|
Reményik Sándor: Nagypénteki szertartás Ágyam fölött, a feszület fölött
Karácsonytól egész Nagypéntekig
Híven virrasztott egy fenyõfa-ág.
(Ó, szelíd dísz, - ó, vad nyomorúság!)
Hû zöldje végül mégis elkopott
Lett õ is szikkadt, aszott kis halott.
Éreztem: nálam tovább nem marad
Nem bírja lelki szárazságomat,
S egy durvább illetésre szertehull. De nem ily halált szántam én neki.
A kemencében énekelt a tûz,
Zsoltároztak a lángok lelkei.
A száraz ágat helyérõl levettem,
Vigyázva, ahogy halottat viszünk, -
S a tüzes kemencébe bevetettem.
Nagyot lobbant, - és színes lett a láng. Erdõk nagyságos tömjén-illata
Elborította rögtön a szobát.
A száraz ágból kiröppent a lélek,
Jöttek adventek, - karácsonyok, - évek,
És hittem én is: hátha mégis élek... Nagypéntek volt, a fûz már ideadta
Barkáját kedves kéz által nekem,
Hogy a szent fõnek új dísze legyen.
Az ólomszínû éji ég alatt
Langyos, ébresztõ áramlat haladt,
És gyermekkorom ölén, a hegyen
Rügyet bontott a borostyánbokor. Kolozsvár, 1929 március 30
|
Kezdőlap 
