|
Vajda János: Sodoma Javában áll a vásár; a zsivajban
Megsiketűl a lelkiismeret.
A cég föloszlik; im végeladóban
Árverelik a kerületeket.
Kapós az áru; hogyne? sokat ér,
S potomság, mit a boltos érte kér:
"Ki hazudik nagyobbat?" E sivár
Föltétel a kikiáltási ár.
Föl és alá ki tud hizelgni szebben
A mennynek és pokolnak egyaránt?
Ah könnyü sor! mi drága még részletben -
Egészben szinte semmit ér hazánk...
Lemondott róla régen mindenik,
Adó, vevő, hivén, hogy sirba tért.
Csak még a bőre! ezt adják, veszik,
Igaz, hogy olcsón: egy üveg borért... Mint mikor a hajó a viztölcsérben,
Haj rá, neki! hol a pezsgős palack?
Pokolba őrült becsület, szemérem!
Föl a kabinba, hol a szűz ajak?
Nyerít a kéjvágy, bőg a hiúság.
Vonít az írigy önzés éhesen.
Itt már hiába átok és imádság!
Én már csak a kénkőesőt lesem. És eljön az, hah, itt is a határon;
Én látom azt, mint Lót, rég, egyedül.
De nem megyek, nem mozdulok... bevárom...
Hiába a sugallat: menekülj!
Kéj lesz nekem e gyilkos tűz-zuhany;
Szemlélni, hogy réműl a gyáva gaz!
Diadalom, ha ők mindannyian
Látják, hogy hal meg köztük egy igaz. Mint egykor Herkulanum és Pompeji
Végnapján, lávatemető alatt,
Volt még egy hű, valódi római,
Ki mozdulatlan őrhelyén maradt;
Ha majd kiásnak a hamuözönből
Álmélkodó késő évezredek,
Találnak ott - s majd rám ismernek erről -
Egy fölemelt főt s egy üres kezet!... 1887 (Cumania)
|
Kezdőlap 
