|
Petőfi Sándor: A magyar nemzet Oh nem mondjátok nekem, hogy
Hajnallik hazám felett!
Látom én: az ő számára
Sző a sors szemfödelet.
S kérni istent nem merem, hogy
Nemzetem gyógyítsa fel,
Mert e nemzet, elhigyétek,
Életet nem érdemel. Figyelemmel átforgattam
A történet lapjait,
S fontolóra vette lelkem,
Amit e hon végbe vitt.
S mit találtam ott fölírva
Századok bötűivel?
Azt találtam, hogy e nemzet
Életet nem érdemel. Jóra termett nép honában
Egy a szív, az akarat.
A közérdek mellett minden
Különérdek elmarad.
Itten oltárt minden ember
Ön bálványaért emel –
És az ilyen önző nemzet
Életet nem érdemel. Voltak egyesek közöttünk
Tiszta, hű, nagy szellemek,
A kik mindent, amit tettek
A hazáért tettenek.
Hány volt köztük, kiket a hon,
Maga a hon veszte el!
És az ily hálátlan nemzet
Életet nem érdemel. Más hazában híven őrzik
Mind azt, a mi nemzeti;
Ősi kincsét a magyar nép
Megveti és elveti
A magyar magyarnak lenni
Elfeled vagy szégyenel,
És az ily elkorcsult nemzet
Életet nem érdemel Oh de mért elősorolnom
E szegény hon vétkeit?
Lesz-e sors, oh lesz-e isten,
A ki minket megsegít?
A nagy isten szent kegyéből
Jő-e megváltási jel?
Lesz-e még e nemzet olyan,
Hogy halált, nem érdemel? (Zoltán)
|
Kezdőlap 
