Isten hozott a Sólyi Virtuális Református Egyházközség honlapján

Igehirdetés, Bikádi László, Sóly, 2009-12-13

Istenünk, Mennyei Édes Atyánk! Köszönjük néked, hogy így, Advent harmadik vasárnapján is szent színed előtt lehetünk. Ott volt bennünk a vágy, hogy találkozzunk veled. S adott az emlékezés, mert emlékeznünk kell az előttünk járókra, az eltávozottakra. Urunk, és Istenünk! Engedd, hogy mi Rád tudjunk figyelni, s találjunk nálad békességet, vigaszt, tudást és örömöt a Te Szent Fiadnak, a mi Urunk Krisztusnak nevében. Ámen!

Így szól hozzánk Istennek igéje, Pál Rómaiakhoz írott leveléből, a Rómaiakhoz írott levél 11. részéből, az első 10 versből.

„Azt kérdem tehát: elvetette Isten az ő népét? Szó sincs róla! Hiszen én is izráelita vagyok, Ábrahám utódai közül, Benjámin törzséből. Az Isten nem vetette el az ő népét, amelyet eleve kiválasztott. Vagy nem tudjátok, mit mond az Írás Illésről, amikor az Isten előtt vádat emel Izráel ellen: "Uram, prófétáidat megölték, oltáraidat lerombolták, én maradtam meg egyedül, de nekem is az életemre törnek." Viszont mit mond neki az isteni kijelentés? "Meghagytam magamnak hétezer férfit, akik nem hajtottak térdet a Baalnak." Így tehát most is van maradék a kegyelmi kiválasztás szerint; ha pedig kegyelemből van, akkor már nem cselekedetekért, mivel a kegyelem akkor már nem volna kegyelem. Mi tehát a helyzet? Amire Izráel törekedett, azt nem érte el. A kiválasztottak azonban elérték, a többiek pedig megkeményíttettek, ahogyan meg van írva: "Adott nekik az Isten bódult lelket, olyan szemet, amellyel nem láthatnak, és olyan fület, amellyel nem hallhatnak mindmáig." Dávid is ezt mondja: "Asztaluk legyen számukra csapdává és hálóvá, megbotlássá és megtorlássá. Homályosodjék el szemük, hogy ne lássanak, és hátukat görnyeszd meg egészen."

Kedves Testvéreim! Advent harmadik vasárnapján olyan furcsa ezeket, a kemény szavakat hallgatni. Az ember ilyenkor főként azért jön templomba, hogy maga felkészüljön a karácsony ünnepére, vagy, ahogy Antoine de Saint-Exupéri, a Kisherceg című munkájában írja, ünneplőbe öltöztesse a lelkét.

Istennek igéje azonban nem túl ünnepélyes dolgokat mond. Amikor Pál, a zsidókról beszél, mit is mond róluk? Isten nem elvetette őket, hanem kiválasztott közülük néhányat. Ez a néhány meg fog maradni: aki képes arra, hogy higgyen, aki képes arra, hogy áldozatot hozzon, aki képes arra, hogy Istenre figyeljen és ne a körülötte lévő világra. Ezek megmaradnak. Ők nem első sorban faji kiválasztás alapján, hanem a hitük alapján, nem a cselekedeteik alapján, hanem az általuk megvallott, megismert tudás, Istenhez való kapcsolatuk alapján, másféle módon, egy új életet nyernek.

Pál azt mondja, hogy a választott nép sorsa az, hogy kevesen maradjanak meg, csak a kiválasztottak.

Kérdezitek tőlem, hogy miért akarok én most itt, ezen a vasárnapon a zsidókról beszélni? Nem akarok! Arról szeretnék beszélni, hogy úgy érzem, hogy itt, a mi kis hazánkban, itt Európában, az emberiség egy kicsit hasonló szerepre jutott, mint valamikor, Jézus halála után, az egyház korai századaiban a zsidóság. Ha körbe nézünk, a körülöttünk lévő világban, az országban, mely két generációval ezelőtt még száz százalékban volt keresztyén emberekből, ahol még ötven évre ezelőttre is mindenki úgy emlékszik vissza, hogy tele voltak a templomok. Most mit látunk? Néhányan lézengünk azért benne. Néhány ember azért megmaradt, akik őrzik a hitet, akik megvallják, és hitvallásképpen újra, meg újra kifejezik azt, hogy milyen módon ragaszkodnak Istenükhöz. Mely lehet az, hogy hívogatnak másokat a templomba, de lehet az, hogy csak csendes konoksággal vasárnapról vasárnapra itt vannak, nem érdekli őket, mit mondanak a szomszédok, mit mondanak a barátok, mit mondanak az idegenek. Teszik, amit a hitük, amit a hitvallásuk, a szívük diktál.

Kedves Testvéreim! Mi is nagyon gyakran úgy gondolunk magunkra, hogy egy keresztyén Európa gyermekeiként milyen jó lenne, ha ma is keresztyén világban élhetnénk. De hát nem megy. De hát tudomásul kell vennünk, hogy úgy látszik, elért minket a zsidóság sorsa. Elért minket az, hogy már mi sem vagyunk kiválasztottak arra a feladatra, hogy Istennek igaz igéjét, Istennek hitét, egész nemzetünk, egész országunk egyaránt hirdesse. Gondoljunk csak bele, nemzeti imádságunk a Himnusz tulajdonképpen alig két évszázados, nincs is annyi. És akkor mindenki, az ünnepségeken, a gondolataiban, a reggeli imádságában, ha nem is szó szerint, de Isten áldását kérte a saját, a családja, s az országának az életére. Úgy éltünk, és úgy viselkedtünk, hogy minden pillanatban gondoltunk arra a Teremtő Istenre, aki megadta nékünk az élet ajándékát, aki megadta nékünk a jelen napot. Akinek kezéből átvettük a múltat, és akitől hisszük, és hitték őseink is, hogy a jövőjüket kapják. Úgy éltek, hogy arra gondoltak, hogy minden egyes napjukat, minden egyes pillanatát az életüknek az Isten jelenlétében töltik.

A XXI. század embere többnyire próbál nem gondolni erre. A jelen világban azt látjuk, hogy a többség sem az evidenciákat, sem a hitet nem építi bele az életébe, hanem különböző virtuális valóságokba menekülünk. Van, aki olvas, van, aki tévét néz, vagy moziba jár, van, aki az interneten próbál valós életet élni, ahelyett, hogy az itt és mostban, a jelenben bekopogna embertársához, meghívná egy pohár borra, vagy éppen egy teára. Azt mondaná neki, beszélj, mond el, mi van veled, miben hiszel, mik a kérdéseid.

Kedves Testvéreim! Vagyunk néhány százan, vagyunk néhány ezren, akik látjuk, csináljuk, tesszük ezt, s nagyon gyakran elkeseredve gondolunk arra, hol van a többség. Nagyon gyakran az ember megkísértődik az által, vajon nem azt kellene csinálni nekünk is, elmenekülni a realitás elől a virtuális valóságba. És ha nem tetszik az a világ, amiben élünk, akkor építeni az álmainkból egy olyat, ami majd tetszik. Ha nem tetszik, hogy el kell fogadnunk a jelent és a jövőt, ha nem tetszik az a tény, hogy bizony-bizony, az életünk nagyobb százalékát, a létezésünknek esélyét nagyobb százalékban az határozza meg, amit egyesek véletlennek, mások, mi Isteni gondviselésnek nevezünk, akkor mindenféle csalóka ideológiákat gyártunk magunknak önmegvalósító emberről, meg arról, hogy mind tudjuk, mit hogyan kell csinálni. Nem vesszük észre, hogy majd száz évvel ezelőtt elődeink talán szegényebben, de őszintébben éltek. Talán, az ő nélkülözésüknek több köze volt az életnek, mint annak a viszonylagos jó módnak, mint amiben mi vegetálunk.

Isten vajon elvetett minket? Elvetette ezt az országot? Elvetette ezt a népet? Elvetette Európát? Feltehetjük a kérdést. És teljesen logikus, ha feltesszük karácsony előtt, Advent negyedik vasárnapján. Hát mi van velünk, hát mi lesz velünk? Hiszen az ünnepünkre rá fogja nyomni bélyegét mind az, mind az a sok hatás, mind az a sokkhatás, ami ér bennünket, míg eljutunk 24-én szentestéig. Nekünk, ahhoz, hogy őszintén ünnepelni tudjunk, hogy valóban tiszta legyen a szívünk, ezt is végig kell gondolnunk. A válasz tulajdonképpen egyszerre bíztató és egyszerre kiábrándító. Isten nem vetette el Európát, Isten nem vetette el a magyarságot, Isten nem vetette el a keresztyénséget, csak leredukálta a számukat a valóban hűségesekre. Azokra, akik valóban hitből cselekszenek, akik számára az élet valóban az Isten előtti jelenlét folyamatos színtere. Azt mondta – nem az a lényeg, hányan vagytok, nem az a lényeg, mennyire nagy és erős nép vagytok, hanem a hűség, a kitartás, az odaszánás az, ami igazán naggyá és erőssé teheti az Isten népét, álljon az három, harminchárom, háromszázharminchárom, vagy éppen három milliárd emberből a földön.

Kedves Testvéreim! Amikor mi készülünk a karácsonyra, ez kell, hogy megjelenjen a fejünkben is, ez kell, hogy megjelenjen a szívünkben is, hogy nem az a lényeg, hogy éppen itt a templomban is hárman vagyunk, vagy tizenhárman, vagy harminchárman. Nem az a lényeg, hogy más templomokban hárman, vagy háromezren fogják dicsőíteni az Istent, hanem az, hogy az a három, harminchárom, háromezer emberrel ott lesz az Isten. Jelen lesz. Mi találkozhatunk a mindenség teremtő, megtartó Urával, ha hűségesek maradunk hozzá.

Gondoljatok, csak bele, amikor nekünk az a személy fontos, akinek az eljövetelét várjuk, amikor az a személy fontos, akinek a születésnapját ünnepelni fogjuk, vajon nézzük még azt, hogy hányan ünnepelnek velünk? Gondolkodunk-e azon, hogy hányan néznek minket?

Kedves Testvéreim! Én úgy gondolom, hogy amikor az ember a környezetére figyel, s nem arra, akivel találkozni kíván, akkor nem őszinték a gondolatai. Ma, amikor haza érek, és megcsókolom a feleségemet, körülnézek, hogy vajon néznek-e az utcán, akkor nem az az öröm töltötte el a szívemet, hogy látom a páromat, hanem az a gondolat, hogy vajon szabad-e nekem ilyet csinálni. Akkor nem a kettőnk kapcsolata a fontos, hanem a külvilág véleménye. Éppen ezért, Kedves Testvéreim, karácsonyra készülve, mindenféle esélyeket latolgatva, azon gondolkodva, vajon többen leszünk, vagy kevesebben, vajon nem kellene-e több embernek ülnie vasárnapról vasárnapra a templom padokon, azt kell hogy mondjam, hogy nem! Ez nem a mi feladatunk. A mi feladatunk az, hogy hűségesek maradjunk. A mi feladatunk az, hogy megőrizzük mindazt, amit elődeink reánk hagytak, és tovább adjuk. Lehet, hogy utánunk még kevesebben jönnek. Lehet, hogy majd utánunk fognak megfordulni a számok. Lehet, hogy úgy érezzük, hogy kitaszítottak, és nyomorultak vagyunk, de lehet, hogy még a mi időnkben esély lesz arra, hogy Isten szent színe előtt százak és ezrek mondják el az apostoli hitvallást, vagy adjanak hálát a Krisztus jelenlétéért itt a templomban, vagy a templom körül.

Kedves Testvéreim! Az Istenre nézzünk! Ne azt mérlegeljük, hogy vajon, az idei karácsonyon a világ előrébb, vagy hátrább ment. Ne azt keressük, hogy vajon, mint lehet szörnyülködni azon, hogy mit csinál a másik ember, hanem tudjunk hűségesek maradni az elhívóhoz. Gondoljunk csak bele.

És most talán a legjobb apropó az emlékezés. Vajon Varga Lászlóné testvérünknek a hozzátartozói, akik itt vannak most, vajon érdekli őket, hogy hányan vannak még itt? Vajon fontos ez? Dehogy! Az emlékezőnek fontos az emlékezés. A vigasztalásra várónak fontos, hogy szólaljanak meg Isten vigasztaló szavai. A tíz év távlatából visszatekintőnek és mindannyiunknak az az igazán fontos, hogy el tudjuk mondani – Urunk, köszönjük, hogy ma is velünk vagy! Hogy eljöhetünk hozzád, hogy rád bízhatjuk az életünket, hogy vigasztalást és örömet találhatunk Nálad, s hogy minden nehézség között, melyek ott vannak az eltávozottak, vagy talán a mi múltunkban is, azért újra, meg újra megtapasztalhatjuk, hogy a te kegyelmes és elhordozó szereteted is velünk van.

Kedves Testvéreim! Ez a gondolat, az Istenre figyelés, az összetartozás gondolata kísérjen minket tovább, Advent negyedik vasárnapjáig, hogy ne azzal törődjünk kik vesznek körül minket, hanem arra figyeljünk majd, nekünk legyen megszentelt karácsonyunk. S addig is tudjuk ünneplőbe öltöztetni lelkünket. Ámen!

Gyertek, imádkozzunk! Istenünk, Mennyei Édes Atyánk, az Úr Jézus Krisztus által! Köszönjük, hogy kegyelmes és könyörülő úr vagy. Köszönjük, hogy végig vezetsz minket az életnek útjain, s hogy készülhetünk lélekben a te Szent Fiad születésnapjára, arra az alkalomra, mely a világ történelmét, s az emberiség gondolkodását egyaránt képes volt megváltoztatni. Engedd, hogy mi hűségesek maradjunk hozzád, és engedd, hogy ki tudjunk teljesedni az irántad érzett szeretetben, s a világ iránt érzett felelősségben. Engedd Urunk, hogy miközben készülünk, eltöltse szívünket a vigasztaló, világossághozó gondolat, akik már nem lesznek közöttünk e karácsonyon, azok ott vannak Tenálad, az örök dicsőségben és szeretetben. Áldj meg minket és add, hogy hitünkről bizonyságot téve méltók lehessünk a kiválasztásra, melyre elhívtál, s melyre Tőled kapjuk az erőt. Áld meg népünket és erősítsd minket a te Szent Fiadnak nevében, aki így tanított minket imádkozni.

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,

Szenteltessék meg a Te neved,

Jöjjön el a Te országod,

Legyen meg a Te akaratod,

Amint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma,

És bocsásd meg a mi vétkeinket,

Miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.

És ne vígy minket kísértésbe,

De szabadíts meg a gonosztól.

Mert Tiéd az ország, a hatalom, és a dicsőség, mindörökké.

Ámen!

Az Istennek békessége, mely minden emberi értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat az Úr Jézus Krisztusban. Ámen!