viselünk el e földön. Mennyei Édes Atyánk, áldj meg minket és taníts minket, s tégy késszé és képessé arra, hogy mindenkoron hűséggel engedelmeskedjünk Tenéked, tekintsük egymást testvérnek, s vállaljuk együtt az örömöt s a bánatot, ha kell. Mennyei Édes Atyánk, vigyázz reánk, s azokra is, akik most nincsenek közöttünk, akiket munkájuk, kötelességük, betegségük, vagy bármi más elszólított e maroknyi gyülekezetből. Urunk, legyen a Te áldásod a dolgozó ember munkáján, adj gyógyulást a betegnek, adj békességet a háborúságot szenvedőnek, s taníts minden embert imádkozni úgy, ahogy a Te szeretett Fiad, a mi Megváltó Krisztusunk tanított, ekképpen:

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is; a mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma,és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól; mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.

S az Istennek békessége, mely minden emberi értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveteket, és gondolataitokat az Úr Jézus Krisztusban Ámen.