Nagy Zsuzsanna: A Nagykunság kapuja Bevezetés  Mondahősök, szemfényvesztők, bűbájosok és más fura szerzetek által sűrűn lakott tájak metszéspontjában áll az a közel kétszáz esztendős kőhíd a Karcagot Nádudvarral összekötő, nyáron poros és hepehupás, ősztől sáros és dágványos földút mentén, amely ikertestvére lehetne vagy még inkább szülőatyja annak a bizonyos „kilenc lyukra állított” hortobágyi hídnak. Hortobágy, Kunság, Sárrét, varázslatos tájak, ahol a sokszor oly keserves megélhetést mondákba menekített huncutsággal, derűvel és kitartással szépített meg az emberi képzelet. Ilyen monda kapcsolódik a ma már szárazon álló hídhoz is.
"A Nagykunság Kapuja"
Az én kisgyermekkorom egyik kedves meséje volt Zádor és Ágota története. Nagymamám szívesen mesélt nekem (és régebben édesanyámnak is) e legendás szerelmes párról.
Ágota nemes lány volt, Zádor pedig vitéz úr, aki nagymama meséje szerint Karcagon lakott. Egy bálon egymásba szerettek. Ágota a Zádor - éren túl lakott az Ágotai csárdánál, a ma is Ágotának nevezett területen. A sebes folyó elég gyakran kiöntött, ilyenkor bizony Zádor vitéz nem tudta meglátogatni kedvesét, mert beleragadt a sárba. De mert nagyon szerette őt, fahidat építtetett a vízen át, hogy semmi se akadályozza meg, ha látni kívánja szerelmét. Miután feleségül vette, Zádort behívták katonának, elment a háborúba. Azalatt Kara János elszerette Ágotát. Amikor Zádor ezt megtudta, hazajött és megleste, hogy mikor megy Kara Ágotához. Rajtuk ütött, Kara elmenekült. Zádor addig üldözte, amíg lova le nem dobta hátáról és a nádasba nem fulladt. Azt a részt ma is Karajánosnak hívják.
Zádor és Ágota történetének sok változata van. Zádor hol karcagi, hol túrkevei, de van, amelyikben törökszentmiklósi vitéz volt. De van olyan változat is, amely szerint a Zádor - ér hajdani Zádor kunvezérről kapta a nevét, aki Ohat Mártonné Ágota nevű lányát kívánta nőül venni.
Bengercseg nevű fegyvernökét küldte Ágotához, de az hűtlen lett urához. A rege szerint, ahol eltemették, ma is Bengercsegnek hívják.
Más történet szerint a hidat Ágota építtette, mert ott volt a földje. Róla halmot is neveztek el, útszéli csárda is viselte a nevét és híd is van róla elnevezve. A halom ma is létezik, a híd is áll. A város határában folyó Hortobágy-Berettyót szeli át, ma is használják és Szent-Ágota híd a neve.
Az Ágotai csárdában a néphit szerint Zádor – vitéz kedvese, Ágota lakott. A Nádudvarra vezető út mentén volt, éppen a határnál. Zádor lovag ide járt hozzá, míg fegyveres népe távolabb a Zádor - halom körül tanyázott. A népi emlékezet a csárda kapcsán még azt is számon tartja, hogy a Morgó-csárdát alagút kötötte össze az Ágota-csárdával, ezen át menekültek a betyárok a pandúrok elől. A csárda asztalába még Rózsa Sándor is bevéste a nevét. A csárda mestergerendája mentén húzódott a két megye határa, így alkalmas volt a menekülő betyárnak a pihenésre.
A hagyomány másik változata szerint az Ágota-halmon Szent-Ágota tiszteletére emeltek kápolnát a középkorban, amit a reformáció idején lebontottak és tégláiból építették az l950-es évekig működő csárdát. Ez a változat talán indokolhatja a híd nevét, bár erre utaló igazolást sehol sem találtam. Zádor és Ágota szerelmi történetének több feldolgozása is született.
- Szendrey Imre verses elbeszélése 1887-ben jelent meg Karcagon.
- Mátyás Kovács Gyula Kiskunhalason 1928-ban Zádor címen színművet jelentetett meg.
- A karcagi Szőgyés György 1968-ban készült történelmi drámája kéziratban maradt.
A leghíresebb azonban az 1927-ben megjelent Uy Péter Zádor és Ágota kunhistóriája volt Szent László idejéből.
Uy Péter egykori karcagi nótárius epikus éneke eredet magyarázó mű, amely a nagykunsági helynevek (Zádor - ér, Ágota halom, Karajános, Asszonyszállás) eredetét valamely elképzelt történethez köti. Karajános mocsara a XIX. század első felének rettegett útszakasza volt Karcag és Kisújszállás között. Ha esett az eső hat ökör sem tudta átvontatni a szekeret. Uy Péter szerint a menekülő és mocsárba vesző Kara Jánosról nevezték el.
„Kara János ott maradott,
A mocsárnak nevet adott.” Talán a nótárius munkája áll annak hátterében, hogy a történet napjainkban is benne él a köztudatban. Sokan olvasták, könyv nélkül is idézték, szívesen hallgatták idősebb emberektől Zádor és Ágota történetét, amely aztán szájhagyomány útján terjedt. Pontosan nem lehet tudni, hogy mi Zádor és Ágota illetve a hidak építésének legendás története. Azt azonban tudjuk, hogy a valóságban hogyan és mikor épült a Hortobágyi Nemzeti Park szélén, Karcagtól jó öt kilométernyi távolságban a pusztában magányosan álló Zádor - híd. Az egykori kőhíd, amely méreteiben ma is lenyűgöző a hajdani Szolnok – Debrecen útvonalon állt. Erre mentek a középkor óta a só szállítmányok és a postakocsik, melyek a Szőlős halom és az Ágota halom mellett haladtak el. Az utasnak a Zádor- éren is keresztül kellett menni. Az átkelést a Zádor hídon biztosították, amely azonban kapuja is volt a Nagykunságba való belépésnek. A híd a Zádor- éren vezette át az országút forgalmát. Az időszakos vízfolyás a Zádor- halom mellett folyt el és a Hortobágy déli részén összegyűlt vizet vezette a Berettyó és a Körösök felé. A Zádor– éren átvezető hidat először 1783-ban említik. Ekkor épített Góc (vagy Gőz) István molnár fahidat a vízfolyás felett.
1805-ben újabb fahíd épült. A híd tervét és költségvetését Tunkel Ferenc ácsmester készítette el. Ez 16 jármos fahidat ábrázol, egymástól 2 öl távolságra álló, 6 öl magas jármokkal, 30 öl teljes hosszal, 3 öl pályaszélességgel.
A fontos útvonal közlekedésének biztosítására 1806-1809 között épült meg klasszicista stílusban a kilenc nyílású kőhíd. Építésekor az ország leghosszabb boltozott kőhídja volt. A terveket Bedekovics Lőrinc mérnök készítette, a hídépítésre vonatkozó szerződést 1806. május 13-án kötötték meg Egerben Magurányi József kőművesmesterrel. A híd alapkőletételére 1806. szeptember 21-én került sor. Az építkezést Laczka Ferenc ellenőrizte. A téglát helyben égették, a köveket a Bükkből hozták. Bellon Tibor néprajzkutató feljegyezte azt a néphagyományt, amely szerint azért lett olyan erős a híd, mert a környező réteken összegyűjtött madártojással oltották a meszet. 1808. februárjában valamennyi pillér és boltozat elkészült. A munka teljes befejezésére 1809-ben került sor. A Zádor - híd 40 öl hosszával (16méter) a legjelentősebb kőhídnak számított, mely az egykori gyakran javított fa szerkezettel ellentétben két évtizedig szinte sértetlenül bírta a viharok, árhullámok és zavaros tajtékok szüntelen ostromát, ám 1830-ban a tavaszi áradás mindkét oldalát elsöpörte. Az árvíz nemcsak a Tisza közvetlen völgyét öntötte el, hanem a Hortobágyot, Hajdúságot és a Nagykunság keleti részét is. A hatalmas víztömeg sodorta el a Zádor - híd két-két szélső nyílását. A híd pusztulása miatt az országos közlekedés is megbénult egy ideig. A forgalom helyreállítása halaszthatatlan érdek volt, így amíg az árvíz nem vonult le a híd pótlására egy fahidat építettek. Szvitek István szolnoki ácsmester 24 nap alatt készítette el az új hidat. A kőhíd helyreállításához 1833-ban kezdtek hozzá. Az eredetileg 9 nyílású hídnak a középső 5 egyforma (3 öl 3 láb méretű) nyílását megtartották, a két-két szélső beomlott nyílást lebontották s a szárnyfalakat a megmaradó hídrészt határoló mederpillérhez helyezték.
Az elbontott nyílások mérete a középső nyílásokénál valamivel kisebb volt, ami a mellvédfal felső párkányvonalának lejtésével függ össze. Az első nyílás 2 öl 4 láb, a második 2 öl 5 láb. Az eredeti híd teljes hossza 40 öl, a helyreállítotté 24 öl 4 láb.
A híd költségvetését Dobrova Fábián abonyi kőművesmester készítette, vélhetően ő végezte a helyreállítási munkákat is, amelyet még az év őszén befejeztek.
A víz és a vízi növényzet a folyószabályozások és a lecsapolások után az erekbe, kanálisokba, fertőkbe szorult vissza. A XIX. század második felében végzett vízszabályozási munkák révén ma már nem folyik víz a Zádor – érben. A táj arculatát a szík erek, vízfolyások határozták meg, de napjainkban már csak a csatornákban és a Zádor- lapos zsombékos, mély fekvésű részein lehet tavasszal vizet találni. 1976 óta országos jelentőségű védett terület. A hídról széttekintve az első látásra egyhangú sík felszínt egykori folyómedrek és kiemelkedések, az ún. „kunhalmok” törik meg. Ezek a halmok általában a rézkorban keletkeztek, egyesek temetkezési helyek, míg mások vízből kiemelkedő partokon települések voltak. Néhányuk helyi védelem alatt áll (Pincés-halom, Gergely-halom). 1996-ban a természet védelméről szóló törvény az összes megmaradt halmot országos jelentőségű védett területté nyilvánította nemcsak természeti értékei, hanem főleg kultúrtörténeti értékük és saját történelmünk ápolása miatt.
A Zádor-híd fő érdekessége, hogy ma már azon a sík területen víznek nyoma sincs, úgyhogy a szárazföldön álló híd szinte unikumnak tekinthető a közlekedésügy történetében, melynek megtekintése sok turistát is vonz.
De ezzel együtt eltűnt az itt található Zádor-halom, Zádor-erdő és Zádor-ér, csak a kiszáradt medre látható és szomorú mementóként a ma már csak ötlyukú Zádor-híd.
Emlékét idézi még a névetimológiát megörökítő hagyomány, amely prózai és verses formában egyaránt ismert Kunság-szerte, de kiváltképp Karcagon. Zádor-híd, Karcag
A hortobágyi kilenclyukú hídnál 21 évvel idősebb, alapkövét 1806-ban tették le. Az eredeti híd kb. 80 méter hosszú, kilencnyílású volt, de mára csak öt íve maradt meg. A nagy alföldi vízrendezések előtt a Karcag-Debrecen útvonal egyik fontos átkelőhelye volt a Zádor-eret Karcag keleti határában átívelő Zádor-híd.
Az áradások miatt sokszor járhatatlan út okán, felmerült az igény egy híd építésére. 1804-ben a Jászkun Kerületek megbízásából Bedekovich Lőrinc elkészítette a híd terveit.
Alapkövét 1806-ban tették le, építője Magorányi József egri kőművesmester. Az 1809-ben elkészült híd kb. 80 méter hosszú, kilencnyílású, kőalapzatú, téglaboltozatú volt. Jelenlegi ötíves alakját 1830-ban nyerte el egy hatalmas tavaszi árvíz miatt, amikor a lezúduló víz két-két szélső boltívét elsodorta. 1833-ban ötnyílású hídként újították fel, a két csonkhoz fából feljárót készítettek, erre földtöltés vezetett fel.
A magában álló Zádor-híd mely alatt már nem folyik víz, a nagykunsági vízi világ hiteles tanúja. A városközponttól 5-6 km-re van, a Tilalmas felé vezető úton, jobbra kanyarodva közelíthető meg. (Cumania) |
Kezdőlap 
