|
Nietzsche: A barátról "Állandóan az egy, nagyon sok körülöttem - így gondolkodik a remete. - Örökké egyszer egy - az hosszabb idő után kettő!" Az én és az engemet túl gyorsan feleselnek egymásnak: hogyan lenne ez kibírható, ha nem volna barát. A remete számára a barát mindenkor a harmadik: s a harmadik a parafa, amely megakadályozza, hogy a kettő beszélgetése a mélybe merüljön.
Ó, sokféle mélység leselkedik minden remetére. Azért vágyódnak barátra s annak magaslataira. Hitünk másokban elárulja, amiben magunkban hinni szeretnénk. Vágyódásunk egy barát után az árulónk. S a szeretettel igen gyakran csak az irigységet akarja az ember átugrani. S gyakran támad az ember és ellenséget csinál magának, hogy leplezze önmaga megtámadható voltát. "Légy legalább az ellenségem!" - így szól az igazi tisztelet, amely nem merészel barátságért könyörögni. Ha azt akarja valaki, hogy barátja legyen, tudnia kell háborút is viselnie érte, képesnek kell ellenségének is lennie. Barátunkban az ellenséget kell becsülnünk. Nem tudsz a barátodhoz anélkül közeledni, hogy átpártolnál hozzá? Barátjában kell kinek-kinek a legjobb ellenségét bírnia. Akkor kell legszorosabban a szívével egybeforrnod, amikor szembeszállsz vele. Nem akarsz barátod előtt leplet viselni? Megtisztelő-e barátod számára, hogy úgy adod magad, amint vagy? A pokolba fog kívánni érte! Aki nem csinál titkot önmagából, megbotránkoztat: ilyen komoly okotok van, hogy féljetek a mezítelenségtől. Igen, ha istenek lennétek, akkor szégyenkezhetnétek a ruháért. Nem ékesítheted magad elég szépen a barátodnak: nyílvesszőnek kell lenned a számára, vágynak az emberfölötti ember után. Láttad már a barátodat aludni - hogy megtudhasd, milyen is? Egyébként mi is a te barátod arca? Saját arcod durva és tökéletlen tükörben. Láttad már a barátodat aludni? S nem riadtál vissza, hogy a barátod ilyen? Ó, barátom, az ember olyasvalami, akit felül kell múlni. A megsejtésben és az elhallgatásban mesternek kell lennie a barátnak: nem mindent kell látni akarnod. Álmodban kell rájönnöd arra, amit a barátod ébren cselekszik. Részvéted ne legyen annak kitalálása: hogy tudd elébb, barátod akar-e részvétet. Lehet, hogy a töretlen szemeket szereti benned és az örökkévalóság tekintetét. Rejtőzzön kemény kéreg alá a barátoddal együtt érző szeretet, csorbuljon ki az átharapásában a fogad. Így lesz meg a finomsága és az édessége. Friss levegő, magány, kenyér és orvosság vagy-e a barátod számára? Van, aki saját bilincseit nem tudja megoldani, és barátja számára mégis megváltó. Rabszolga vagy? Nem lehetsz barát. Zsarnok vagy? Nem lehetnek barátaid. Nagyon is sokáig rejtőzött a nőben a rabszolga és a zsarnok. Ezért az asszony még nem képes a barátságra: csupán a szerelmet ismeri. A nő szerelmében igazságtalanság van és vakság mindazzal szemben, amit nem szeret. És a nő felismerő szerelmében is még mindig roham és villám és éj van a fény mellett. A nő még nem képes a barátságra: az asszonyok még mindig macskák és madarak. Vagy legjobb esetben tehenek. Még nem képes a nő a barátságra. De mondjátok, férfiak, közületek ki képes hát a barátságra? Ó, a ti nyomorúságtok, férfiak, és a ti lelketek zsugorisága! Amennyit ti a barátnak adtok, annyit én még az ellenségnek is adni akarok, s még csak szegényebb sem akarok lenni általa. Van pajtásság: legyen barátság! Ím, ígyen szóla Zarathusztra. (Hamvas Béla: Anthologia humana) |