Isten hozott a Sólyi Virtuális Református Egyházközség honlapján

Igehirdetés, Sóly, 2009.05.03.

Istenünk, mennyei Édes Atyánk az Úr Jézus Krisztus által! Köszönjük Néked, hogy gyermekeid lehetünk, s mint gyermekek, bepillantást nyerhetünk atyai akaratodba. Köszönjük Néked, hogy itt lehetünk e maroknyi közösségben, e gyülekezetben hallva és készülve a Te Igédre, amely által megérthetjük saját életünk elhívásunk jelentőségét, s mely által készek és képesek lehetünk arra, hogy önmagunk, s a világ életén is fordítsunk, ha kell. Ámen.

Így szól Istennek Igéje Márk evangéliumának 12. részéből, a 38-40. versekből:

Tanítás közben így szólt Jézus: "Őrizkedjetek az írástudóktól, akik szeretnek hosszú köntösben járni, és szeretik, ha köszöntik őket a tereken, szeretnek a főhelyeken ülni a zsinagógákban és az asztalfőn a lakomákon felemésztik az özvegyek házát, és színlelésből hosszan imádkoznak: ezekre vár a legsúlyosabb ítélet." (Mk 12,38-40)

Kedves Testvéreim! Sokszor kérdezik tőlem azt, hogy van-e olyan üzenete a Bibliának, ami a közélet szereplői számára, ami nem a vallásról szól, ami nem elsősorban a hitéletünkről szól, hanem a mindennapi életben az ügyeink folytatásáról, a gondolkodásmódunkról, a közélet gyakorlásáról ad nekünk útmutatást, próbálja megmutatni a helyes irányt. A válasz, hogy ezer. Hiszen Jézus üzenetei sosem azt mondják, hogy viselkedj így vagy úgy a templomban. Nem csak arról beszélnek, hogy hogyan kell imádkozni az Istenhez, hanem mindig megpróbálnak eligazítani minket abban a világban, amelyben élünk, az egyszeri kapcsolatainkat próbálja szabályozni, amely emberi kapcsolatok közé oda tartozik a gyülekezeti kapcsolattartás, odatartozhat egy lelkész és gyülekezeti tag, vagy két gyülekezeti tag viszonya, de amelybe igenis beletartoznak azok az egyszerű hétköznapi események, hogy jön szembe egy ember az úton, akit nem ismerek, és talán le kell hajolnom érte, vagy ő fog lehajolni értem, ha elesem, mint ahogy a samáriai példázata mondja. És bizony-bizony Jézus többször is találkozik írástudókkal, törvénytudókkal.

A mai ember számára azonban kissé nehezen kibogozhatók, és talán pontosan azért, mert az „írástudó” ma egy nehezen értelmezhető kifejezés, kicsit zavaros az a kép. És az emberek fejében könnyen összezavarható, hogy mit is jelent ez a példázat.

Éppen ezért ahhoz, hogy megértsük, kik voltak azok az írástudók, ehhez vissza kell nézni, hogy mi volt a szerepük abban a világban, amelyben éltek. Tudni kell, hogy Jézus idejében nem volt általános, hogy mindenki tudjon írni. Kevesek kiváltsága volt, hogy tudjanak írni és olvasni, eredetiben olvashassák a Szentírást, Mózes törvényeit, vagy éppen az egyszerű polgári törvénykönyvet. Éppen ezért az írástudók szerepe kiváltságos volt. Ők voltak a vezetők. Mondjuk úgy, hogy azzal, hogy egy apa eldöntötte, hogy a gyermekét taníttatja, ha volt hozzá pénze, megvoltak a feltételei ennek, akkor szinte biztos, hogy vezető beosztású embert csinált belőle. Kora társadalmában persze nem közgazdásznak hívták, jogásznak hívták, hanem kereskedőnek hívták, vagy törvénytudónak hívták, vagy éppen papnak hívták. Nagyon sokszor ezek a hivatások még keveredtek is.

Hiszen ha volt egy ember a faluban, aki tudott írni-olvasni, volt valaki, aki tudta Mózes törvényeit, és az arra épült törvényrendszernek a tekercseit olvasni, óhatatlanul ő lett a vezető abban a közösségben. Miért? Hát mert ő értette meg, hogy mit is akar a király, ő volt az, aki olvasott, aki mindent el tudott érni, ami írva található volt a környezetben, és éppen ezért ez az ember egy kicsit többre volt képes, mint a többiek, a saját társadalma meg is becsülte. Megbecsülte, hiszen azért cserébe, hogy neki felolvasta a szent szövegeket, azért cserébe, hogy neki megmagyarázta a törvény betűjét, eltartották, fizettek neki.

Igen ám, de óhatatlanul idővel, még 2000 évvel ezelőtt is a kiváltságos helyzet, a monopolhelyzet, ahogy a kapitalizmus mondja, az megszülte azt, hogy ezek az emberek olyan árat kérhettek, amilyet akartak, hiszen ha ők nem olvastak el valamit, akkor rajtuk kívül senki nem volt képes, ha ők nem alkalmazták és nem tanították a törvényeket, akkor rajtuk kívül senki nem volt képes erre.

Ezek az emberek persze nem elég, hogy gazdagok akartak lenni, hanem mindjárt a vezető pozíciójukat is meg akarták erősíteni. Mit mond róluk Jézus? Szeretik ha köszöntik őket a tereken. Tehát mit csináltak? Elmentek az egyszerű nép közé, mondjuk úgy, elvegyültek, és látványosan odafordultak egyesekhez-másokhoz, látványosan beszédbe elegyedtek. Biztos ha lettek volna abban az időben fotósok, akkor le is fotóztatták volna magukat, amint éppen a szegényeknek adnak alamizsnát, ahogy megsimogatnak egy gyermekfejet, sok ilyen plakátot látunk majd mostanában, hogyha körülnézünk a tereken, sok ilyen képet láthatunk majd a televízióban, és láttunk eddig is.

Mert tulajdonképpen – mondjuk azt -, hogy koruknak a politikusai, koruknak a közéleti szereplői voltak ezek az emberek. Őnekik volt lehetőségük arra, hogy irányítsanak nagyobb közösségeket, és meg is tették. Az eszközökben sem válogattak túlságosan. Hagyták, hogy köszöntsék őket a tereken. Ha elmentek a templomba, akkor főhelyre ültek. Mindenki lássa, hogy ők bizony-bizony ott vannak a zsinagógában, bizony-bizony ők adták a legnagyobb adományt, bizony-bizony ők voltak azok, akik legtöbbet tettek, és ezért nekik jár a megbecsülés, nekik jár a tisztelet, őket el kell fogadni, nekik engedelmeskedni kell.

A lakomákon odaültek az asztalfőre, hisz mindenki örült, hogyha egy ilyen nagytudású ember elment hozzá. Oda is ültették, hogy üljön oda. Hiszen rászorult minden ember az ő tudásukra, rászorult az a környezet, legyen az egy kicsiny falu, vagy lettlégyen az egy jeruzsálemi közösség, rászorult arra, hogy egy írástudó, egy a törvényt ismerni, magyarázni, olvasni tudó ember ott legyen, és adott esetben segítse az ő munkáját. Mert hiszen akkor is kellet már írásban intézni dolgokat, akkor is kellett az, hogy valaki ki tudjon számolni dolgokat.

Ugyanakkor, milyen érdekes, mit mond róluk Jézus? Felemésztik az özvegyek házát. Miről is szól ez a dolog? Kedves Testvéreim, az özvegyek abban a korban nem kaptak özvegyi nyugdíjat. Semmilyen juttatást nem kaptak. Ha nem volt gyerekük, akkor lehetett házuk. Ugyanis ha volt gyerekük, akkor szétosztották a gyerekek között a vagyont, az özvegyeket a gyerekek, vagy valamelyik gyermek vetésforgószerűen tartották el. Két hónapot ennél a gyermekénél volt, aztán ment a másikhoz, vagy évekig amelyik gyereke jobban szerette, az befogadta, és egyesek szerint kegyelemkenyéren, mások szerint a gyermeki szeretet, a gyermeki háládatosságból eltartva, mint egy nagymama, aki segíti tovább a család életét, élhetett.

Igen ám, de ha egyedül maradt, akkor előbb vagy utóbb jöttek a pereskedések. Hiszen mindig volt egy olyan családtag, mindig volt egy olyan rokon, aki szerette volna, ha azt a vagyont, azt az ingatlant inkább ő kapja meg, mert mit csináljon vele az a magányos asszony, akinek nincs gyereke, tehát aki után senki nem fog örökölni, tehát majd az államra száll, majd ide megy, majd oda megy. Már abban az időben is a kiszolgáltatottak, akik – mondjuk így, az özvegyasszony a mai kisnyugdíjast képviseli a Bibliában –, azok újabb és újabb problémákkal kellett, hogy szembesüljenek. Ha volt vagyonuk, nekik is kellett adót fizetniük. Na de hát nem volt bevételük. Hiszen az asszonyok nem dolgoztak abban az időben, hiszen őket a férjük tartotta el, hiszen őket a gyermekeik tartották el. Ha meghalt a férj, ha nem volt gyerek, akkor mondjuk így, hogy éhenhalt az asszony. Előbb vagy utóbb el kellett adnia mindenét, előbb vagy utóbb az utcára került.

Ezeknek az ügyeit ezek az írástudók intézték. És igen, először a családi ezüst ment el, aztán elmentek a terítők, s végül ment a ház. S mi lett az özveggyel? Kikerült az utcára, ha a fájdalomba, ha abba a tudatba, hogy minden, amiért élt, amit szeretett, minden elveszett, nem halt bele időközben.

Milyen érdekes, ezek az emberek, akik egyrészt élősködtek, színlelésből hosszan imádkoztak. Elvárták, hogy őket tekintsék a legkegyesebb, a legaranyosabb, a legjobb személynek. És most, kedves Testvéreim, mondhatnánk, hogy nézzünk körül, mi változott? Nézzünk körül, vajon az írástudók, a törvénytudók, a paragrafus ismerői azok ma mennyit változtak? Az ügyvédnek ma is fizetni kell, a közgazdász ma is benyújtja a számlát, és eligazodunk? Dehogyis.

Kedves Testvéreim, merem állítani Nektek, hogy bár magyar nyelven tanultam mindez idáig, és merem állítani, hogy tudom is használni, ismerem ezt a nyelvet, minden csínját-binját, de azért ha elém tesznek egy törvénykönyvet, a mai írástudóknak a könyveit, közgazdasági szakkönyvet, a mai írástudóknak a könyveit, hogy magyarázzam, hogy értsem meg, egy hangot nem fogok érteni belőle. Épp ezért várnám el azt, hogy azok az írástudók, azok a vezetők, akik itt vannak és rajtunk uralkodnak, akik a mai özvegyek vérén gazdagodnak meg, azok jó tanácsokat adjanak.

Először is, tudjam, hogy kik ők. Hogy mi az, amit színleg csinálnak, és mi az, amit szívből tesznek. Ki az, aki őszintén imádkozik, és ki az, aki csak azért teszi mindezt, hogy beférközzék a hívő ember bizalmába, hogy megismerkedjen a hívő embernek a szokásaival, hogy barátnak higgyük, hogy testvérnek gondoljuk, hogy utána onnét szúrjon hátba.

Kedves Testvéreim, milyen érdekes, ha az írástudókról beszélünk, akkor kiderül, hogy mindannyiunknak volt már tapasztalata velük. Mindannyian tudunk mondani olyan vezetőt, legyen az egy falu első embere, vagy egy ország első embere, mindannyian tudunk mondani olyan jogászt, legyen az a közvetlen közelünkben, vagy beszéljen róla csak a tévé, mindannyian látunk olyan közgazdászt, adószedőt, vagy éppen adótanácsadót, legyen az megint csak a szomszédunkban lakó, vagy éppen egy miniszterelnök, teljesen mindegy, aki szépen mosolyog, elvárja azt, hogy mindenki őt tekintse a kegyes embernek, de közben lehet látni, hogy nem érdekli semmi más, csak hogy mi van a zsebünkben, és hogy onnét még mit lehet kivenni.

Kedves Testvéreim, nem véletlenül mondja Jézus: őrizkedjetek az írástudóktól. Őrizkedjetek azoktól az emberektől, akikről nem tudnak többet, csak az, hogy írástudó. Az idegentől, aki bölcsnek mondja magát. A semmiből érkezőtől, attól, aki kegyesnek mutatja előttünk magát, aki jó színben próbál feltűnni, aki főhelyekre ül a lakomán, mert valószínűleg ez a messziről jött idegen, valószínűleg ez a semmiből előtűnő szépen mosolygó személy csak az özvegyek házát kívánja fölemészteni, csak a gyülekezet egységét próbálja szétrombolni a maga hasznáért, a maga előremeneteléért.

Kedves Testvéreim, Jézus látta ezeket az embereket. Látta a szívüket és látta a lelküket. És látja a mai írástudókét is. És újra meg újra óva int minket, hogy az a tudás, amink nekünk van, az lehet, hogy az életnek bizonyos pillanatában minket tett olyan kivételezett, olyan különösen értékes, különösen fontos emberekké, mint amilyen fontos volt az ókorban az írástudó, hogy legyen a faluban, mint amilyen fontos ma egy jogász, egy közgazdász, egy polgármester, egy miniszterelnök, vagy ki tudja, hányféle tisztséget említhetnék. De mi ne váljunk ilyenné. És nagyon válogassuk meg, hogy ezek közül kit engedünk magunk közé.

Óvakodjatok, őrizkedjetek tőlük, mert beülnének közétek. Mert mosolyognának addig, amíg a céljaik, a nagyravágyásuk és kapzsiságuk ki nem elégül. De amit Jézus nem mondott el, nekünk tudnunk kell. Az írástudók kasztja érinthetetlen kaszt volt. Olyanok voltak ők, akiknek pontosan a kisemberen szerzett jövedelme, kisemberek tudatlanságából szerzett vagyona megengedte azt, hogy idővel katonákat tartsanak, idővel kordonokat építsenek maguk köré, és a végén ne törődjenek azzal, hogy szereti vagy nem szereti őket a nép.

Jézus kora Izráelben a forradalmak kora volt. Tele volt prófétákkal, messiásokkal, tele volt forradalmárokkal, és – el kell mondani – a legtöbbjük nem elsősorban a rómaiak ellen lázadt. A saját fajtájukat, a saját írástudóikat szerették volna eltenni láb alól. A saját népnyúzóiktól szerettek volna megszabadulni.

Jézus azonban nem azt mondja, hogy bántsátok őket. Jézus megtiltja a saját követőinek, hogy ártsanak ezeknek. Azt kéri, hogy imádkozzatok érettük. Miért? Mert ezekre vár a legsúlyosabb ítélet. Ők azok, akik tudják, hogy mit akar az Isten. Ők azok, akik ismerik Mózes törvényét. Ők azok, akik látják, hogy hova vezet az út, amelyen vezetik a reájuk bízottakat. Akik Istentől tisztságet, Istentől lehetőséget kaptak, s visszaéltek vele. Jézus nem azt mondja, hogy bántsátok őket, csak hogy őrizkedjetek tőlük. Jézus nem azt mondja, hogy töröljétek el a múlttal együtt végképp őket. Hanem mit mond? Ti mások legyetek. Ti vonuljatok külön tőlük, próbáljatok jobban élni, és próbáljatok engedelmeskedni.

Kedves Testvéreim, érdekes történet a Bibliában, amikor Nikodémus, az írástudó, megy el Jézushoz. Érdekes szembesülni azzal, hogy azokból, akikről Jézus beszél, akikről általánossággal rossz vélemény alakul ki Jézus idejében, az Ő halála után, s az elkövetkezendő években-évszázadokban hányan álltak az Isten oldalára. Mert mindig nyitott a lehetőség. Az engedelmesség a Krisztusnak, a közösségért való munka, arra, hogy ne első akarjon lenni valaki, hanem mindenkit felemelni próbáljon. És mindig nehéz az egyszerű embernek, a csupán Krisztushoz kötődni akarónak eldönteni, hogy melyik az igaz, és melyik a színlelés.

Jézus egységesít: őrizkedjetek tőlük. Mindtől. És én majd választok közülük. Jézus azt mondja, hogy szeressük felebarátainkat. Mi legyünk jobbak. És talán az egyszerű ember példája hatással lesz arra, hogy kikből lesznek az írástudók, és ha megfelelően neveljük a világot, amelyben élünk, ha szeretettel fordulunk embertársainkhoz, akik körülvesznek, megértik a vezetők is, hogy csak szeretve, az Isten nevével lehet előrevinni a gyülekezetet, egy országot, és az egész világ minden népét. A Krisztus nevében. Ámen.

Gyertek, imádkozzunk!

Istenünk, mennyei Édes Atyánk! Köszönjük Néked, hogy a Te szent Fiad tanít, szól hozzánk és figyelmeztet: ne bízzunk túlságosan azokban, akiket nem ismerünk, akik távolról jönnek, akiknek hangzatos a címe, akik nagy tudásúnak látszanak, vagy tán tényleg azok, de csupán a kapzsiság, a nagyravágyás motiválja őket. Épp ezért, Urunk, engedd, hogy tudjuk elfogadni a Te Igédet, s ne mi akarjunk válogatni ebből, hanem átadjuk a vezetést egész életünkben Tenéked. Urunk, válassz Te, s mutass utat, hogy életünk melyik pillanatában mit kell cselekednünk. Urunk, engedd, hogy mi lássuk ezt, elfogadjuk ezt, s követni tudjuk a Te szent Fiadnak példáját. S ha mi magunk válnánk írástudóvá, ha mi magunk kerülnénk olyan helyzetbe, hogy előremehetünk, előretörhetünk aztán tudásunk, kiváltságos helyzetünk által, Te légy az, aki megállítasz, hogy ne vegyük el, ami nem a mi jussunk, hogy ne akarjunk olyat, amit nem Te rendeltél el nekünk, hanem tudjunk alázattal és hittel élni. Urunk, ma, amikor az egész világon az édesanyákról emlékeznek meg, engedd, hogy ez az önzetlen, ez az anyai szeretet töltsön el minket, amely nem az írástudó célzott szeretete, hanem a szülőanya önfeláldozó, mindent odaadó, viszonzást nem akaró, mindent elsöprő érzelme legyen az emberi szívekben. Mindenség Istene, áldj meg minket és taníts minket. Óvd betegjeinket, adj nekik gyógyulást, adj békességet a háborúságot szenvedőnek, s taníts imádkozni úgy, ahogy a Te szeretett Fiad, a mi megváltó Krisztusunk tanított, ekképpen:

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is; a mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma,és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól; mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.

S az Istennek békessége, mely minden emberi értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveteket, és gondolataitokat az Úr Jézus Krisztusban Ámen.