|
2005. December 18. |
|
Garai Gábor: Magyarul Miféle beszéd ez? Idegen meg nem érti. S aki csak ezt beszéli - mindenütt idegen. Vízözön örvényében elárvult égi fészek, hogy tudtál megmaradni, keselyűk őrületében, lomb-szőtte gerle-szállás, testvértelen magányban? Ki hoz neked naponként olajágat? Ki nógat a partra: megtérhetsz szárazon?! Hisz vérhabos sziklák közt értél partot te mindig, s örök forgásban kerülget a téboly, mint pontot a pörgő tér, a bezárult kör közepében… Nap. Ég. Hal. Kő. Szél. Víz… Szeretsz? Szeretlek! Viszlek magammal, anyám sütötte kenyérkét. Megáztatlak idegen tengerekben, s tisztán kiemellek a hullám-törte hínárból. Mint testté lett csoda - létem a rendjeled: százszor kiirtott néped - ki tudja, hogy? - élve maradt! No lám, a boldogabbak bámulva körülállnak - s egy árva szót sem értenek az egészbôl. De mint élő vizet ízlellek én: hitvallásom vagy, s álorcám, ha kell; lég-gyökerem, megtartóm messzi-földön, s haza-vezérlô pásztor-csillagom." (varjú)
|