|
Vajda János: Atyámmal
Istennek hála, megvolt az ebéd;
Meg is kötözködénk, s most mit tegyünk?
Pipára gyujtunk persze, azután
A szőlőhegyre kilépegetünk.
Ottan pedig kis hajlékod alatt
Oly édesen esik hörpenteni,
És a magyarnak hörpentés után,
Még édesebb talán -- felejteni.
Kész a pohár bor; szokás szerint
Elöljáróban háromszor iszunk;
Meg is dicsérjük röviden a bort,
Oszt -- Isten tudja, mért? -- elnémulunk...
Sohajtasz egyet: házad bajait
S én a honét kezdem panaszlani;
Beszéd alatt hörpentünk húzamost,
S oly édesen esik felejteni!
Te elfelejted házad bajait,
Aztán beszélni kezdek én neked;
Oh bár a hozzád hasonló magyar
Mindannyi hallaná beszédemet!
Mohácsról szólok, és szakálladon
Egy drága gyöngyöt látok fényleni:
Hörpentünk egyet, édest, húzamost --
Jobb volna ezt is elfelejteni!...
Gyászoljuk a hont kis házunk alatt,
Mely e hazában minden vagyonunk;
Elkönnyezünk e jó nép bajain,
S eszünkbe nem jut önnön nyomorunk!
S épen azért siratjuk a hazát,
Mert rajta nem tudunk segíteni --
Hol a pohár?... Igyunk hamar... hamar...
Csak ezt lehetne, ezt felejteni!
Oh, hol van most e haza dús fia,
Kit földje jobban megjutalmazott?
Ki munkával nem szerze semmit is,
Neki mindent, mindent a hon adott!
Oh, jönne most -- ha merne -- közibénk
És látna kettőnket kesergeni...
Igyunk, apám, mert szívünk megreped,
Hogy nem lehet mindezt felejteni!
Oh, kancsó, jer, te sokkal többet érsz
Mint e honnak sok hűtlen gyermeke;
Ha te nem volnál, most két honfinak
Megrepedt volna bánatos szive.
Igyunk, apám, s gyerünk hazafelé.
Anyánk, szűnjél velünk most pörleni,
Mi a hazáért ittuk le magunk,
Mert édes, oly édes nekünk -- felejteni!...
(netlelkész)
|
Kezdőlap 
