|
Reményik Sándor: A megátkozott kéz Testvér, – az én kezem megátkozott.
Embert, dolgot, lelket, gondolatot,
Semmit se tudok megfogni vele.
Csak belemarkolok a semmibe.
Nézd ezt a bús, üres mozdulatot:
Nem is levegõ, amit megfogok,
Levegõ: szelíd, meleg földi “semmi“.
Csak a világûr hideg semmije
Tud ilyen kegyetlenül üres lenni.
Kapaszkodnék én akármibe már,
De karfa, korlát, horgony, szalmaszál,
Minden kisiklik a kezem közül,
S a hiba kezemben van egyedül.
Kétségbeesve nézem, hol a part,
S csodálkozom: a víz felett mi tart?
Mi tart, mi tart még, Uram, Istenem?... –
Talán egy Kéz, mely láthatatlanul,
Bár én nem fogom – fogja a kezem. (la Mer)
|
Kezdőlap 
