Isten hozott a Sólyi Virtuális Református Egyházközség honlapján

Igehirdetés, Sóly, 2009.07.12.

Istenünk, mennyei Édes Atyánk! Köszönjük Néked, hogy a Te kegyelmes és könyörülő szereteted elhozott minket ma is hajlékodba. Urunk, Istenünk, légy velünk, mint már annyiszor, Lelked és szent Igéd által. Áldj meg minket és tégy késszé és képessé befogadni tanításodat, hogy tudjunk hűségesek maradni Hozzád, s a mi Urunk Krisztushoz. Ámen.

Így szól hozzánk Istennek Igéje az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvnek 15. részéből, az első 5 versből:

Némelyek, akik Júdeából jöttek le, így tanították a testvéreket: "Ha nem metélkedtek körül a mózesi szokás szerint, nem üdvözülhettek." Mivel pedig Pálnak és Barnabásnak nem kis viszálya és vitája támadt velük, úgy rendelkeztek, hogy ebben a vitás ügyben Pál, Barnabás és néhányan mások is menjenek fel az apostolokhoz és a vénekhez Jeruzsálembe. Miután a gyülekezet útnak indította őket, áthaladtak Fönícián és Samárián, elbeszélték a pogányok megtérését, és nagy örömet szereztek minden testvérnek. Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, örömmel fogadták őket az apostolok és a vének, ők pedig elbeszélték, mi mindent tett velük Isten. Előálltak azonban néhányan, akik a farizeusok pártjából lettek hívőkké, és azt mondták, hogy körül kell metélni azokat, és meg kell parancsolni nekik, hogy tartsák meg Mózes törvényét. (ApCsel 15,1-5)

Kedves Testvéreim, talán furcsának hangzik így kétezer évvel később, hogy a körülmetélkedésről beszélünk, hogy midőn az első egyházközségekről, az első gyülekezetekről beszélünk, akkor újból előkerül ez a régi téma, ez a régi szöveg, hogy vajon körül kell metélkedni, vagy nem. De meg kell értenünk, hogy a zsidóság már azokban az időkben is egy meglehetősen távolságtartó, a világtól elszigetelt, saját magát mai fogalmaink szerint egy országnyi méretű gettóba záró közösség volt. Mert akárcsak az elmúlt kétezer évben, akkor is a zsidóság számára mindig fontos volt a saját mássága. Ezt a kifejezést szerintem ők is találták ki. Minden ország, minden nép testében idegen testet képezve, önállóan, a saját törvényeik, a saját szabályaik szerint kívántak élni, akik nem akartak alkalmazkodni, de azt mindig elvárták, hogy hozzájuk alkalmazkodjanak.

És, gondoljatok csak bele, mivel közülük alakultak meg az első gyülekezetek, mivel ők úgy gondolták, hogy a Krisztus zsidó volt, akkor egyből a maguk furfangos zsidó agyával oda jutottak, hogy ja, kérem, akkor mindenkinek először zsidóvá kell lenni, körül kell metélkedni, aztán majd utána lehet keresztyénné.

Ugyanakkor, kedves Testvéreim, én nem tudok elvonatkoztatni attól a történettől, amikor Izráel 12 törzse, és talán korábban is, mert mintha kétszer is emlékeznék a Bibliában erre, megcsinálja azt a trükköt, hogy körülmetélteti magát emberekkel, majd a férfiak, akik a sebláztól betegek rövidúton legyilkolásra kerülnek. Mindenki ismerte azokban az időkben ezt a történetet, és nem bírok napirendre térni, hogy vajon ezek az első keresztyének nem ugyanerre gondoltak-e. Ezek a zsidókból vagy ténylegesen vagy színleg a gyülekezethez csatlakozók nem valami hasonló dolgon járatták-e az eszüket, hogy ők nem akarnak nemzsidó keresztyéneket, ők meg akarnak maradni zsidó szektának, épp ezért azokat a felnőtt férfiakat, akik a keresztvíz alá hajtották a fejüket, milyen könnyen el lehetne pusztítani, milyen könnyen meg lehetne semmisíteni a keresztyénségnek a nemzsidó ágát.

Elgondolkodtató, de reméljük, nem igaz. Reméljük azt, és bízzunk benne 2000 év távlatából, hogy ezek csak egy református lelkész félelmei, aki a történelemben azt látja, hogy a zsidóság nem tudott kitörni 2000 év alatt a saját másságából, és nem tudott elfogadó, nem tudott asszimiláló közösséggé válni, mert kevesebb hidat épített, mint ahány falat maga köré.

Tulajdonképp egy fal építés, amiről itt szó van. Ugyanis attól a pillanattól kezdve, hogy elhangzik ez a dogma, hogy először körül kell metélkedni, és utána lehet valaki keresztyénné, azokat az embereket, azokat az érdeklődő férfiakat, akik talán Istennek szánnák a szívüket, nagy részben elriasztaná az első gyülekezetből. Hát gondoljunk csak bele, Testvéreim, ha most nekünk azt mondaná valaki, a 21. században, amikor a legfejlettebb műtéti körülmények vannak, hogy vessük alá magunkat ennek a beavatkozásnak, megtennénk? Dehogy. Azt mondanánk, hogy köszönjük szépen, nem kérjük. Jó nekünk úgy, ahogy a természet adta, ahogy az Isten élnünk engedett, és nem látnánk be, hogy mért van szükség egy ilyen külsőségre, mért van szükségünk ahhoz, hogy az Istenhez tartozzunk először egy más népnek, egy más gondolkodásmódnak átvenni a szokásait, a hiedelemvilágát, és utána lehessünk mi a Krisztushoz tartozók.

Mert ugye, lássuk be, valójában nem erről a kis nyisszantásról van itt szó. Hanem mit mondanak? Előálltak néhányan, meg kell parancsolni, hogy tartsák be a mózesi törvényeket, mindenki éljen először úgy, ahogy mi, majd utána lehet keresztyénné. Mindenki gondolkodjon először úgy, mint mi, és majd utána hihet a Krisztusban, utána majd hallhatja az evangéliumot. Mindenki először csinálja úgy a dolgainkat, ahogy mi, és majd utána.

Kedves Testvéreim, mi ez, ha nem a legiszonytatóbb zsidó diktatúra az Újszövetség lapjain? Burkolt, el van kenve, olyan, mintha nem is lenne, ugyan már, csak egy vallási vita. De azért amikor ezek a farizeusok megszólalnak, hogy körül kell metélni azokat, és megparancsolni nekik, hogy tartsák Mózes törvényét, ezek nagyon súlyos szavak voltak. Hiszen az ókor emberei közül ugyanúgy, mint ahogy a mai kor emberei közül, azért meglehetősen kevesen gondolják azt, főleg akik nem születtek, és nem szocializálódtak zsidónak, hogy mi szombaton nem akarunk semmit csinálni, hogy mi komolyan be akarunk minden egyes szabályt, amit az Ószövetségben találhatunk, kezdve a bizonyos ételeknek a fogyasztásával, nemfogyasztásával, mindent tartani, és úgy akarunk élni, ahogy az nekünk nem magátólértetődő, ahol a mi vidékünkön, a mi éghajlatunkon, a mi mentalitásunkkal nem a sajátunk.

Kedves Testvéreim, ha végiggondoljuk ezt, egy nagyon agresszív gyarmatosító szándékot láthatunk mögötte. Egy nagyon agresszív térnyerési kísérlet ez a zsidó származású keresztyének részéről. Nagyon kevés baráti gesztus van benne. Annál nagyobb öntudat, annál nagyobb hatalomvágy, annál inkább arról szól az egész, hogy én főpap vagyok vagy farizeus, mindenki, aki csatlakozik hozzánk, az alattam lesz, és akkor azoknak majd én parancsolok. Azoknak majd én magyarázom Mózes törvényét, azok majd az én szám íze szerint fogják megtartani a parancsolatokat, és akkor majd olyan lesz minden, amilyennek én szeretném.

Első pillanatban az ember nem is gondolná, hogy milyen komoly vita volt ez, hogy mi legyen a más vallásból, a más népből, a más közegből közénk érkezővel. Nagyon sokszor az emberek azt hiszik, hogy csak arról van itt szó, hogy ugyan már, bizonyos feltételhez kell szabni, hogy valaki keresztyén lehessen. Igen ám, de hát Krisztus ingyenessé tette az evangéliumot, az apostolok, amikor elkezdték hirdetni ezen az első Pünkösdön, szintén nem kértek pénzt azért, hogy kiálljanak a nép elé, és szintén nem várták el senkitől azt, hogy először bármiféle elő-cselekményeket, bármiféle előéletet mutassanak fel.

És, kedves Testvéreim, jussunk el a mai korhoz. Nézzük a saját egyházunkat. Vajon mi megkövetelhetjük valakitől, aki csatlakozni akar hozzánk, hogy először legyen az ő viselkedésében konzervatív, vagy liberális? Vagy gondolja azt, hogy Magyarország a világ legszebb országa? Még akkor is, ha mi ezt így gondoljuk, mert különben nem jöhet be a templomunkba, különben nem szolgáltatjuk ki neki a sákramentumokat, különben nem hallhatja szánkból az evangéliumot?

Kedves Testvéreim, olyan világban élünk, amikor botrány van abból, ha az Isten törvényét tagadó, a homoszexuális nem lehetett lelkész. Aki homlokegyenest ellentétben áll életével és bizonyságtételeivel, saját cselekedeteivel az Isten Igéjével, arra azt mondjuk, hogy köszönöm, nem kérjük. Botrány van abból, hogyha az egyház föl meri emelni a szavát bizonyos erkölcsi-etikai kérdésekben, és nem azt mondja, hogy ez az én véleményem, hanem előhúzza a Bibliát, és azt mondja, hogy a Biblia alapján mi ezt tanultuk, ez a mi hitünk.

Hát próbálnánk azt mondani valakinek, hogy csak akkor jöhet be a templomba, ha ezt vagy azt megteszi előtte. Ha először úgy kezd élni és úgy kezd gondolkodni, mint mi. Hát gondoljatok csak bele, hányszor volt abból már probléma, hogyha azt mondta az egyház, hogy nem jó református, nem jó keresztyén, nem jó magyar ember az, aki bizonyos világi kérdésekben így vagy úgy vagy amúgy hallatja a szavát, aki bizonyos nem konkrétan vallási, hanem életvezetési kérdésekben, életmód kérdésekben megítéltetett általunk.

De hát, kedves Testvéreim, Mózes törvényei azok elsődlegesen vallási törvények, másodlagosan életvezetési törvények. Pontos meghatározásai annak, hogy milyen esetben hogy kell cselekedni. Hogy milyen bűnért milyen büntetés jár. Én azt mondom néha, hogy talán nem is ártana, hogyha megtörtént volna, hogy egy az egyben átvesszük ezeket a törvényeket. Persze, én sajnálnám a jó cigyánypecsenyét.

Na de álljunk oda a mai világ elé, és mondjuk azt mondjuk Szili Katalinnak, hogy Roszik Gábornak, vagy néhány olyan embernek, aki „havonta szokott bérmálkozni” a régi szép időkben, hogy barátom, akkor először tartsd be a Mózes törvényeit, és utána nyilatkozhatsz arról, hogy keresztyén vagy-e.

Próbálnánk ma azt mondani egyes egyházból kiszakadt-elszakadt embereknek, hogy te nem egyszerűen nem jársz közénk templomba, hanem nem vagy méltó a keresztyén névre, mert nem tartod magad az egyház törvényeihez.

Kedves Testvéreim, mert akárhogy is dőlt el ez a vita, és bármennyire is igaza lett annak a tábornak, hogy az Isten Igéje mindenki számára ingyenes, nem kell hozzá előképzettség, és csak a szeretet törvényét és a Krisztus szívünkbe fogadását, a megkeresztelkedést, a sákramentumokkal való élést tették követelménnyé, azért látnunk kell, hogy ennek a vitának van egy pozitív tanulsága. Ezek az emberek foglalkoztak a vallási kérdésekkel. Ezeknek az embereknek problémát jelentett az, hogy vajon hogy kell a helyes úton járni.

Én úgy gondolom, hogy sajnálatos, hogy a 21. század egyházában ezen nagyon kevesen gondolkozunk el. Hogy mi a helyes és mi a helytelen. Hogy nekünk ez nem jelent kardinális problémát, és nem ülünk össze gyülekezetenként, egyházmegyénként, egyházkerületenként, egyházanként, hogy újra meg újra meghúzzuk azt a minimumot, amit teljesíteni kell valakinek ahhoz, vagy feltesszük a kérdést, hogy van-e egyáltalán olyan minimum, amihez egy keresztyén embernek tartani kell magát.

Mert megmondom, hogy én szív szerint, jön a nyár, majd az Andrássy úton bőrnadrágban magát billegető homo-erotikus fiatalembert nem tudom olyan jó keresztyénnek látni, sőt egyáltalán nem tudom annak látni, még ha rózsaszín Biblia is van a kezében, mint Titeket, akik itt ültök, akik vasárnapról vasárnapra hitvallóként egyszerűen, szolídan a magamutogatás vágya nélkül próbáltok megmaradni, és próbáltok fenntartani egy gyülekezetet.

Kedves Testvéreim, szörnyű dolog, amiről vitatkoztak a zsidók. De még szörnyűbb az, hogyha mi már nem vitatkozunk. Ha minket nem is érdekel, ha nekünk már bárki jó, csak jöjjön. Ha mi már mindenkit elfogadunk csak azért, hogy eggyel több ember fizessen egyházi adót, hogy eggyel több emberről elmondhassuk a statisztikában, hogy itt ül közöttünk.

Gondoljatok csak bele, Pálék óriási utat tesznek meg azért, hogy vitatkozzanak. Vitatkozzanak arról, ami nekünk ma a sorsunk, a hitünk, az egyházunk. Ezek az emberek óriási áldozatot hoztak, mert fontos volt nekik egy kérdés. Mi mekkora áldozatokat hoznánk ezért?

Bárhogy is vélekedjünk az adott kérdésekben, bármi is legyen az adott véleményünk az adott ügyben, vajon megszólít minket ez a kérdés? Hogy kell-e valamivé válni mielőtt keresztyénné leszünk? Kell-e először Szent Péterhez imádkozni vagy Szűz Máriához mielőtt a Krisztussal beszélünk, vagy a mi mennyei Atyánkkal? Vannak-e olyan külsőségei, amiket meg kell őrizni, vagy mindent szabad? Van-e valami olyan meghatározott kasztrendszer, amiben él a keresztyén ember? Vagy mindannyian egyformák vagyunk?

Kérdések, kérdések, amelyek tulajdonképpen a legnagyobb baj, hogy föl sem merülnek gyakran. Hogy nem is beszélünk róluk, hanem próbáljuk lesöpörni őket, és nincsenek meg azok a vitáink, amelyből katarzist átélve kiemelkedhet egy egységes döntés. Egységes döntés, mint akkor régen. Amikor Pál, Péter, Barnabás és a többiek jártál Izráelnek és a világnak útjait. Amikor egy Pál apostol egy lelkeket lángra gyújtó beszéddel fölrázta a környező apostolokat, és azt mondta nekik, hogy fiúk, a Krisztus mindenkihez jött, fiúk, az evangélium mindenki számára ingyenes. Atyámfiai, mi nem tehetünk semmiféle kritériumot, hogy előbb be kell tartani, aztán csatlakozhat hozzánk valaki.

Nem, először csatlakozzon, s ha majd csatlakozott, akkor megismeri, hogy mi a Krisztus feltétele, mi az Isten feltételrendszere, és akkortól lesz kötelező számára, ha már itt van közöttünk. Kedves Testvéreim, jó világ lehetett, mert az alkotó viták ideje volt. És jó világ lehetett, 500 évvel ezelőtt Kálvin ideje is, mert ő is alkotó vitákat tudott kezdeményezni. Mit kell és mit nem, mit lehet és mit nem, mit szabad és mit tilos.

Kedves Testvéreim, és mivel most volt a születésnapja, egy pillanatra meg kell emlékezni róla is, aki reformátor volt, és erről mindenki azt hiszi, újító. Pedig nem tett semmi mást, csak visszatért ennek az eredendő vitának a forrásához. Visszament, és erkölcsi, etikai, életvezetési kérdésekben is nagyon pontos tanácsot próbált adni azoknak, akik magukat a Krisztus követőinek vallották. Isten népének nyelvezetét és szabályrendszerét nem megújította, hanem visszaalakította az eredetire. Reformátor volt. S vajh eljönne az idő, hogy jöjjenek a Kálvinok, közénk, ide a gyülekezetbe, és a nagy egyházakba is, hogy visszavezessenek minket a kérdések, az alkotó viták, a katartikus megújulások, s a Krisztushoz való feltétlen ragaszkodás évszázadába. Ámen.

Gyertek, imádkozzunk!

Mennyei Édes Atyánk, köszönjük Néked az előttünk járókat. Azokat, akik szenvedtek, akik vitatkoztak, akik hittek, akik kitartottak, akiknek kérdéseik voltak, és akik válaszokat próbáltak adni, akik megpróbáltattak, s akik helytálltak a Tőled kapott erő és segedelem által.

Mindenség Ura, légy velük, s légy velünk, add, hogy emlékünkben mindörökre megmaradjanak, s hogy mi akarjunk vágyni arra, hogy olyanok legyünk, mint ők. S hogy a mi vágyunk tenni akarás legyen a Te szent Fiad ügyében, de méginkább a Te egyházadért.

Mindenség Ura, erősíts minket és tölts el minket hittel, reménységgel, adj kérdéseket, és bölcs válaszokat. Adj nekünk világot, amely rámutat arra, hogy miben vagyunk még hiányosak, s engedd, hogy kiteljesedjünk a Te lelked és szent Igéd által.

Mindenség Ura, őrizz minket és taníts minket, vigyázz reánk, bárhol is legyünk. Engedd, hogy tudjunk hittel és őszintén élni, s imádkozni úgy, ahogy a Te szeretett Fiad a mi Megváltó Krisztusunk tanított, ekképpen:

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is; a mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma,és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól; mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.

S az Istennek békessége, mely minden emberi értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveteket, és gondolataitokat az Úr Jézus Krisztusban Ámen.