|
Szabó Lőrinc: A bagoly Kisfiam kieszelte, hogy van
valahol egy mindenható,
aki megbünteti, ha rossz és
csokoládét hoz, hogyha jó. A nagyurat el is nevezte:
-- Bagoly! -- mondta -- ez a neve! --
De úgy látszik, rám is hasonlít,
mert nagy kerek szemüvege van a bagolynak: legalább is
így mesélgeti a gyerek;
s akármi történik a házban,
az mind a bagoly műve lett. A bagoly vitt el reggel engem
és estére ő vitt haza,
a baglyot hívtuk, ha nem ízlett
a gyereknek a vacsora, s Lóci megtette ezt is, azt is,
amit azelőtt semmikép,
csak azért, hogy bebizonyítsa
külön istene erejét. Nekem nem tetszett a bagoly, de
tűrten némán egy darabig.
Tegnap azonban elővettem,
s faggatni kezdtem a kicsit: -- Mondd, Lóci, bagoly igazán van? --
-- Van hát! -- Ismered? -- Ismerem! --
-- De én nem tudok hinni benne,
amíg nem látom, hogy milyen! -- -- Látni fogod! -- jött tűzbe erre
Lóci, s mérgesen otthagyott;
s most a fejét tíz hosszú percig,
gondolom, azon törte, hogy hogyan tudna meggyőzni engem,
mert végül is előszedett
valami fiók fenekéről
egy régi rossz szemüveget, s jelentve, hogy a bagoly itt lesz,
kiment az erkélyünkre, és
már kiáltott is: -- Úgye, látod?
Itt van az ablaknál! benéz! Épp rád néz! szemüvege is van!
Itt a bagoly!... -- Elhallgatott,
s én láttam, hogy csakugyan ott van!
a szemüveges alakot: láttam Lócit átszellemülten,
ahogy benézett, komolyan
és gőgösen, mint aki érzi,
hogy rettentő szerepe van: láttam Lócit tágult szemekkel,
sugarasan, mint egy szobor...
S szaladtam a másik szobába
a hírrel, hogy itt a bagoly -- és Lóci, mire visszatértünk,
már bent volt, ugrált, kacagott,
s szemében ragyogott az isten,
aki a lelkében lakott. 1933 (Cumania)
|
Kezdőlap 
