Isten hozott a Sólyi Virtuális Református Egyházközség honlapján

Igehirdetés Sóly, 2009.09.06.

Istenünk, mennyei Édes Atyánk, a Te szent kegyelmedbe ajánljuk az életünket. Tudjuk, feladatunk az, hogy szívvel, lélekkel, hittel, erővel és elmével fáradozzunk a Te egyházadnak ügyén, s ne lankadjunk addig, míg Te meg nem hívsz a Te nyugalmad helyére, a Te kegyelmednek asztalához. Áldj meg hát, Urunk, és adj nekünk erőt, hogy tudjunk lankadatlanul munkálkodni a Krisztusnak ügyén, s hogy legyünk hűséges gyermekeid e világban. Ámen.

Így szól hozzánk Istennek Igéje a zsidókhoz írt levélből, annak 4. részéből, a 12. és a 13. versekből:

Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait. Nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen az ő szeme előtt. Neki kell majd számot adnunk. (Zsid 4,12-13)

Kedves Testvéreim, ebben a mai világban nagyon gyakran érezzük azt, hogy az ember tulajdonképpen felelőtlenül azt csinál, amit akar. Ugyan már, ki kérjen számon minket? Ugyan már, hányszor halljuk azt, hogy emberek azt mondják, hogy ki az, aki engem a saját házamban erre vagy arra kényszeríthetne? Vagy ki az, aki velem olyat csináltathatna, amit én nem akarok, hát én én vagyok, a saját jogomon, és mindenki, aki nekem parancsolni akar, az az én ellenségem, azzal én nem foglalkozom, mindenki, aki meg akarja határozni, hogy én mit csináljak, az tulajdonképpen szavalhat nyugodtan, de úgyse fogom megcsinálni.

Az emberek nagy része úgy éli és úgy akarja élni az életét, hogy a szabályok, a törvények alól minél jobban kibújjon, hogy minél kevésbé befolyásolják őt, s valljuk be őszintén, azt látjuk a környező világban, hogy mindenki a másikkal akarja betartatni a szabályokat. Mindenki a másikra tekint, és őrá mondja, hogy ő ilyen vagy olyan, a másikról mond véleményt, a más ügyével foglalkozik, s mintha az emberek elfelejtettek volna a saját házuk táján söprögetni.

Olyan furcsa, de magam is azt látom, minthogyha a gyermekkorból kilépve az első dolog az lenne a mi társadalmunkban, hogy az ifjaknak gyorsan altassuk el a lelkiismeretét, és vigyázzunk arra, hogy lehetőleg addig föl se ébredjen, amíg olyan idős korba nem érnek, hogy már teljesen mindegy, hogy van nekik vagy nincs.

Kedves Testvéreim, úgy látom, hogy ez a világ tulajdonképpen arról szól, hogy sose szembesítsen minket nálunk nagyobb erőkkel, nálunk nagyobb hatalmakkal, erkölcsi és isteni parancsolatokkal, hanem megpróbál mindent elkenni, mindent szétkenni, és azt mondja, hogy jó, jó, persze, ez talán igaz, de nem kell ezzel még most foglalkozni.

Tudjátok, hányszor hallottam életem folyamán azt, hogy jó, persze, majd járok én templomba, ha már nyugdíjas leszek, ha már megöregedtem, majd akkor jövök, ha már sok időm lesz, és a sok időmmel úgyse tudok mit kezdeni. Addig azonban, amíg az emberek nem járnak a templomba, egy kicsit úgy viselkednek mint a strucc, vagy mint a kisgyerek. A strucc mit csinál? A homokba dugja a fejét. És azt hiszi, hogyha ő nem lát mást, akkor őt se látják. Az én 22 hónapos kisfiam az most kezd kinőni abból, hogy azt higgye, hogy ha ő befogja a szemét, akkor én se látom őt. De a körülöttünk lévő világ az mégis néha így viselkedik. Így viselkedünk a törvénnyel és az egymással való kapcsolatunkban.

Gondoljatok csak bele, így viselkednek a nép vezetői. Akik százmilliókat lopnak el. Nap mint nap halljuk, hogy itt lopnak, ott sikkasztanak, itt kifizetnek, nekünk meg húzzák a nadrágszíjunkat. Tőlünk elvesznek mindent, és lassanként már nem lesz miből pótolni azt a közösbe, amit azok, akik nem látják a mi arcunkat, akik nem ismernek minket, akik nem tudják azt, hogy milyen szenvedés árán teremtettük elő azt, amit ők elherdálnak, azok egy laza mozdulattal utalnak át egymásnak, vagy költenek teljesen feleslegesnek tűnő, vagy teljesen értelmetlen célokra.

S tudjátok, hogy mért merik ezt megtenni? Hát mert úgy gondolják, hogy úgyse látja át senki az ő dolgaikat. Nincs egy szem, nincs egy tekintet, nincs egy objektív mérce, ami előtt meg kellene állniuk. Ugyan már, ki az, aki átlátja ma egy miniszterelnök működését? Ki az, aki tisztában van azzal, hogy mit csinálnak a nemzetbiztonsági szakszolgálat emberei? Ugyan ki tudja ma megmondani, hogy kinek melyik cégében hol van érdekeltsége? Átlátjuk? Dehogy látjuk. Futunk az események után, halljuk az információkat, s persze néha az emberben érlelődik a düh, az elkeseredettség, a fáradtság, és azt mondjuk, a francba ezekkel az emberekkel, nem ezért álltak ők oda.

Ugyanakkor, kedves Testvéreim, a Biblia üzen nekünk, és üzen nekik is valamit. Azt, hogy az Isten Igéje, amely élő és ható, Aki áthatolt az egeken, Az áthatol az elme, a lélek, az agynak és a szándékoknak minden titkán, és azelőtt ezek az emberek meztelenül állnak. Meztelenül ugyanúgy, mint mi. És van egy pont, van egy helyzet, ahol a gazdag és a szegény, ahol a szélhámos és az igaz ember egy pillanatra egyforma, ez az Isten színe előtt, ahol azonban az ő kapzsiságuk, az ő hazugságuk meztelenre vetkőztetve ott áll, és az Isten kidobja őket, s megtartja azokat, akik talán névtelenek, akik tán ismeretlenek, akik csak végzik a munkájukat, nem tesznek többet, és próbálnak hűségesek maradni ahhoz az isteni törvényhez, amely van, amely működik akkor is, ha mi néha úgy érezzük, hogy talán nem elég látványos, talán nem eléggé követel magának teret ebbe a világba, és amely, valljuk meg őszintén, sokkal inkább a szeretetre, a kegyelemre, a megbocsátásra, az elfogadásra, a toleranciára épül, mint bármi más.

Ugyanakkor, kedves Testvéreim, nagyon fontos, hogy azt a világot, amelyben élünk, figyelmeztessük erre a tényre. Hogy az Isten lát minket akkor is, ha mi nem látjuk Őt. Hogy az Isten törvénye megvan akkor is, hogyha mi úgy gondoljuk bármely élethelyzetünkben, hogy mi szeretnénk áthágni, vagy talán most nem akarunk olyan közel lenni az Istenhez, most még két évig megengedhetjük magunknak, vagy háromig, vagy egy évtizedig is, hogy talán távol éljünk tőle, de majd utána akkor leimádkozzuk, megbánjuk, meggyónjuk.

Kedves Testvéreim, nekünk figyelmeztetni kell ezeket az embereket, akik így gondolják. Hogy azért ez nincsen így. Hogy az Isten akkor is látja, akkor is tapasztalja őket, amikor ők nem lehetnek büszkék a saját cselekedeteikre, a saját gondolataikra, a saját érzéseikre. És, kedves Testvéreim, erre nemcsak az egyént, de figyelmeztetni kell a közösségeinket, a gyülekezetünket, a társadalmunkat, amiben élünk.

Tudjátok, olyan gyakran hallom, s nem olyan régen a volt miniszterelnök is az internetre felírta, hogy ő fél a keresztyénség előretörésétől, ő fél tőlünk, mert valamiféle keresztyén reakció majd le fogja őt söpörni, és talán számonkéri rajta, hogy mit csinált. Kedves Testvéreim, hát ti tényleg kardot és kapát akartok ragadni? Ti tényleg olyan félelmetes emberek vagytok? Elnézem az arcotokat, és azon gondolkozom, hogy mi van bennetek, amitől rettegnie kell az ország egyik leggazdagabb emberének. Mi van bennetek, amitől őneki úgy meg kell ijedni, hogy egyből üzennie kell a sajátjainak, hogy vigyázzatok ezekkel a keresztyénekkel, és gyorsan verjétek őket még időben agyon. Gyorsan tegyétek lehetetlenné az egyházaikat, gyorsan süllyesszétek el a gyülekezeteknek a hánykolódó hajóit, mert ha nem, akkor jönnek és jaj lesz nekünk!

Kedves Testvéreim, míg azon gondolkodtam, hogy mi bennünk a félelmetes, addig rájöttem, hogy ez. A zsidókhoz írt levélnek az igazsága. Az, hogy mi oda tudunk állni embertársaink elé, és azt mondani, hogy ne legyetek már ilyen gyermetegek. Egyszer mindenki az Isten ítélőszéke elé kerül. Egyszer mindenkiről kimondják az ítéletet, ülhet Mercedeszben vagy Trabantban, teljesen mindegy. Egyszer mindenki számára eljön a számadás ideje, és akkor Nektek is - akkor Nektek is el kell mondani, hogy mit miért tettetek, kit árultatok el, kit csaptatok be, és nem lehet azzal válaszolni, hogy „Na és?!”

Kedves Testvéreim, fontos, hogy igenis a jelenben, az aktuális problémákra válaszolva mi kinyissuk a Bibliát, és felolvassuk, ha kell Istennek a mindenhol ható Igéjét, például Mózes 3. könyve, 20. részének a 13. verséből: „Ha valaki férfival hál úgy, ahogyan asszonnyal szoktak hálni, mivel utálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak lakoljanak, vérük rajtuk.”

Nem ölésről beszélek. Nem akarom végrehajtani az ítéletet. Erre én nem vagyok hivatott. De nem a saját véleményemet mondom akkor, amikor elvárom, hogy ne zárják el Budapestet az én pénzemen azért, hogy az Isten törvénye ellen cselekvők gúnyt űzhessenek belőlem és belőletek. Sőt. Úgy gondolom, hogy figyelmeztetni kell ezeket az embereket. Segíteni kell rajtuk. Oda kell fordulni hozzájuk, mert azt hiszik, hogy szombat délután az Andrássy út az Isten számára láthatatlan terület.

De nem az. El kell mondani embertársainknak, el kell mondani azoknak, akik itt élnek körülöttünk, hogy mi nem akarunk bántani senkit, de egyértelmű törvényeink vannak. Egyértelmű kinyilatkoztatást kaptunk az Istentől arról, hogy mi a jó és mi a rossz. És mi eszerint szeretnénk élni. Mi nem vagyunk olyanok, mint az a nép, akihez ez a levél is íródott. Aki azért gyűjti a betűt meg a paragrafust, hogy legyen mit áthágnia.

A zsidókhoz írt levelet pont a választott nép szereti legkevésbé betartani. Nem én mondom, a statisztika. Nem akarok vádolni senkit, csak megemlítenék objektív tényeket. És, kedves Testvéreim, éppen ezért nekünk kell azoknak lenni, akik először fölemelik az ellen a szavukat, hogyha azt mondják, hogy az Isten Igéje az húzódjon be a templom fala mögé. De az Isten Igéje nem fog behúzódni. A testben megjelent Ige, a Krisztus pedig pláne nem.

Mert lehet, hogy mi elhallgatunk, de majd a templom harangja hirdetni fogja helyettünk is. Lehet, hogy kikapcsolják az áramot, de akkor a templom falai, és a betlehemi csillagok, és a keresztek a templom tetején majd emlékeztetni fognak rá. Lehet, hogy megpróbálják lerombolni a templomainkat, és talán sikerülni is fog nekik. De akkor a halmok a templom helyén, az oda újra meg újra összegyűlő Istent tisztelni, az Isten akaratában nem megnyugodni, örvendezni, feloldódni vágyó keresztyének ott fognak összegyűlni, és zsoltárt énekelni az Istennek, hogy nem hagy minket tévelyegni. Megmutatja a jót és a rosszat, és megadja az esélyt arra, hogy mi örömben és az Ő akarata szerint éljünk.

Kedves Testvéreim, az Ige, amit a zsidóknak mond ez a levél, fenyegető. Isten Igéje élesebb a kétélű kardnál. Isten Igéje veszélyes. Isten Igéje halált rejthet magában, pusztulást hozhat azokra, akik ellene szegülnek, és nekünk ezt tudomásul kell venni. De, kedves Testvéreim, pont a mi népünk, a mi magyar népünk tudja azt, hogy a karddal együtt élni, a kard közelében élni, az egy jó dolog. Hiszen a magyarság kardja ezer éven keresztül védte a keresztyénséget. A magyarság kivont kardja ezer éven keresztül segítette a Krisztus ügyét, meg Európáét, meg ki tudja, hányféle népét, s mi tudjuk, hogy nem kell félni a kardtól, hanem helyesen kell viszonyulni hozzá. Tisztelni kell azt a kezet, például, amely a kardot forgatja. Tisztelni kell azt az embert, aki jó használója neki. És tisztelni kell az Istent, aki a maga tökéletességében igenis képes és kész is arra, hogy ezzel a karddal védelmezzen vagy lesújtson.

Az Isten Igéje ítélni fog, figyelmezteti a zsidókat a Biblia. Az Igen Igéje ítélni fog, figyelmezteti az emberiséget a Biblia. Minket, s a körülöttünk élőket egyaránt. S, kedves Testvéreim, higgyétek el, az, hogy mi mennyire szeretjük felebarátunkat, az abban jelenik meg leginkább, hogy mennyire figyelmeztetjük őket a fejük felett lebegő kardra. Mert, kedves Testvéreim, egy kicsit olyanoknak kell lennünk, mint annak az embernek, aki tudja, hogy egy titkos kamrába vagy egy zárt ajtón benyitó ember, aki ki fogja nyitni az ajtót, annak mint a kalandfilmekben, majd egy kard le fog sújtani a fejére. De ha alázatosan lehúzza a fejét, akkor túlélheti.

Ugye, ha mi szeretjük azt az embert, aki utánunk megy be az ajtón, és mi tudtuk, hogy mit kell csinálni, akkor mit csinálunk? Figyelmeztetjük előre. Megmondjuk neki, hogy ember, hajolj meg az Isten akarata előtt. Ember, vigyázz, mert az a kard az le fog sújtani. Nem erőszakoskodnunk kell, nem kirugnunk a lábát, hogy csússzon és másszon - figyelmeztetni. Figyelmeztetni úgy, ahogy tették velünk az apostolok, ahogy teszi velünk a Krisztus, ahogy Isten Szent Lelke, s a Biblia alapján két évezred óta mondja mindannyiunknak következetesen, változatlanul ugyanazt szeretetből fakadóan, hogy vigyázzatok, mit tesztek, vigyázzatok, hogyan éltek, vigyázzatok, mely törvényeket fogadtok el, s miket utasítotok el. S ha már megtanultatok magatokra vigyázni, akkor vigyázzatok a világra, amelyben éltek.

Kedves Testvéreim, a zsidókhoz írt levél ezen két verse figyelmeztet. Minket és a körülöttünk élőket. S mi akkor vagyunk hűséges követői a Krisztusnak, ha ennek a figyelmeztetésnek, ennek a szent őrállásnak a feladatát a vállunkra vesszük, magunkra vesszük, mindegy mit mondanak érte, és emlékeztetjük az embereket arra az igazságra, melyet így fogalmaz meg a századik zsoltár: „Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten, az Ő népe vagyunk, és legelőjének nyája”. Tanulja meg a világ, ki a Pásztor, s ki a nyáj. S ha mindenki a helyére kerül, akkor biztonságban juthatunk el a mennyországba, Isten és a saját nyugalmunk helyére. Ámen.

Mennyei Édes Atyánk! Köszönjük a Te figyelmeztetésedet. Azt, hogy gondviselés a Te szavad, hogy Te nem fenyegetőzni akarsz, Te nem kényszeríteni akarsz minket, nem rabtartónk, hanem őrállónk vagy. Te azért veszel körül minket, néha korlátokkal, kerítésekkel, hogy megvédj a világ éjszakájának gonosz teremtményeitől. S néha azért teszel korlátokat körénk, hogy megvédj a saját kíváncsiságunktól, felelőtlenségünktől, hitetlenségünktől, ha kell. Urunk, engedd, hogy mi fel tudjunk nőni lélekben. Hogy legyünk képesek meglátni a korlátnak, s a kerítésnek is, amelyet Te állítottál, a jogosságát, sőt, áldott és kegyelmes voltát. S engedd, Urunk, hogy ha rések vannak valahol e korláton vagy kerítésen, a saját testünkkel, a saját hitünkkel, a saját erőnkkel foltozzuk be azt. Nem azért, hogy meggátoljuk a mi testvéreinket, embertársainkat, hanem hogy védjük őket, hogy őrállóid lehessünk. Mennyei Atyánk, áldj meg minket, és őrizz minket, erősíts, hogy hitben és lélekben egyek maradjunk, s hogy életünk minden napján tiszta szívvel és őszinte hittel imádkozzunk úgy, ahogy a Te Megváltó Fiad, a mi szeretett Urunk, a Krisztus tanított, ekképpen:

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is; a mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma,és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól; mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.

S az Istennek békessége, mely minden emberi értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveteket, és gondolataitokat az Úr Jézus Krisztusban Ámen.